Szigeti históriák – 2017

A Családi Kör közli Szabó Palócz Attila Sziget-sorozatának folytatását.

*

SZIGETI HISTÓRIÁK

2017

Ezeregy fesztiváléj legszebb meséi

Az idei, sorrendben immár huszonötödik Sziget Fesztivál kevesebb látogatót vonzott ugyan, mint a tavalyi, vagyis a huszonnegyedik, s ezzel elmaradt a 2016-os kimagasló rekordtól, de így is voltak teltházas napok, és az egy hét alatt még így is több mint négyszázötvenezren látogattak ki az óbudai Hajógyári-szigetre. Kádár Tamás, a Sziget cégvezetője, aki Gerendai Károly alapítótól vette át a stafétabotot, úgy értékelte, hogy a látogatók visszaesése abból is adódik, hogy ma már többen „klónozzák” a Szigetet, ami bizony – felettébb sajnálatos módon – innen, a „forrástól” is elszippant vendégeket. „Kétségtelen, hogy a line-up terén sem volt az idén nagy szerencsénk” – mondta, de szerinte ez a nagyságrendű vendégsereg, ami az idén összegyűlt, nagyon kellemes, „élhető” fesztivált eredményezett. Tehát még jó oldala is van annak, hogy nem dőltek meg újabb látogatottsági rekordok – tehetjük hozzá (mondjam úgy?...) akár nyugodt lélekkel is.

Százhárom országból érkeztek látogatók az idei Sziget Fesztiválra, ami valamivel több mint a hasonló tavalyi adat volt. Legtöbben Hollandiából zarándokoltak Budapestre, sorban utánuk pedig az angolokból, a franciákból, a németekből és az olaszokból volt az idén nyáron a legtöbb Óbudán, de a világ távolabbi pontjairól is érkeztek látogatók. Egy hongkongi házaspár például az alig tizenegy hónapos csecsemőjét is elhozta, hogy idejekorán megérezze az igazi Sziget-feelinget, hiszen valóban nem lehet ezt túl korán, elég korán kezdeni.

De Ausztráliából is meglepően sokan váltottak jegyet az idei fesztiválra…

A sztárallűrök bűvöletében

„Egyre több hollywoodi sztárt lehetett felfedezni a közönség soraiban” – közölték rögtön a Sziget Fesztivál idei zárása után kiadott közleményükben a szervezők. Úgy tűnik, hogy amíg az Amerikai Egyesült Államokban a Coachellára járnak szórakozni – no és persze önmagukat a „csillogásban” a kameráknak és fényképezőképeknek megmutogatni – a világhírű és a világhírnév után ácsingózó filmcsillagok, addig Európában a Szigetet választották. Így például a mínusz egyedik napon, a P!nk-koncerten már ott sorakozott a nézőseregben Ashton Kutcher, Mila Kunis, Justin Theroux és Luke Evans is… De aztán meg annyira rákaptak a Sziget ízére/ízeire, hogy több napon is kilátogattak, visszatértek. Ashton Kutcherék eljöttek például Wiz Khalifa és a Chainsmokers koncertjére is, mi több, egy kis előbulit is tartottak a fesztiválon, ugyanis Mila Kunis születésnapja is erre az időre esett. Ashtonék persze nemcsak a koncertet nézték meg, de benéztek a zenészekhez is az öltözőbe.

Engem ugyan soha nem nyűgöztek le a sztárallűrök, de azért van valamiféle diszkrét bája ennek a fajta figyelemnek is…

Isten hozta hát őket is idekint!

A mínusz egyedik napon, a P!nk-koncerten persze már mi is ott sorakoztunk a nézőseregben. Addigra azonban már becsülettel ránk is esteledett szépen, élményszerűen (sőt, Robika is befutott „hová a Mennybeli akarta”…), hiszen mi még fényes nappal kezdtük az idei fesztivált. Igyekeztünk idejében kiérkezni a Hajógyári-szigetre, ugyanis talán egy kicsit előnytelennek is mondható időpontban, délután négykor – még a tűző és perzselő, az összes hőségriadót megszégyenítő napsütésben – kezdődött a vajdasági frontemberrel és egyben névadóval, vagyis Csorba Lócival színpadra lépő Lóci Játszik zenekar koncertje. Utána pedig az összes, a környéken (s még távolabb…) fellelhető délvidéki magyart egy helyre csődítő bosnyák Dubioza Kolektiv programja következett háromnegyed hattól…

„Gizike drága, fogja már meg”

Arról meséltem a múlt héten, hogy korábban szokásommá vált már, hogy az éveken át – különböző helyeken – vezetett Szigeti históriák című sorozatomban minden egyes esztendő eseményeinek feldolgozását Uj Péternek az abban az évben a Pesti Est című műsorújság Sziget-különszámában megjelent vezércikkének idézésével indítottam… Egyfajta sajátos felütésként, intróként. Mert ennek a megírása meg az ő feladata volt! Kényelmes halmazállapot volt ez így! Meg testhelyzet… Mert hát szinte a kezdetektől a Pesti Est említett különszáma(i) volt(ak) a fesztivál hivatalos műsorfüzete(i). Igen ám, de aztán néhány évvel ezelőtt – egészen pontosan 2012-ben – Uj Péter épp egy ilyen vezércikkben mondott egyszerre le is meg fel is, s habár akkor a Perspektívák oldalain (http://perspektivak.blog.hu) azonmód megüzentem ugyan neki, hogy ácsi van, kishaver!, meg hogy ezt semmiképp sem fogadhatjuk el tőle, nem nagyon érdekelte a véleményem, a hozzászólásom, a mihaszna üzengetésem, dünnyögésem, pánikrohamom… Talán el sem jutott hozzá.

„Az izét EZENNEL megizé. Nyitom. Gizike drága, fogja már meg, leszszíves!” – írta akkor nemcsak nekem, de minden visszajáró szigetes léleknek is üzenve.

Így történt hát, hogy nemcsak vezércikk, de Pesti Est nélkül is maradtunk hamarosan, ugyanis a következő esztendőtől már nem ez a műsorújság jelent meg a Sziget Fesztivál hivatalos műsorfüzeteként, hanem a rendezvényt Fesztiválköztársasággá (át)keresztelve a szervezők egy szabályos – mintha csak valamely hivatal állította volna ki! – útlevél formájú kiadványban foglalták össze a hét várható (tervezett…) eseményeit. Húztuk is egy kicsit a szánk szélét emiatt, mint aki citromba vagy vérnarancsba harapott, hiszen sok-sok megszokott tartalom így már elmaradt, ebbe a formátumba már nem fért bele. Meg aztán 21. század van, aki többet akar megtudni, töltse le mobiltelefonjára a Sziget appot… Másfelől viszont örültünk is a változásnak, mert egy nagyon frappáns ötlet volt a műsorfüzet ilyen kivitelezése. Szóval potyogtak a pontok ide is, oda is, húztunk „reckát” a pluszos pozitív és a mínuszos negatív oszlopba is.

A merészség csimborasszója

Azóta egy kicsit bajban is vagyok minden évben – minden esztendő eseményeinek feldolgozásakor – azzal, hogyan is tarthatnám meg a szokásaimat úgy, hogy az ne jelentsen minőségi változást is egyben. Ez persze így megoldhatatlan… Senki sem próbálta meg ugyanis átvenni Uj Péter feladott helyét és szerepét a műsorfüzetben (és sem…). Merész vállalkozás is lett volna, szót se róla. Így hát, mit volt mit tennem, többször idéztem azóta már évindítóként Tarlós „Decibel” István korábbi óbudai polgármester, jelenlegi budapesti főpolgármester beköszöntőjét a Sziget Fesztiválköztársaság hivatalos útleveléből, de hát ezek az írások, ugye, egészen más jellegűek és szellemiségűek, kevés azonosságot vagy legalább csak hasonlóságot mutatnak a megszokott Pesti Est-es vezércikkekkel. Ezért hát most úgy döntöttem, hogy erre a különleges alkalomra valami egészen újszerűt választok, így került tehát előtérbe az idén Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer kerületi polgármesterének beköszöntője, ahogyan azt olvasóink a múlt héten, sorozatunk előző részében már láthatták is…

S akkor itt illenék most szólnom néhány szót arról is, hogy mitől ennyire különleges ez az alkalom. Legalábbis nekem… Szubjektíve. Nem bánom, hát legyen… Lehet, hogy éppen ez lesz a merészség csimborasszója. Nemcsak attól különleges ugyanis, hogy az idén volt huszonöt éves a Sziget Fesztivál, és ez jelentős évforduló, de persze attól is… Mi ez a sorozat? Huszonöt év…

Ez tehát azt jelenti, hogy adott itt egy fesztivál, amelynek a története már évszázadokban mérhető. Még ha egyelőre csak negyed évszázadról beszélünk is!

De ezt már meg lehet így fogalmazni, s ez rettenetesen nagy szó, hiszen gondoljunk csak bele, hány és hány más (de talán hasonszőrű…) fesztiváli kezdeményezés indult, élte nagyszerű, csodálatos, máig is emlékezetes, csúcsra járatott napjait, majd tűnt is el a naptárakból ugyanez a negyed évszázad alatt, azonos időben, s igen, itt, nálunk, Vajdaságban is. És persze Magyarországon is, de Európában meg aztán főleg…

Mindez azonban – szánjuk is, s bánjuk is bűnünket, de – a legkevésbé sem befolyásolta a hangulatunkat (sőt, talán eszünkbe sem jutott…) az idei Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján, sem a Lóci Játszik, még kevésbé a Dubioza Kolekitiv koncertjén, hogy P!nk fellépéséről aztán már ne is regéljünk…

S közbeékelődött még a kanadai Billy Talent, a rendezvény egyik, kiemelten nagy érdeklődéssel várt visszatérőjének nagyszínpadi produkciója is.

(Folytatjuk)

(Családi Kör, 2017. szeptember 21.)

A Sziget Fesztiválköztársaság hivatalos útlevelének (vagyis a műsorfüzetének) címlapja, 2017-es kiadás

A koncert látványelemekben is bővelkedett: P!nk valóban itt repült a fejünk felett (Mohai Balázs felvétele)

A Sziget emeletnyi magas betűi már jelképpé váltak, s akármilyen távolról érkezzék is, senki sem hagyhatja ki az előttük való fényképezkedést (Mudra László felvétele)

A karszalag mindig különleges ereklye, sokan a fesztivál után sem veszik le a karjukról, sőt, vannak, akik évek óta gyűjtik… (Mudra László felvétele)

Lajkó Félix az idén a Sziget nulladik napján lépett fel a világzenei nagyszínpadon (Fűrész Zsolt felvétele)

„Kommunikációs zűrzavar”-ban nem teremnek érmek

A Szabad Magyar Szó közli Szabó Palócz Attila publicisztikáját a magyar olimpiai pályázat visszavonásáról.

*

„Kommunikációs zűrzavar”-ban nem teremnek érmek

Ebben az országban már tényleg csak én akartam, hogy itt 2024-ben olimpia legyen?

Várhatóan a jövő szerdai rendkívüli ülésén dönthet a 2024-es olimpiai pályázat visszavonásáról a Fővárosi Közgyűlés – közölte Tarlós István, Budapest főpolgármestere a pénteki sajtótájékoztatóján, amelyről a Magyar Távirati Iroda tudósított. Beszélt arról is, hogy a visszavonásról a kormány, a Fővárosi Közgyűlés és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közösen határoz. Vagyis a kabinet már meghozta a döntését, az utóbbi két testület azonban még csak ezután foglal majd állást. A főpolgármester szerint az egység „ilyen mértékű” megbomlásával és a most létrejött „kommunikációs zűrzavarral” nincs értelme pályázni az olimpiarendezésre. Szerinte sikerült az országról egy olyan hamis képet kialakítani, mintha a magyarok általában ilyenek lennének, hogy egy ilyen kérdésben sem tudnak egységre jutni. A visszalépés azonban továbbra sem hivatalos, s majd csak akkor válik azzá, amikor MOB és a főváros levélben értesíti a döntésről a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot – ismertette Tarlós szavait a távirati iroda. Én meg csak kapkodom itt a fejem már napok óta, s a gyors egymásutánban mennydörgő nyilatkozatokat olvasva egyre inkább az az érzésem, hogy ebben az országban már csak én akartam, hogy itt 2024-ben olimpia legyen.

Mióta újkori olimpiai játékok léteznek, Budapest és Magyarország azóta vágyakozik rájuk; vagyis szeretne egy ilyen nemzetközi sporttalálkozót szervezni. Már amikor százhuszonegy esztendeje az első athéni ötkarikás játékokat szervezték, az előkészületek finisében egy rövid ideig úgy tűnt, hogy a görögök mégsem lesznek képesek arra, hogy vendégül lássák a világ legjobb sportolóit. Elfogyott a pénzük (akkor is…) és kis híján kihátráltak a meggondolatlan kalandból. Budapest már akkor is sebtében bejelentkezett, hogy „ha ők nem, akkor majd mi igen”… Időközben azonban ott délen – csak át kellett hajózni érte a Földközi-tengeren – találtak egy gazdag egyiptomi görög kereskedőt, aki kipótolta a büdzsé réseit, így Hellász mégis helyt állt, Budapest pedig hoppon maradt.

Így történt hát, hogy százhuszonegy éve, egy viszonylag korai, szinte tavasziasnak mondható időpontban, április 6-án megkezdődtek az athéni, első újkori olimpiai játékok (s az első athéni, mert azóta már volt egy-két újabb is, ha ugyan a százéves évfordulóra, jubilárisan nem is jöhetett össze… ahhoz a megfelelő pénzek vélhetően nem találták meg a megfelelő zsebeket; talán ehhez is egy tehetős kereskedő, vagy mai szóval mondva, inkább már vállalkozó kellett volna…). De akárhogy legyen is, 1896-ig nem kevesebb mint ezerötszázhárom esztendő telt el azóta, hogy a Nagy Theodosiusként is jegyzett I. Theodosius római császár 393-ban betiltotta az antik görög olimpiai játékokat, s eltörölte hagyományaikat, mert a keresztény uralkodó a pogányság továbbélését látta bennük. No jó, nem volt ez különösebben nagy felismerés a részéről, hiszen Zeusz és az Olümposz istenei előtt tisztelegtek a sportversenyekkel a régvolt hellének.

Theodosius császárt persze nem elsősorban az olimpiák betiltásáról jegyezzük, hiszen tulajdonképpen ő volt az utolsó „igazi” római uralkodó, halála után vált két részre a birodalom, ahogyan azt még ő felosztotta fiai közt keleti és nyugati részre, vagyis ő zárta le az előzőt, és nyitották meg fiai történelmünk újabb fejezetét. Mérföldkő is volt tehát a maga nemében az ő uralkodása…
Százhuszonegy esztendő sem kevés idő, és semmivel sem kerekebb egy ilyen évforduló, mint az ezerötszázhárom. Pierre de Coubertin báró nevét mindenképp említenünk kell az újkori olimpiák kezdeteivel kapcsolatban, de ott legyeskedett még aztán a nyomdokaiban a szervezés körül a későbbi években Hennri de Bailet-Latour, Avery Brundage és Lord Killanin, vagyis Michael Morris is. Utóbbi persze még meg sem született 1896-ban, aztán pedig Juan Antonio Samaranch volt a leghosszabb ideig – harmincegy esztendeig – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, gyermekkoromban még az ő nevét tanultam meg ennek a tisztségnek a viselőjeként, tehát őt azonosítottam ezzel a pozícióval. Az persze nekem egy kicsit mindig is furcsa volt, hogy ilyen korán, áprilisban kezdődött az újkori történelem első nyári olimpiája, hiszen mi azért ott a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben már sokkal későbbi időpontokhoz szoktunk hozzá, június-július, vagy legfeljebb augusztus, de mindenképp nyári szünidő… Bár az is igaz, hogy 1956-ban Melbourne-ben meg november-decemberben volt az olimpia. És nem a téli! Tokióban 1964-ben és Mexikóban 1968-ban októberben tartották a versenyeket…

Bárki fellapozhatja a lexikonokban, hogy huszonnégy évvel a fent említett egyiptomi görög kereskedő – akinek az első újkori olimpiai játékok athéni megrendezését köszönhetjük – nagylelkűsége után, az első világháborút követő első ötkarikás játékokat 1920-ban Antwerpenben tartották meg. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy annak az olimpiának az eredetileg kijelölt helyszíne Budapest volt (vagyis hát csak lett volna, ugye…), a magyar főváros tehát ekkor került a legközelebb a rendezéshez, amelynek akkor már a jogát is sikerült megszereznie. Csak hát közbeszólt a világháború… Magyarország ugyanis a harctereken a vesztes oldalon végzett a Nagy Háborúban, s a győztes nagyhatalmak annyira meg akarták büntetni a legyőzötteket, hogy nemcsak a rendezés jogát vették el a magyar fővárostól, de a vesztes országok sportolóit meg sem hívták, be sem engedték a játékokra. Talán a lelátókra válthattak belépőt, de erre sem biztos, hogy mérget vennék…

Hát így jártunk már akkor is…

Maradjunk azonban még egy pillanatig Athénnál. Habár a hivatalos adatok között csak kettő szerepel, a görög fővárosban igazából három újkori olimpiát rendeztek. Az elsőt, ugye, 1896-ban, eddig rendben is van, a játékok után azonban I. György, a görögök dán királya – több prominens és eminens személy támogatásával, akiknek a befolyását sikerült megnyernie magának és az ügyének – kezdeményezte Coubertin bárónál és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál, hogy az újkori világversenyek állandó helyszínének tegyék meg Athént, tehát szerette volna elérni, hogy minden negyedik évben ott tartsák meg a modern sportünnepet. Úgy tűnhet azonban, hogy nem voltak a legjobbak a lobbistái, talán nem álltak a helyzet magaslatán… Az 1900-as játékok rendezési jogát ugyanis hamarosan megkapta Párizs, az 1904-esét pedig Saint Louis. Az 1908-as rendezés jogát ugyan először Rómának ítélték oda, de a Vezúv kitörése miatt Olaszország szinte összeomlott, ezért visszalépett a rendezéstől…

Mivel I. György király időközben mellőzve érezte magát, s talán a lobbistáit is menesztette, 1906-ban, két évvel Saint Louis után és két évvel – akkor ő még úgy sejtette – Róma előtt szervezett Athénban egy úgynevezett köztes olimpiát, vagyis időközi játékokat. A sportszakkönyvekben úgy jegyzik ezt ma már, mint „pánhellén olimpiát”, ez volt tehát a második, s aztán következett 2004, immár a legújabb időkben, a 21. században. De Görögország igazi, hivatalosan is jegyzett olimpiát gyakorlatilag nem rendezett (nem rendezhetett…) a 20. században; nos, hát ez is egy érdekesség a maga módján…

Labdarúgás addig nem is volt a nyári játékokon, és 1906-ban is még csak bemutató jelleggel szervezték meg a focitornát, ennek is száztizenegy éve már…

Ahogy az 1896-os első újkori olimpiát, úgy a köztes játékokat is tavasszal szervezték meg: „1906. április 22-én tartották a »pánhellén« olimpia megnyitóját, melyet – soron kívül, a Saint Louis-i játékok után két évvel – Athénban, Görögország fővárosában rendeztek meg. Jóllehet, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ma már nem ismeri el hivatalosan az itt szerzett érmeket, az első és egyetlen »köztes« játékoknak komoly szerepe volt abban, hogy Pierre de Coubertin báró mozgalma nem veszett az érdektelenség homályába” – írta a Rubicon című történelmi folyóirat online kiadásában, az RubicONline-on Tarján M. Tamás. S szorosan ehhez kapcsolódik még az is, hogy I. György király akkor bizony kijárta Coubertin bárónál (sőt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság rábólintását és támogatását is megszerezte ahhoz…), hogy ne négyévente, hanem minden második évben legyen olimpia: egyszer Athénban, egyszer bárhol máshol a világban, megint Athénban, megint máshol, újfent Athénban, újfent máshol… Csak hát aztán I. Györgyöt hamarosan megölte egy macedón lázadó, aki ezzel a tettével akart elégtételt venni a hazáján esett sérelmekért, s a korábban bezsebelt ígéretek az uralkodóval együtt szálltak a sírba.

1906. április 22. A „pánhellén" olimpia megnyitója Athénban

„Olimpiát rendezni annyit tesz, mint megidézni a történelmet." 1906. április 22-én tartották a „pánhellén" olimpia megnyitóját, melyet - soron kívül, a St. Louis-i játékok után két évvel - Athénban, Görögország fővárosában rendeztek meg.

Mióta újkori olimpiai játékok léteznek, Budapest és Magyarország azóta vágyakozik arra, hogy rendezhessen egyet… Ez itt, kérem szépen, presztízskérdés… Az állami vezetők személyétől és politikai színezetétől függetlenül. Mostanság a nagy ellenzéki kampányban ugyanis mindenki hajlamos volt megfeledkezni arról, hogy amikor a szocialisták voltak hatalmon, akkor ugyanazok akartak ötkarikás játékokat szervezni, akik most ellene ágáltak. És lehet ugyan Orbán Viktor miniszterelnök számlájára gúnyolódni a „sportmániája” miatt, de épp a Demokratikus Koalíció most oly hangos elnöke egykor még szocialista kormányfőként meg labdarúgó Európa-bajnokságot szeretett volna szerezni magának – a horvátokkal közösen. Akkor vitte el az orruk elől a rendezés jogát a lengyel-ukrán pályázat… Ismerve az ukrán maffia módszereit, erről nekem megint a megfelelő pénzeknek a megfelelő zsebekkel titokban megszervezett intim (pajzán?) randevúja jut eszembe.

S ha semmi másért, hát legalább azért érdemes lett volna versenyben maradni, hogy ennek a százhuszonegy esztendős vágyakozásnak végre pontot tegyünk a végére. Vagy ugyanez más megfogalmazásban: …hogy beteljesítsünk végre egy százhuszonegy éves álmot. Így most egy kicsit olyanok lettünk, mint Theodosius császár ketté osztott birodalma, s ebben van Tarlós Istvánnak nagyon is igaza. Megmutattuk a világnak, hogy ha egyszer fordul is a kocka, és 2018-ban vagy 2022-ben vagy 2026-ban, vagy bármikor, ha más politikai erők kerülnek valaha is hatalomra, akkor majd ők akarnak olimpiát meg mindenféle világversenyeket és kontinensviadalokat szervezni, s akik most mellette álltak, akkor majd hevesen tiltakoznak ellene, hiszen – keresve-találva – ezernyi okuk mindig lehet erre… S ez az, ami végtelenül elszomorít.

Jut eszembe így még végül: nem lehetne valahogy feltartóztatni azt a futárt, amelyik a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak megviszi a hírt a visszalépésről? Vagy valami, vagy tudom is én… Nem alhatnánk még egyet erre az egészre?

Doktor úr, olyan bizonytalannak érzem magam. Vagy mégsem?

(Szabad Magyar Szó, 2017. február 24.)

A távirati iroda január 4-én tette közzé az olimpiai pályázathoz készült, akkor kiadott legfrissebb aktuális látványterveket. A Dagály Úszóarénában tartották volna meg a 2024-es budapesti játékok úszó-, műugró- és szinkronúszó-versenyeit, valamint vízilabdadöntőket. A látványtervet a Brick Visual, az építési terveket a BORD Építész Stúdió készítette. A 2024-es olimpia rendezési jogáért a magyar főváros Los Angelesszel és Párizzsal volt versenyben, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptember 13-án, Limában dönt a helyszínről, de mint kiderült, már sokkal könnyebb dolga lesz, mind január elején gondoltuk volna

Ilyen szép is lehetett volna – Még egy látványterv a Dagály Úszóarénáról, ahol a 2024-es budapesti olimpia úszó-, műugró- és szinkronúszó-versenyeit, valamint vízilabdadöntőit tartották volna

Volt egy álmunk – így tudósított tegnap címlapján az egyetlen magyar országos sportnapilap az olimpiai pályázattól való visszalépésről. Ha valakinek van oka bánni ezt az egészet, hát nekik igen…

Emlékmegszállással köszönti az orosz elnök az 1956-os forradalom évfordulóját

Az 1351-ben alapított HírCsárda című álhírportál feltárja az igazságot Putyin orosz elnök budapesti látogatásáról.

*

Emlékmegszállással köszönti az orosz elnök az 1956-os forradalom évfordulóját

Nagyjából 750 páncélos kíséretében érkezik Budapestre az orosz elnök. A főváros stratégiai pontjainak a környékén lezárásokra kell számítani.

Vlagyimir Putyin az MTI-nek elmondta, hogy csupán biztonságáról gondoskodnak a harcjárművek, amelyek a jelenlegi útviszonyok mellett alkalmasak arra is, hogy akár ónos esőben is lehetővé tegyék az elnöki látogatást. A laktanyák, rendőrkapitányságok, televíziók, rádiók és repterek elfoglalása ezen kívül nélkülözhetetlen ahhoz, hogy zökkenőmentesen és élethűen lehessen lebonyolítani az 1956-os sajnálatos eseményekre való megemlékezést. Az ünnepség keretében tüzérséget telepítenek a Corvin közbe és a Tűzoltó utcába, valamint vadászbombázók segítségével visszanevezik a Moszkva teret. A Móricz Zsigmond körtér elaknásításán Tarlós István főpolgármester is részt vesz, akiről, ha okosan viselkedik, utcát neveznek el a Don-menti Rosztovban. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő elmondta, hogy neki nem gyanús az orosz lépés, mivel nem nézte a Szulejmánt.
„Szeretnénk, ha barátaink, a magyar nép fiai és lányai kiszabadulva az Európai Unió halálos öleléséből, végre visszatérnének oda, ahonnan jöttek – Ázsiába. Szeretnénk, ha a Krímhez hasonlóan a magyar emberek is egy független, prosperáló orosz tagköztársaságban élhetnének” – tolmácsolta Vlagyimir Putyin szavait külügyminisztere, Szergej Lavrov, aki a tököli reptéren találkozott a menekülő Szijjártó Péterrel.
(A szövegvastagításokat a Szövetségi Biztonsági Szolgálat támogatta.)

(Hírcsárda, 2017. február 2.)

Megjelenik a HVG harmincnyolcadik évfolyamának negyvenharmadik száma

A lapszám tematikus ötvenhatos összeállítással jelentkezik, de interjút közöl Tarlós Istvánnal, Budapest főpolgármesterével is.