Moszuli gondolatok

A Második Nyilvánosság közli Vataščin Péter jegyzetét.

*

Moszuli gondolatok

Még valamikor 2015-ben a MNY-n egy kommentelő azt írta: miért kell, hogy ezen emberek problémája Magyarkanizsa problémája is legyen? Akkor és azóta sem könnyű erre választ adni, de az kétségtelen, hogy a mai világban egy akár több ezer kilométerre ledobott bomba (vagy egy alattomos és elhúzódó környezeti katasztrófa!) a mi otthonunk számára is következményekkel járhat, legyenek ezek gazdasági hatások, a kertek alatt elvonuló menedékkeresők, vagy csak a közhangulat romlása. Vannak tehát olyan tényezők, amelyek jól látszanak, és még csak fantáziálni sem kell közben.

Aztán még egy dolgot érdemes megfontolni, amely szintén megkerülhetetlen gránittömbként magasodik elénk: Irak egy olyan ország, amely – Afganisztánhoz hasonlóan – nagyjából 1980 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan háborúban áll. Szerbia és térsége 10 évnyi háború után is olyan tátongó sebeket visel, amelyek gyógyulása még évtizedekig fog tartani. Nehéz akár megközelítőleg is megérteni, hogy mi lehet a helyzet egy olyan országban, ahol ez a folyamat – nem kevés nyugati, így pl. lengyel, magyar vagy szlovák katonai hozzájárulással is – már lassan 40 éve állandóan szétszántja a társadalmat... (Érdemes itt abba is belegondolni, hogy mennyire cinikusak azok az érvek, amelyek az „előzmények hiányáról” szólnak.) Mondhatnánk, hogy Szíria kivétel: ott viszont a konfliktus rövid időn belül olyannyira magas hőfokot és bonyolultságot ért el, hogy pusztításban „méltán” csatlakozhat az előző példák sorához...

Ghaith Abdul-Ahad, a The Guardian riportere nagyon érzékeny riportfilmet készített a most is folyó moszuli ostromról. Habár azóta az iraki hadsereg és rendőrség elfoglalta a Tigris menti város teljes keleti felét, a harcok jó része még hátra van. A kritikus szem felróhatja az újságírónak, hogy túl sok a szinkron az iraki katonák részéről, de azt már kevésbé, hogy mennyi autentikus képsor szerepel a civilek életéről és véleményéről. És az utcák sarkaiban is megbújó kísérteties hangulatról. A válság sújtotta országokból többszörösen is szűrni érdemes a híreket, egy pillanatra sem szabad abbahagynunk a tamáskodást, de azért lassan-lassan néhány hónap alatt kialakulhat egy széles körű benyomás az egészről. Az általános állapotot egyébként szerintem jól ragadja meg Ghaith, amikor a riport végén azt mondja: „Nem hiszem, hogy a béke könnyen fog megérkezni. Nem a terület felszabadításáról, nem az ISIS elfogásáról és legyőzéséről van szó, hanem arról, hogy mennyi gyűlölet létezik a társadalomban”. Mint mondja, sokkal kevesebb reménnyel hagyja el a várost, mint amennyivel megérkezett.

A konfliktusok eredetének és mindennapi következményeinek a figyelmen kívül hagyása mellett a gyűlölet táplálásában mi sem állunk rosszul... Az elmúlt hónapokban az irreguláris migránsok és menedékkeresők elleni ellenszenv eddig nem látott magasságokba hágott magyar, szerb és horvát kommentekben, vagy akár köznapi beszélgetésekben is. „Rühes vadállatok, patkányok, férgek...” Felfogjuk-e ezen szavak valódi súlyát? Rájövünk-e, hogy ezek a regiszterek alig különböznek attól a gyűlölettől, amelyet az emlegetett országokban az egyébként méltán elítélhető iszlamista szélsőségesek használnak ellenségeikkel szemben? Vagy attól a fasiszta szótártól, amely őrületes vérszomjjal keresett és talált elpusztítandó célpontokat a múlt század harmincas és negyvenes éveiben... Egyáltalán ki látott már olyat, hogy a gyűlölet bármit is ténylegesen megold a világban? Tévedés ne essék: ne „őket” okoljuk, ezt a gyűlöletet „mi” keltjük és tápláljuk, és szinte már készen emeljük le a stelázsiról, számos etnikum ellen használjuk és használtuk már a jelenben és múltban egyaránt. Ghaithoz hasonlóan én is úgy látom, csak a folyamatok nyugati oldaláról, hogy a remény apad, az ódium pedig egyre csak nő. Hol lesz a végállomás?

(Második Nyilvánosság, 2017. február 13.)

Mindennapi nepismenségünket add meg nekünk ma

A Szabad Magyar Szó közli Szabó Palócz Attila glosszáját.

*

Mindennapi nepismenségünket add meg nekünk ma
A konkrét gondolatok útvesztőjében, avagy fiak és borjak takarodója a trollportálon

Az előzmények ismeretéhez megadok két linket: a Jó Reggelt Vajdaság című trollportál egy hevenyészetten és zagyván összelapátolt, elemista fogalmazás szintjén megírt jegyzetben reagált arra, hogy Bózsó István kapta a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének díját. A díjazott pedig a Második Nyilvánosság nevű Facebook-csoport oldalán válaszolt.
Az utóbbiban írja a díjazott: „A gerinctelenségnek nincs határa, az erkölcsi lecsúszásnak nincs alja – legalábbis erre kell következtetnem, amikor elnézem a VMSZ Női Fórumának elnöke, azaz Horváth Noémi által fő- és felelős(???)szerkesztett Jó Reggelt Vajdaság című portált (így, ahogy írom: se vessző, se felkiáltójel, tehát már a címből is látszik, hogy nepismen társaságról van szó). Nagyon kíváncsi vagyok, mikor csapnak már bele a lecsóba, és kezdenek el kampányolni Nikolić vagy Vučić mellett az elnökválasztással kapcsolatban.”
Ezt pedig csak azért idézem itt előzményként, hogy megmutassam, honnan ered a cím…
Történt pedig, hogy elolvastam mindkettőt, s ebből pedig az alábbiak erednek…

Az a helyzet, hogy a trollportálon említett Adok-veszek Facebook-csoport adminisztrátora (akinek a foglalkozása igazából nem is autómechanikus, hanem számítógép-elektrotechnikus) előbb lenne méltó bármilyen elismerésre, mint a JRV „népes” gárdája, már csak azért is, mert az előbbi képes magyar mondatokat megfogalmazni, nemcsak helyesírási, de nyelvi hibák nélkül is. Tudom, persze, a JRV-nél a kettő közötti különbségtétel is komoly fejtörést okoz.
Idézet tőlük is (ne érezzék magukat elhanyagolva): „Persze mit is várhatnánk el attól a Vajdasági Újságírók Független Egyesületétől, akik útjára indították az Autonómia vajdasági civil portált, mely 2015 szeptemberétől magyar nyelven is követhető, és az említett portálon külön ablakban olvashatóak a frissen megjelentetett Második Nyilvánosság bejegyzései?”
Egy-egy ilyen mondat után sokszor van olyan érzése az embernek, hogy nincs mit mondani, felesleges tovább foglalkozni ezzel… Horváth Noémi lánykori pajzán naplójában talán lehetnek ilyen megfogalmazások, a kutyát sem érdekli az ő személyes nepismensége, de ha egy portál mérvadó szeretne lenni (ahogy a JRV hirdeti magát), akkor ilyesmi egyszerűen nem jelenhet meg.
Akkor csak a trollkodás marad, ami jóval kevésbé mérvadó…
Bózsó István felteszi a kérdést: „Náluk a pénz, a hatalom és a médiafölény. Miért vannak mégis ennyire beszarva tőlem, az állítólagos senkitől?” Csak az a baj, hogy – a kivételnek kötelezően megadandó tisztelet mellett – a VMSZ médiafölényében már szinte csak nepismen emberek maradtak.

Kedves Noémi, kedves Zsebek (akárki fia-borja legyél is): bele sem szólnék ebbe az egészbe, ha a fenti, a trollportálotokról idézett mondat nem szorulna helyesbítésre… Ülj le, lányom/fiam, egyes! Az Egyesület ugyanis nem akik, semmi esetre sem, „a frissen megjelentetett Második Nyilvánosság bejegyzései” mondatrész pedig olyan szórendi zavar, amely a gondolkodás sekélyességére utal. A Második Nyilvánosság már évek óta létezik, ilyen értelemben tehát még véletlenül sem friss termés…
Ja, hogy Te a Második Nyilvánosság friss bejegyzéseire gondoltál?! Az valami egészen más…
Ha ismered a viccet, akkor bizony értheted, hogy egészen konkrétan én egészen másra gondolnék…
Kedves Noémi, kedves Zsebek (akárki fia-borja legyél is), amikor a nagy Shakespeare az írta: „Nincs a világon se jó, se rossz: gondolkozás teszi azzá”, akkor nem a gondolkodás elhanyagolására biztatott…
És nem azért nagy Shakespeare, mintha lenne belőle kicsi is, csak szólok…

Veled ellentétben azonban én szívből gratulálok Bózsó Istvánnak az elismeréséhez!
Egészen konkrétan!

(Szabad Magyar Szó, 2017. február 1.)

„...már a címből is látszik, hogy nepismen társaságról van szó”

A Második Nyilvánosság Facebook-oldalán megjelenik Bózsó István írása.

*

MEGÉREM-E MÉG AZ ÉLETBEN AZT, HOGY A VMSZ ÁLNEVES TROLLPORTÁLJÁN EGYSZER ÚGY KRITIZÁLJA VALAKI A MUNKÁMAT, HOGY KÖZBEN FEL MERI FEDNI A KILÉTÉT IS?

A párt seggnyalói és csicska bértollnokai továbbra is gyáva névtelenségbe burkolóznak, miközben ontják magukból a hazugságokat és ferdítéseket. Persze nem csak rólam, hanem mindenki másról is, aki nem melegszik velük együtt a trágyaszagú „akoljukban” (hogy imádott elnök uruk szóhasználatával éljek).
Ha igazat írnának, mi okuk lenne álnév mögé bújni? Elvégre egyszerre két diktatórikus kormány (a szerb és a magyar) támogatását is élvezik, egyiknek részei is, a másik meg úgy kitömte őket zsozsóval, mint a karácsonyi töltött pulykát. Emellett rátehénkedtek a Magyar Szóra, Hét Napra, Pannonra, meg a kisvárosi tévéadókra, rádiókra, helyi lapokra is, amelyek szakadatlanul öntik a gyanútlan emberekre a hazugságaikat, öntömjénező baromságaikat. Minden közintézményt leuraltak, ami kicsit is magyar érdekeltségű, legyen az iskola vagy városháza.
Ám ha ekkora erőfölényben vannak, akkor hogy-hogy nem akad abban a rongyos VMSZ-ben legalább egyetlen egy, valamennyire tökös legény (vagy leány), aki meg meri mutatni az arcát is a világnak, amikor rólam vagy másokról hazudozik?
Náluk a pénz, a hatalom és a médiafölény. Miért vannak mégis ennyire beszarva tőlem, az állítólagos senkitől?
E súlyos kérdéseket felvető bevezető megírására az sarkallt, hogy a VMSZ valamelyik frusztrált, álnéven írogató trollja a maga módján „gratulált” a múlt pénteken átvett díjamhoz, amivel a Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) ismerte el az emberek tájékoztatásáért tett eddigi erőfeszítéseimet. Ahogy egyik barátom fogalmazott: „Lassan ez az egyetlen díj, amit nem szégyen átvenni.” Én is hasonlóan vélekedek róla, de ezt most hagyjuk.
A „szerző” – akit szemmel láthatóan elöntött a sárga epe – az NDNV mocskolása mellett „elfelejtette” megemlíteni, hogy az NDNV elsőként alakult meg a rendszerváltást követően a volt Jugoszlávia területén létrejövő, független újságíró egyesületek közül. Tagjait támadta és üldözte a milosevići rezsim, akik ennek ellenére mindvégig kiálltak a szakmaiság, a lakosság objektív tájékoztatása mellett. Talán még emlékeznek rá egyesek, hogy miközben a rezsim minden létező elektronikus csatornán mosta az emberek agyát, addig az NDNV újvidéki irodájának ablakából hangosan olvasták fel a világ valódi híreit, amit az odasereglett tömeg hallgatott. Eredeti célkitűzéseikhez ragaszkodva dolgoztak tovább a 2000-es eseményeket követően is, és teszik ezt a mai napig, a mostani rezsim brutális nyomásának ellenére is.
Persze anno, a 90-es években még nagyon más szelek fújtak: a vajdasági magyarokat egységfrontba tömörítette a háborúellenesség és a békevágy, és ezt képviselte az akkori VMSZ is, élvezve az emberek támogatását.
Ki hitte volna, hogy a diktatúra megbuktatása, a szerbiai „demokratikus átmenet” után cirka másfél évtizeddel az egykori békepártiak pont azoknak a seggét fogják majd két pofára nyalni, akik egymás ellen uszították a térség népeit, kirobbantották a modernkori Európa legvéresebb testvérháborúját, és nem mellesleg elhurcoltatták apáinkat, nagyapáinkat a horvát frontra golyófogónak. Tényleg ennyire fontosak azok a parlementi bársony székek?
A gerinctelenségnek nincs határa, az erkölcsi lecsúszásnak nincs alja – legalábbis erre kell következtetnem, amikor elnézem a VMSZ Női Fórumának elnöke, azaz Horváth Noémi által fő- és felelős(???)szerkesztett Jó Reggelt Vajdaság című portált (így, ahogy írom: se vessző, se felkiáltójel, tehát már a címből is látszik, hogy nepismen társaságról van szó). Nagyon kíváncsi vagyok, mikor csapnak már bele a lecsóba, és kezdenek el kampányolni Nikolić vagy Vučić mellett az elnökválasztással kapcsolatban. Idáig süllyedtek mostanra. Hát gratulálok.
Bővelkedik hazugságokban az alábbi irományuk, de nem fogok olyan lenni mint ők, akik legtöbbször úgy kritizálnak egy cikket vagy szerzőt, hogy közben nem merik azt belinkelni (mert akkor egyből látszana, miben mekkorát hazudnak):
https://www.facebook.com/joreggeltvajdasag/posts/1247439545324635
Kommentáltam a JRV Facebook-oldalára is eme bejegyzésük alá, de egyből elrejtették a hozzászólásomat (nem tudom, azóta megszüntették-e a rejtést). Nem merték kint hagyni, nehogy a kedves olvasó megismerje az én álláspontomat is. Ritka gyáva társaság. És miközben engem cenzúráznak, álnéven szakmai felelősségvállalásról rinyálnak. A skizofrénia manapság kisebb-nagyobb eredményeséggel gyógyítható, de akadnak gyógyíthatatlan esetek is, lásd a JRV „újságíróit”.
Kedves JRV-sek, VMSZ-es bértollnokok! Legközelebb majd akkor verjétek a nyálatokat, ha már meritek vállalni a pofátokat is meg a neveteket is, ne adj' Isten, a szemem elé mertek kerülni élőben is! Addig bújjatok szépen vissza Pásztor, Orbán meg Vučić seggébe, és melegedjetek. Oda valók vagytok.

Maradok tisztelettel:
Bózsó István – Stephen Bozhen

(Második Nyilvánosság, 2017. január 31.)

Azt én értem, hogy a Bilicki vezette polgári csoportosulás eddig is koalícióban volt a helyi haladókkal...

A Második Nyilvánosság című Facebook-csoport közli Bózsó István kommentárját az adai polgármester pálfordulásáról.

*

Azt én értem, hogy a Bilicki vezette polgári csoportosulás eddig is koalícióban volt a helyi haladókkal és a véemeszesekkel (a 29 képviselői helyből 19 volt az ő listájuké, ami szinte kétharmad, szóval nem is voltak rákényszerülve a koalícióra, de mindegy). Ám kérdem én: ha az adai polgároknak lehetőségük volt a haladók meg (többek között) a Bilicki-féle független csoportosulás között választani, és kétharmaduk Bilickiék listáját választotta a haladóké (vagy bárki másé) helyett, akkor azok az emberek, akik négy éves felhatalmazást adtak arra, hogy NE(!) a haladók vezessék a községüket, nem lettek most egészen véletlenül arcul köpve? (S.B.)

(Második Nyilvánosság, 2016. december 22.)

Forradalom van!

Ezzel az egymondatos, rövid kommentárral osztja meg a Második Nyilvánosság nevű Facebook-közösség egy szűkszavú internetes posztban a Szabad Magyar Szó honlapját.

(Második Nyilvánosság, 2016. október 23.)

Kakafónia

A Közös (s)íróasztalunk című blog átveszi a Második Nyilvánosság írását.

*

Kakafónia

Ma déltájban került fel a Második Nyilvánosság Facebook-oldalára Stephen Bozhen igazán érdekes írása, ajánlom mindenkinek:

Szubjektíven a Szubjektívről

Nem akármivel szórakoztatott bennünket hétfőn, április 27-én a Pannon Szent Királyi Igazmondó Televízió! A Szubjektív című műsorban (https://www.youtube.com/watch?v=EJSZDUnzvzA), más néven az Alákérdező Show-ban nem más válaszolgatott Fehér Márta (két emelettel lejjebb megírt, kinyomtatva kézhez kapott) kérdéseire, mint Pásztor István, a VMSZ újraválasztott elnöke (tehát nyugodjunk bele, hogy a következő négy évben sem változik egy szálat se a vm-politika, minden marad kézi vezérlésen, és kizárólag az rúghat majd labdába továbbra is, aki odapucsít).
Ha nem lenne Pásztor úr, akkor soha nem tudnánk meg, hogy a vm-közösség felgyorsult fogyása miatt aggódók tábora nem más, mint közönséges „picsogókórus”. Az is kiderül, hogy az ország általános leszegényedése miatti rossz hangulatot ezek az emberek csak fokozzák, és (most figyeld a logikát!) az általuk gerjesztett hangulat miatt hagyják itt az országot azok is, akiknek van itt is megélhetésük (nem tudjuk, hogy itt a saját párttagságának külföldre emigrált részére gondol-e a drága elnök úr).
A kommunikációs bravúrok sora ezzel még korántsem ér véget:
„A Vajdasági Magyar Szövetség nem a probléma vázolás része kíván lenni. A Vajdasági Magyar Szövetség a probléma keresés része kíván lenni, a probléma fölkutatásának, a megoldások fölkutatásának a részese kíván lenni...” – mondá Pásztor.
A Második Nyilvánosság önkéntes kódfejtőinek segítségét kérem ezúttal is, hiszen nem teljesen értem, miért áll szöges ellentétben egymással a probléma vázolása, és a probléma keresése, felkutatása, ill. a megoldások felkutatása?
A folytatásban az elnök úr azzal dicsekszik, hogy a kétéves munka eredményeként a programbeszédében már meghirdethette azokat a konkrét lépéseket, amikkel meg tudják erősíteni a kis- és nagyvállalkozókat. Lesz munkahelyteremtés is, meg minden földi jó. Nos, a kiszivárgott listájukat böngészgetve túl sok kisvállalkozással éppenséggel nem találkozhat az ember, ellenben a pártvezetés és holdudvar jól menő, nagy cégeivel annál inkább – akik bizonyára nem utasítanak vissza pár millió „élénkítő” eurót (és bizonyára nem is lesznek érte hálátlanok). A felvázolt elképzelés – ha az ország helyzetén nem is tud változtatni, de – „a mi helyzetünkben, a magyar közösség vonatkozásában egy kapaszkodót tud jelenteni” – szóval ne aggódjunk, VMSZ-es felsővezetőnek, vagy hozzájuk kötődőnek lenni továbbra is jó lesz.
A párt a problémákra a megoldásokat is meg tudja találni, hiszen mint mondja: „létezik egy olyan szakértői gárdánk, létezik egy olyan vállalkozói rétegünk, amelyik partner ebben”. Jó, azt eddig is tudtuk, kik gazdultak meg (részben) a pártnak köszönhetően (a kiszivárgott listán nem kevéssel találkozhatunk közülük), úgyhogy nem is ez a kérdésem, hanem az, hogy mégis ki a francból áll az a bizonyos szakértői gárda? Van ezeknek az embereknek nevük, arcuk? Kik azok a bizonyos nagytudású szakértők, akiknek munkája által a vajdasági magyarság élete egy hangos sikertörténetté válhat? (Becsszó, most már tényleg nem sokat kell rá várni, hiszen program is van, pénz is van.)
Ezek után egy keményet beszól nekünk is, mondván, hogy ő naponta találkozik emberekkel, nem egy virtuális világban él. Mit gondol az elnök úr, mi talán nem találkozunk naponta emberekkel? Ha a kedves barátnője nem züllesztette volna le a vm-sajtót a legprimitívebb pártkatonák vezető pozíciókba ültetésével, a paranoid cenzúrával, a félelemkeltéssel kicsikart öncenzúrával, minden létező ellenhang kiszűrésével, és ezzel az undorító, hányingert keltő, soha véget nem érő öntömjénezéssel, akkor a kritika sem kényszerült volna a virtuális térbe! És az elnök úrnak felfér a képére úgy beállítani a helyzetet, mintha a virtuális térben megnyilvánulóknak nem lenne valós életük? Nagyon is van valós életünk, azért is utáljuk ezt a szüntelen hazudozást a fejlődésről, miközben csak a pozícióhalmozást látjuk, meg a közpénzek szétlopását!
A továbbiakban is csak a sikerekről, a felelősségről, meg persze a kívülállók rosszakaratáról hallhatuk, ám egyszer csak Fehér Márta műsorvezető méltóságos asszony úgy kezdi el beállítani Lovas Ildikó szerepét, mint akinek minden, a kultúra területén elért eredmény köszönhető, és minden jó elképzelés hozzá köthető. Angyalom, már nem ez a film van befűzve, már a VMSZ-en belül is kimondják Lovas felelősségét a párt lezüllesztésében, az értelmes emberek félreállításában, a „pofára osztályozásban“ (értsd: pl. a kulturális célokra történő pénzosztás szakmaiatlanságában, szimpátia alapján történő megvalósulásában). Update-elni kéne lassan az elnök úr kommunikációját is, hiszen megint szembemegy a tagsággal, vagy legalábbis egy részével, mert bizony ez a mostani irány már nem csak nekünk nem tetszik, hanem sok jóérzésű, magyar ügy iránt valóban elkötelezett VMSZ-tagnak sem, akik jóhiszeműségből és meggyőződésből léptek be a pártba, gondolván, hogy csak az egységes fellépés hozhat valódi eredményt. Kíváncsi lennék rá, hogy a mostani helyzetben is ez-e a véleményük, vagy kezdenek már ráébredni, hogy egy szűk klikk érdekeinek kiszolgálása zajlik – nagyipari méretekben.
No de, miután Pásztor felvázolja, hogy Lovas távozásával semmi se fog változni, bevallja, hogy ő hozta meg a döntést Lovas leváltására. Ez csak azért vicces, mert először a MaSzó is Lovas leváltásáról cikkezett, aztán gyorsan világossá vált, hogy Lovas akkora autoritás (még mindig), hogy őt nem lehet csak úgy leváltani (legalábbis kommunikációban nem!), ő csak lemondhat (ha úri kedve úgy tartja!), és még bocsánatot is kért tőle Varjú Márta főszerkesztő az egyik cikk egy mondatában (értsd: bocsánatot kért, amiért véletlenül igazat írt a MaSzó!). Most erre Pásztor mondja ki, hogy tényleg le lett váltva (ő maga váltotta le). Lesz szíves Varjú Márta most már az olvasóktól is bocsánatot kérni a sokszori félrevezetés miatt!
Pásztor kifejti azt is, szerinte mit jelent a nyitottság: mindenkit szívesen lát konzultációra, de végül úgyis a VMSZ dönt. Akkor mi szükség van bármilyen egyeztetésre, párbeszédre? És hogy az ő általa 2007-ben megreformált párt a nyitottságnak köszönheti, hogy eddig is eljutott. Szívemből szól!
Arra a kérdésre, hogy a közvélemény egy része (azok mi vagyunk!) szerint a doktoranduszokat meg az értelmiséget nem veszi figyelembe a VMSZ, az elnök úr egy új szó feldobásával válaszol: „ez ennek a kakafóniának (sic!) a része, ami itt az elmúlt hónapokban folyamatosan tart” – vagyis amióta mi létezünk, mert előtte a kellemetlen témákat gond nélkül be lehetett söpörni a szőnyeg alá. Itt még egy pillanatot időzzünk: tehát a megszokott, egyszólamú, talpnyaló média hangja mellett megjelent kemény, következetes kritika az kakafónia. (Nem kakofónia!) Ezután a Korhecz-féle MNT-vel(!) példálózik, amiben szakértők, értelmiségiek bevonásával készültek a stratégiák. Vegyük észre a hazug csúsztatást! Korhecz is arról beszélt, hogy megszűnt az a gyakorlat, hogy nagyszámú szakembert foglalkoztasson, vonjon be a munkájába az MNT! Tehát az elnök úr a múlttal takarózik a jelenkor kritikáival szemben!
Ezután elmeséli, milyen szuper az együttműködés az egykori háborús uszítókból és nyerészkedőkből verbuválódott nacionalista párttal a parlamentben. Remek.
Aminek viszont én is örülök, az az, hogy Deli Andor az Európai Parlamentben képviselő a Fidesz-KDNP frakciójában, még akkor is, ha a VMSZ delegálta. Fontosnak tartom, hogy legalább egy szállal kapcsolódunk oda (az EU-hoz) is a politikai érdekképviselet terén.
Nyugodtan kimondhatjuk, hogy semmilyen változás nem következett be Lovas Ildikó távozásával, ugyanolyan félretájékoztatás folyik most is a Pannonban, ha politikai témáról van szó, mint az „ő idejében“. Hogy az egyszólamúság mennyire kontraproduktív, az látszólag nem érdekli a VMSZ-t. Jól rávilágít erre Korhecz is a második családi körös interjújában, miszerint a párbeszédnek, a vitáknak, az érvek ütköztetésének nagy ívben való elkerülése a párt részéről azt a paradox helyzetet teremtette meg, hogy akkor sem hiszünk már nekik, amikor igazuk van, az eredményeket akkor is keveselljük, amikor adott esetben többet nem lehetett elérni. Vagyis a nyitottságnak hazudott bezárkózással a VMSZ csak saját magának árt.
Bármennyire is kézenfekvő a kedves elnök úrnak az elviselhetetlen helyzetért immár a kritizáló személyeket hibáztatni, attól tartok, egyre kevesebben hisznek neki.

Stephen Bozhen

2015. április 29.

Királyhalom

(Második Nyilvánosság, 2015. április 29., 12:30)

(Közös (s)íróasztalunk, 2015. április 29.)