2022. március 4., péntek

„Pakolunk, gyűjtünk, jelen vagyunk az adományozó helyszíneken”

Tuzson Bence államtitkár nyilatkozik a Dunakanyar Régió című lapnak.

*

„Pakolunk, gyűjtünk, jelen vagyunk az adományozó helyszíneken”
Adománygyűjtést szervezett régiónkban az ukrajnai háború miatt bajba jutottak megsegítésére Tuzson Bence, térségünk országgyűlési képviselője, aki hangsúlyozta azt is, hogy nekünk most stratégiai nyugalomra van szükségünk

Szerdán hajnalban indult el a magyar-ukrán határra az első teherautó, amely a Dunakeszin eddig összegyűlt adományokat szállította a rászorulóknak, és hamarosan újabb szállítmányok is indulnak régiónkból. Az adománygyűjtést Tuzson Bence, városunk és térségünk országgyűlési képviselője kezdeményezte, aki a szervezésben és a csomagok felpakolásában is tevékenyen részt vesz. A körzetünkben több városnak is van kárpátaljai testvértelepülése, velük is felvettem a kapcsolatot – nyilatkozta lapunknak a képviselő. Mint mondta, agglomerációs régiónkban Fótnak Bátyú, a közeli Gödnek pedig Makkosjánosi a testvértelepülése, de a térségünkben mindenhol megszerveztük az adománygyűjtést. Kedden este otthon a gyermekeim segítségével pakoltuk össze a csomagot, amelyet a családunk küld a háború elől menekülőknek, takarókat, tisztálkodási szereket, tartós élelmiszereket csomagoltunk – tette hozzá a képviselő.
Fontos, hogy segítsük és támogassuk az orosz-ukrán háború miatt bajbajutottakat, és különösen fontos, hogy olyan segítséget tudjunk nekik juttatni, amilyenre valóban szükségük van – összegezte lapunknak adott nyilatkozatában Tuzson Bence, városunk és térségünk országgyűlési képviselője, aki a választókerületünkben adománygyűjtést kezdeményezett és megszervezte a háború miatt bajba jutottak megsegítését. Mint mondta, egyeztetett a településvezetőkkel és a helyi vállalkozókkal, körzetünk minden településén szervezett keretek között gyűlnek az adományok, felajánlások, amelyek közül az első szállítmány már el is indult a magyar-ukrán határszakaszra.
Páratlan ez az összefogás, példaértékű, ahogyan a körzetünk segít, büszke vagyok a közösségünkre – mondta lapunknak Tuzson Bence. „Pakolunk, gyűjtünk, jelen vagyunk az adományozó helyszíneken. A gyűjtés folytatódik, jelenleg leginkább konzervekre, ásványvízre, csomagolt pékárura, csokoládéra, vécépapírra, tisztálkodási szerekre, arcmaszkokra, recept nélkül kapható gyógyszerekre, pelenkára, takaróra, plédekre, hálózsákokra van szükségük a rászorulóknak” – mondta lapunknak Tuzson Bence, aki kedden este a saját otthonában, gyermekei segítségével készített össze segélycsomagokat a rászorulóknak. Szerinte térségünk nemcsak gazdasági tekintetben hazánk legdinamikusabban fejlődő térsége már évek óta, de az itt élő emberek már több alakalommal – akárcsak most is! – megmutatták, hogy milyen csodálatos összefogásra képesek annak érdekében, hogy megsegítsék azokat, akik bajba kerültek és menekülniük kell a hazájukból, hátrahagyva az otthonukat.
Köszönöm mindenkinek, aki csatlakozik a gyűjtéshez – tette hozzá a képviselő, aki beszélt arról is, hogy ma erősebbek vagyunk, mint korábban, és a szövetségeseinkkel közösen képesek vagyunk megőrizni a biztonságunkat. Mint mondta, aki ezekben a napokban Ukrajnából érkezik hazánkba, biztos lehet abban, hogy Magyarországon barátok fogadják. Szerinte a jelenlegi feszült geopolitikai helyzetben megfontolt döntésekre, higgadtságra és stratégiai nyugalomra van szükségünk.
Magyarországnak különösen most, ebben a rendkívüli helyzetben olyan felelős vezetőkre van szüksége, akiknek minden körülmények között a magyar érdekek az elsők – folyatatta Tuzson Bence –, nekünk a magyar emberek biztonsága a legfontosabb!
Kérdésünkre válaszolva a képviselő beszélt arról is, hogy „mindent megteszünk azért, hogy megvédjük Magyarországot és a magyar embereket a háborús konfliktustól, és azért, hogy hazánk ne sodródhasson bele ebbe a háborúba”. Tuzson Bence hangsúlyozta, hogy a magyar emberek békét akarnak: „Meggyőződésem, hogy aki ebben a rendkívüli helyzetben uszít és hergeli az embereket, az nincs tisztában a tettei súlyával, ez ugyanis rendkívül veszélyes. Ahhoz, hogy hosszú távon is meg tudjuk őrizni azokat az európai szinten is kiemelkedő eredményeinket, amelyeket tavaly a repülőstarttal újraindult gazdaságunk ért el, Magyarországnak mindenképp ki kell maradnia a szomszédságunkban folyó háborúból.”
A képviselő felhívta a figyelmet arra is, hogy nagyon erős februárt tudhatunk magunk mögött: „A múlt hónapban visszakapták a gyermeket nevelő családok a tavaly befizetett személyijövedelem-adójukat az átlagbér szintjéig, és folyósítottuk a tizenharmadik havi nyugdíjat is, az érintettek most kapták meg a megemelt minimálbért és a szakmunkás minimálbért, valamint az első szja-mentes bérüket a huszonöt évnél fiatalabbak, és ugyanakkor életbe lépett az élelmiszer árstop is. Mindezek rendre olyan intézkedések, amelyeket a magyar gazdaság erősödése tett lehetővé. Így pedig olyan dolgok válnak ma már kézzelfoghatóvá mindnyájunk számára, amelyekért a magyar emberek és a magyar vállalatok sokat dolgoztak. Annak érdekében, hogy ezeket az eredményeinket hosszú távon is meg tudjuk őrizni – ahogy már mondtam is – Magyarországnak mindenképp ki kell maradnia a szomszédságunkban folyó háborúból. Megfontolt döntésekre, higgadtságra és stratégiai nyugalomra van most szükségünk. Nagyon bízom benne és mindent meg is teszünk azért, hogy mielőbb helyreálljon a béke” – nyilatkozta lapunknak Tuzson Bence, térségünk országgyűlési képviselője.

(Dunakanyar Régió, 2022. március 4.)

Dunakeszi egymillió forinttal segíti a menekültek ellátását

Tuzson Bence felhívásához a fótiak is csatlakoztak


     

     

     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése