Szellemidézés a Magyar Szó jubileumi ünnepségén (rövidített változat)

A Naplo.org a szokásos Napi ajánlójában kivonatosan ismerteti Szabó Palócz Attilának a Szabad Magyar Szón két nappal korábban megjelent írását.

*

Napi ajánló

Szellemidézés a Magyar Szó jubileumi ünnepségén

Így jutottunk el addig a szellemidézésig, amely a Magyar Szó tavalyi, év végi ünnepségén zajlott, s amely egyáltalán nem méltó ahhoz a mindig egyöntetű büszkeséggel felemlegetett múlthoz, ami a lap mögött áll. Szabó Palócz Attila (Szabad Magyar Szó):

Nagyon sajnálom, hogy nem szóltak előre, mert ha tudom, hogy valódi szellemidézést tartanak, hát időt, energiát és főleg költségeket nem kímélve, magam is szívesen elmentem volna a Magyar Szó hagyományos év végi rendezvényére. Zsinórban negyedszer: ezzel a fellengzős címmel ünnepelte a nyomtatott Magyar Szó december 23-i számában az szb monogramot használó szerző a cég mérhetetlen sikereit – vagy talán inkább ezzel szállt be ő maga is a sikerpropagandába. Szeli Balázs annak örvendezett cikkében, hogy Ökrész Rozália igazgatónő szerint immár negyedik esztendeje pozitív a cég gazdálkodása, vagyis nyereséges a Magyar Szó Kft. mérlege. Biztosra veszem, hogy ezt az állítását sok-sok papírral lehetne alátámasztani. Dehát, mint azt a nyomtatott újság nap mint nap bizonyítja olvasói számára, a papír sok mindent elbír, meg aztán a legnagyobb bajok általában éppen abból erednek, ha szükséghelyzetben nincs belőle. Long live Aqua Tube!

A számokkal persze lehet bűvészkedni. Csak a kezemet figyeljék, mert csalok – idézhetne nagy klasszikusokat Ökrész Rozália, vagy akár Varjú Márta főszerkesztő is. Mindez talán jól is hangzik egy ünnepi beszédben – akármilyen legyen is a valóságtöltete, s akármilyen magatartásról vagy nyilvánvaló manipulációról tanúskodjék is. De a kép csak akkor lenne/lehetne teljes, ha hozzátették volna a példányszámra vonatkozó adatokat is. Csakhogy a Magyar Szóból, a vajdasági magyarság egyetlen közszolgálati napilapjából (hjaaa… valaha tényleg az volt!) ma már talán ezer példányt sem adnak el a trafikokban átlagos hétköznapokon: idáig sikerült leküzdenie magát szívós munkával, és következetes önkritikátlansággal a Varjú Márta-féle lapvezetésnek. Ezt ünnepelte hát cikkében Szeli Balázs, efölött ült diadalt a hallgatóság első sorában Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, s erről szónokolt Ökrész Rozália is. Együttes erővel, a nagy-nagy összefogásban ŐK erre voltak képesek.

Mondjuk, gyermekkoromban csak Zentán ennek a példányszámnak a többszöröse kelt el. Ezt magam is tanúsíthatom, izzadság alapú tapasztalatból, hiszen szinte még gyerekfejjel, a nyolcvanas évek második felében, középiskolásként, nyaranta a lapterjesztőnél dolgozva kerestem meg a zsebpénzem. Akkoriban egy-egy trafikba több Magyar Szót szállítottunk, mint ahány ma némely észak-bácskai városba érkezik.

Ökrész Rozália most a decemberi felszólalásban – amelynek majd kétharmada a nyáron foganatosított, hivatalosan átszervezéssé „nemesített” újabb leépítési hullámról, vagyis a nemkívánatos munkatársak kirúgásának (ön)igazolásáról szólt –, kínos elemekkel is tarkítva, így fogalmazott: „A szigorú és céltudatos takarékoskodási intézkedések meghozták az eredményt – ma elégedetten mondhatjuk, hogy pénzügyileg konszolidáltuk a vállalatot, rendeztük a felvett kölcsönöket, rendszeresen törlesztjük kötelezettségeinket, dolgozóink decemberi fizetésüket még az év vége előtt kézhez kapják. Nyomdánk megerősödött, tevékenységeinket javarészt önállóan finanszírozhatjuk: háromnegyed részben a lapeladásból és hirdetésekből, a költségek megközelítőleg 25 százalékát pedig a tartományi kasszából, támogatásból. Pályázatok útján a Magyar Nemzeti Tanács és az anyaország támogatásai is segítik a működésünkhöz szükséges pénz előteremtését. Évi összbevételünk 380 millió dinár körül mozog, most, az év végén már bizonyossá vált, hogy zsinórban a negyedik évet zárjuk pozitívan” – idézte az igazgatónő szavait Szeli Balázs.

A sikerpropaganda jegyében mindez így ünneplésre is adhatna okot – feltételezem, hogy az illetékesek elégedetten koccintottak és kívántak egymásnak boldog új esztendőt (de a beszámoló szerzője erre már tapintatosan nem tért ki…) –, árulkodó jel azonban, hogy egy ilyen egyszerű, átlagos muszanyagot is képtelen lehozni a lap otromba nyelvi és általános műveltségi hibák és hiányosságok nélkül. Szeli Balázs ugyanis tudósításának végén ezt írta: „A tegnapi ünnepségen jelen voltak vállalatunk Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének képviselői, néhai munkatársaink, nyugdíjasaink, Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke is megtisztelt bennünket jelenlétével. Török Noémi népdalénekes moldvai és mezőségi karácsonyi dalokkal tette emlékezetesebbé, meghittebbé ünnepségünket.” Úgy tartom, hogy a Szabad Magyar Szó olvasóinak felesleges, a Magyar Szó szerzőjének viszont talán érdemes a szájába rágni – ezért feloldom az itt idézett mondatokba kódolt rejtvényt: ha azt mondjuk valakire, hogy „néhai”, az bizony nem jelent mást, csakis azt, hogy már elhunyt. Megjelenhettek hát az ünnepségen a Magyar Szó egykori, régi, korábbi és miegyéb munkatársai, de a néhaiak csak abban az esetben lehettek (volna) jelen, ha a ceremónia szervezői (hatásvadász) szellemidézést is beiktatnak.

Ha viszont ilyen nem történt, akkor a hatásvadászat megmaradt a tudósítás „ékességének”.

(...) Ilyen hangulatban telt hát a Magyar Szó szokásos év végi rendezvénye december 22-én. De miért is örökítjük ezt meg itt, a Visszhangban? Nos, azért, mert ugyancsak Szeli Balázstól tudjuk, hogy Varjú Márta főszerkesztő a rendezvényen arról beszélt: „Nem volt se könnyű, se konfliktusmentes ez az időszak a lap életében. Megerősödve, megújulva, felülkerekedve kerültünk ki a számos veszéllyel, rosszindulattal, támadással és buktatókkal terhelt időszakból. A Magyar Szó történetében akadtak bőven álságos korszakok, de a 72 év alatt olyanra nem volt példa, hogy a szerkesztőség szerves részét, tartozékát belső erők megkísérelték eltulajdonítani, azon leplezetlen szándékkal, hogy csorbítsák a Magyar Szó tekintélyét. Ehhez olyanok asszisztáltak, akik a sorainkban voltak, most az ellenünk szurkolók táborát gyarapítják. Jelentem: a tervük meghiúsult, a közösségünk megmutatta, hogy mire képes, hogy összefog, határozott odafigyeléssel végzi a dolgát, küzd a lapért. Mindenki teszi azt, amiért itt van, ami a feladata, munkája és küldetése, készíti az újságot, a mi Magyar Szónkat, vagy ahogy az új szlogenünk szól: A valódi lapot”. Varjú Márta ünnepinek ugyan kevéssé nevezhető, de jó, hát mégiscsak az alkalmi rendezvényen elhangzott beszédének nagyjából negyven százaléka foglalkozott a Szabad Magyar Szóval, ami persze az idézett cikkből még véletlenül sem derülhetett ki, Németh Zoltán főszerkesztő-helyettes úgy nyilván nem is engedte volna nyomdába. Mint a fentebb már említett példányszámadatokból is kiderülhetett: a Varjú Márta vezette „közösség” már javában megmutatta, hogy mire képes, ha összefog…

Nagy szerencse azonban, hogy állításainak, vagyis torzításainak egyetlen egy mondatával sem kell vitába szállnunk. Azokat nem kell sem cáfolnunk, sem minősítenünk. Minden gondolatkísérletének cáfolására untig elegendő, ha nem teszünk semmi mást, csak történetileg, az események sorrendjében áttekintjük a Szabad Magyar Szó indulásával kapcsolatos publikációkat, a más lapokban megjelent írásokat, tudósításokat, beszámolókat. S nem kell ezekhez semmiféle kommentárt fűznünk, amivel esetlegesen befolyásolhatnánk az olvasót, aki úgyis mindent egyértelműen láthat, ha áttekinti a rendelkezésre álló anyagot. Hiába teszi hát Varjú Márta és csapata éppen azt, amiért ott van, ahol, amiért oda helyezték, ahová, hiszen a csúsztatásai, hazugságai, ferdítései és vádaskodásai semmiképp sem érhetik el a céljukat. A legnagyobb és alapvető különbség ugyanis épp abban van: a Szabad Magyar Szó nem azért jött létre, hogy bárminek is az opponense, vagy a bírája, megítélője legyen; hanem épp ellenkezőleg, azért, hogy megnyissa végre a kommunikációs csatornákat és szabad teret adjon nemcsak a véleménynyilvánításnak, de az elkerülhetetlen viták által a véleményformálásnak is. Ha van tehát „ellenfelünk”, ha opponensei kívánunk lenni bárminek is, az csakis a bezárkózottságban, az egyszólamúságban, az önelégültségben, a parancsuralomban és a szűklátókörűségben mérhető. Ezek pedig régi tapasztalatok alapján is társadalmilag káros jelenségek, amelyekről eddig csak azt hittük, hogy néhaiak, de a megfelelő politikai boszorkánygyűléseken, legalábbis egyelőre úgy látszik, túl jól sikerült az a bizonyos szellemidézés, ami által visszasegítették mindezeket a mai hétköznapjainkba.

(A SZMSZ cikkének lapszemléje)

(...) Így jutottunk el addig a szellemidézésig, amely a Magyar Szó tavalyi, év végi ünnepségén zajlott, s amely egyáltalán nem méltó ahhoz a mindig egyöntetű büszkeséggel felemlegetett múlthoz, ami a lap mögött áll.

S éppen ezért ezzel az összeállításunkkal kívánunk most minden kedves olvasónak – lapozgassa bár akármelyik Magyar Szót, a nyomtatottat, vagy az online Szabad Magyar Szót – professzionális és tényszerű tájékoztatással, szabad sajtóval teljes, élményekben gazdag nagyon boldog új esztendőt!

(Naplo.org, 2017. január 4.)