[Egy idő után az embert nem viseli meg, ha munka közben lőnek rá...]

Jászberényi Sándor posztit tesz közzé a Facebook-profilján.

*

Egy idő után az embert nem viseli meg, ha munka közben lőnek rá. Az irpini aknatűz után kicsit remegett a kezem, de ennyi. Amikor lecsuktak az egyiptomi-gázai határon, és nem tudtam két napig, hogy mi lesz, szintén nem pánikoltam különösebben, ahogyan a Kobani-Amudah közötti éjszakai autózás során sem, pedig akkor még nagyban ment a háború az Iszlám Állam ellen. Ezek a dolgok a munkával járnak. Az ember próbálja csökkenteni a rizikót, amennyire lehet. Félni kötelező. A magam részéről kényelmetlenül érzem magam egy háborús zónában bárki mellett, aki nem fél.
A félelem segít csökkenteni a rizikót.
Szóval, nem ráz meg, ha a munka közben történik valami. Az azonban igen, amikor profi kollégák halnak meg. Ma is érkezett hír arról, hogy meghalt egy kameraman. Megnéztem a fotóját: ott ült a bárban esténként velünk. El nem tudom mondani, mennyire felzaklatott a dolog.
Azért, mert így pár fegyveres konfliktus után, a fotelforradalmárokkal ellentétben, én pontosan tudom, hogy a világon nem hibáztak semmit. Egyszerűen rossz helyen voltak, rossz időben, egy háborúban, ahol a nyugati sajtó is célpont.
Bár lenne bármi hiba, amire rá lehetne mutatni, de nincs.
Bár mondhatnám, hogy évtizedes szakmai tapasztalatom meg rátermettségünk miatt úsztuk meg az aknatüzet, de valójában csak szerencsénk volt, és semmi más. Szerencsénk, ami nekik hiányzott aznap.
Godspeed, Pierre.

(Facebook, 2022. március 15.)