2022. március 30., szerda

A Gödtől elvett iparűzési adóból járatják csúcsra Rétvári Bence és Tuzson Bence kampányát

A Telex.hu közli Weiler Vilmos írását.

*

A Gödtől elvett iparűzési adóból járatják csúcsra Rétvári Bence és Tuzson Bence kampányát

A gödi Samsung-gyár várostól elvett iparűzési adójából és az Emmitől is kapnak állami támogatást azok az alapítványok, amelyek közvetve vagy közvetlen olyan online újságokat üzemeltetnek és finanszíroznak, amik Rétvári Bence és Tuzson Bence választókerületében ezerrel nyomják az államtitkárok kampányát.

19 millió forintot kapott a gödi Samsung einstandolt iparűzési adójából tavaly a frissen alapított Dunakanyar Média Alapítvány, ami a Dunakanyar híreiről beszámolni hivatott 0627.hu-t üzemelteti. Az alapítvány célja hivatalosan „a Dunakanyarban élők támogatása, közösségeik megerősítése, ismeretterjesztés és hiteles tájékoztatás”. A valóságban azonban elég hosszú ideje kizárólag a kormánypártok narratíváját terjeszti a portál a Vác és Szob környékét lefedő térségben.

„Sajtó” az Samsung adójából

A több mint tízezer Facebook-követővel és két helyi aloldallal is futó 0627 az idei választási kampányban kapcsolt magasabb sebességre. Politikai híreik sarazzák az ellenzék helyi jelöltjét, Inotay Gergelyt, és dicsérik ugyanilyen lendülettel a térség kormánypárti parlamenti képviselőjét, Rétvári Bencét, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkárát, aki a térség országgyűlési képviselője is. A lap munkásságát olyan címek jellemzik, mint hogy „Inotay veszélyes: kevesebb munkahelyet hozna létre helyben.”
Ahogy arról már tavaly a Magyar Narancs nyomán a Telex is beszámolt, a Dunakanyar Média Alapítványt 2021-ben alapították, időben közel egy olyan pályázat kiírásához, aminek részeként Göd környéki településeken lehetett közpénzt nyerni civil és egyházi szervezeteknek. Az akkor a Samsung-gyár iparűzési adójából kiosztott 419 millió forintból kapott első körben 19 millió forintot a Dunakanyar Média Alapítvány, amiből egy néhány fős szerkesztőség könnyen megélhet.

2020-ban az ellenzéki vezetésű Göd iparterületét különleges gazdasági övezetté nyilvánította a kormány, amivel a helyi Samsung gyár iparűzési adója már nem a településnek, hanem a fideszes többségű Pest Megyei Önkormányzatnak jár. A megye vezetése akkor arról döntött, hogy az adónak csak egy részét fogja Gödre fordítani, másik részét a környező településekre költi. Ebből az adóból osztottak aztán ki 419 millió forintot civil és egyházi szervezeteknek, amelyek egy részét épp akkor hozták létre, és közülük több is a Fideszhez köthető.

A 0627.hu esetében tehát a módszer világos. A kormány elvonta a Samsung által fizetett iparűzési adót az ellenzéki vezetésű Gödtől, a pénzt aztán a megye osztotta vissza civil szervezeteknek. A pályázat kiírásakor több civil szervezet is létrejött, amelyek úgy nyertek milliókat, hogy semmilyen korábbi civil tevékenységük nem volt.
A szálak pedig itt elvezetnek egy másik hasonló szervezethez. A Dunakanyar Média Alapítvány kurátora Szilágyi Erzsébet Antónia, a Fidesz egy korábbi önkormányzati képviselőjelöltje. Szilágyi nagymarosi lakcímére pedig van jegyezve egy olyan cég is, ami szintén egy kormánypárti online újságot működtet Vácon, egy olyan propagandalapot, amely most nyíltan be is szállt Rétvári választási kampányába.

Magyarország legnyereségesebb lapkiadója

A valaha szebb napokat látott vaconline.hu-t 2019 végén szerezte meg a HelloDunakanyar Kft., és nem kellett sok, hogy az a frissen megválasztott ellenzéki városvezetés legfőbb helyi kritikusává váljon. A portál tevékenységét ma már főleg az teszi ki, hogy egy Rétvári Bence arcával reklámozott „kultúrpikniket” promotál, illetve hogy néha napi több cikkben is beszámol Inotay Gergely jelenlegi alpolgármester, illetve ellenzéki parlamenti képviselőjelölt alkalmatlanságáról, illetve a „váci és országos nácikkal” való kapcsolatairól.
De ha az online kampány nem lenne elég, a Vác Online a választások előtt a Fidesz és a kormány üzeneteit visszhangzó szórólapokat is terjeszteni kezdett felelős kiadóként a választókerületben. A Márki-Zay mellé HÁBORÚ, Orbán Viktor mellé pedig BÉKE feliratot szerkesztő szórólapban leginkább éppen az az érdekes, hogy a Vác Online-t egy elvileg nyereségre törekvő magáncég, a HelloDunakanyar Kft. adja ki.
A Hellodunakanyar Kft.-t 2019 augusztusában alapították 3 millió forint jegyzett tőkével. A cég azt az évet 13,7 millió adózás előtti eredménnyel zárta, 2020-ban 10 millió forintos adózás előtti eredményt értek el, így

2019-ben 65 százalékos, 2020-ban pedig csaknem 54 százalékos bruttó nyereséget könyvelhetett el a vállalkozás.

A cég tulajdonosa Zámbó Emese Adrienn volt sződligeti Fidesz-elnök. Ő egy 2018-as hírben a Rétvári-féle Emmihez tartozó Emberi Erőforrások Támogatáskezelő kommunikációs vezetőjeként szerepel, és volt a Fidesz képviselőjelöltje is. Zámbó egyébként még 2011-ben kezdett el parlamenti titkárként dolgozni az akkori fideszes parlamenti képviselő oldalán, később Harrach Péter idején is aktív volt a választókerületben, majd 2018 után kezdett el a választókerületet „megöröklő” Rétvári Bencével együtt dolgozni.
2019-ben alapította a már említett, Szilágyi Erzsébet nagymarosi lakcímére bejegyzett HelloDunakanyar Kft.-t, ami kiadja a vaconline.hu-t. Bár a portál impresszumából nem derül ki, hogy hány munkatárssal dolgoznak, az írások alatt több név is szerepel, és cikkek számából is feltételezhető, hogy egy szerkesztő mellett több újságíró is a csapat tagja. Felmerül tehát a kérdés, hogy az évente néhány millió forintos fenntartási költséggel mindenképpen működő, reklámokat nem igen megjelentető portál fenntartása miért éri meg az elvileg profitorientált magáncégként működő HelloDunakanyar Kft.-nek.
Itt jön a képbe a cég másik tevékenysége, a rendezvényszervezés. Magáncégként ugyanis a HelloDunakanyar ugyan nem köteles beszámolni, honnan vannak a bevételei, de a Telex.hu egyik olvasója közérdekű adatigényléssel kiderítette, hogy számos rendezvényt szervezek a szintén Rétvári Bencéhez köthető Dunakanyari Védegylet Alapítványnak.
Így például megalakulása után két hónappal 2019 októberében a HelloDunakanyar Kft.-t bízta meg az alapítvány a Rétvári Bence állandó szereplésével zajló, úgynevezett Váci Polgári Est szervezésével, amit a nyarat leszámítva azóta minden hónapban megrendeztek. A cég 2019 decemberében aztán 5 millió forintért vállalta el az alapítvány évzáró estjének megszervezését is, azóta pedig szintén rendszeresen. többmilliós tételben kap megrendeléseket, mindig ugyanattól a szervezettől.
A Dunakanyari Védegylet Alapítványt 2017-ben jegyeztették be, egy évre rá pedig már 8 millió forint állami támogatást kapott attól az Emberi Erőforrások Minisztériumától, ahol a térség országgyűlési képviselője, és az alapítvány rendezvényeinek állandó vendége, Rétvári Bence államtitkárként dolgozik. 2019-ben ezt újabb 5 millió forint követte az Emmitől, megfejelve további 15 millió forinttal a Bethlen Gábor Alapból, több más állami forrás mellett.
2020-ban aztán az alapítvány támogatói közé már a Miniszterelnökség is felsorakozott 15 millió forinttal, hivatalosan az Ipoly Feszt elnevezésű rendezvényt finanszírozva. Na, és ki volt az Ipoly Feszt fesztiváligazgatója? Zámbó Emese, a HelloDunakanyar Kft. tulajdonosa, aki 2018 óta Rétvári számos rendezvényének szervezőként jelent meg. Korábban Rétvári Facebook-oldalán számos, Zámbó Emesével közös kép szerepelt, azóta ezeket eltávolították.
Az állami támogatásokból működő Dunakanyari Védegylet Alapítvány tehát a választókerületekben rendezvényeket szervez, amelyek mindegyikén Rétvári Bence a házigazda vagy a fővédnök, egyes eseményeknek pedig még a reklámplakátjain is ő szerepel. A rendezvények lebonyolításával aztán a HelloDunakanyar Kft.-t bízzák meg, amely 50-60 százalékos bruttó nyereséget termel. A cég pedig aztán ebből a pénzből egyrészt üzemelteti a klasszikus propagandaoldalként működő vaconline.hu-t, másrészt a választások előtt a Fidesz üzeneteire hajazó szórólapokat terjeszt a választókerületben.

Két szervezeten keresztül tehát a pénz szórólapok formájában eljut Rétvári közpénzből működő, sőt, államigazgatási szintű munkahelyéről, az Emmiből, egészen Rétvári választókerületébe, a postaládákba, a Fidesz-KDNP helyi kampányát segítve.

Minderről, illetve a módszer esetleges törvényi, illetve erkölcsi akadályairól, továbbá az összeférhetetlenségről igyekeztünk megkérdezni az érintett feleket is, ám cikkünk megjelenéséig sem Rétvári Bence, sem pedig az érintett lapok – és tulajdonosuk – nem adott választ.

Máshol is működik a módszer

Nem Vác ugyanakkor az egyetlen, ahol a gödi Samsung-gyár elvont iparűzési adójából működik az ellenzéki városvezetést, vagy éppen a helyi ellenzéki jelöltet gyalázó portál. A Gödtől elvont pénzekből ugyanis a pályázat kiírásához időben szintén közel megalakult Dunakeszi Kistérségért Egyesület is kapott legalább 14 millió forintot, amiből egyebek mellett működtethetik a Dunakeszi környékének szánt tersegitenyek.hu-t. A Térségi Tények stílusa nagyon hasonlít a fentebb említett két újságéra, a lap fókuszában azonban ebben az esetben a gödi polgármester, Balogh Csaba áll.
Megkérdeztük Baloghot, mit gondol arról, hogy éppen a várostól elvett iparűzési adóból működtetnek az egyebek mellett őt lejáratni próbáló portált. A momentumos polgármester bővebben nem kívánta kommentálni a lap tartalmát, arra ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a különleges gazdasági övezetből elvett adók miatt a város a 2003 óta működő önkormányzati újságot, a Gödi Körképet sem tudja már kiadni. Emellett beruházni sem tudnak, így a város rossz állapotú önkormányzati lakásait sem tudják felújítani és szolgálati lakásként kiadni, ahogy azt pedig korábban tervezték.
De még csak nem is ezek a kivételes példák, amelyek alapján a Gödtől elvett Samsung-adóból segítik a kormánypárti egyéni választókerületi jelöltek kampányát. A Magyar Narancs információi szerint ugyanis a dunakeszi székhelyű Közép-magyarországi Régióért Alapítvány is kapott 16 millió forintot ugyanabból a forrásból. Az alapítvány pedig Csömörön ad ki, állításuk szerint 3500 példányban egy olyan „közéleti magazint”, aminek online felületén egymást érik a szintén Fidesz-KDNP-s színekben induló Tuzson Bencét dicsérő cikkek.
Maga Tuzson sem rest olyan rendezvényeken megjelenni, ahol a választókerületében állami forrásokból szórakoztatják a lakókat. A Magyar Narancs szerint a Természetesen Dunakesziért Egyesület például 13,9 millió forintot kapott Pest Megye Önkormányzatának a gödi iparűzési adóbevételekből jótékonykodó osztása során, így olyan rendezvények szervezésére jutottak közpénz-forráshoz, amelyeknek rendszeres vendége szintén Tuzson. De a Dunakeszi-Alsó Fejlődéséért Kulturális Egyesület közpénzből megtartott ALsCÓ Fesztiválján is a fideszes képviselőjelölt volt a lecsózsűri elnöke.
A Samsung-gyárral, az alapítványokkal és a választási kampányba aktívan beszálló újságokkal kapcsolatban megkerestük Tuzson Bencét is, de kérdéseinkre egyik államtitkártól, így a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetorda kormányzati vezetőjétől sem kaptunk választ.

Weiler Vilmos
(Telex.hu, 2022. március 30.)


Rétvári Bence a Fidesz váci választási nagygyűlésén március 23-án – Fotó: Rétvári Bence / Facebook


A Vác Online ingyenesen terjesztett szórólapja, kísértetiesen a Fidesz-kampányhoz hasonló tartalommal – Fotó: Telex.hu


Rétvári Bence kampányából nem hiányzott a kormányzati támogatás – Fotó: Gulyás Gergely / Facebook


Dunakeszin Tuzson Bence Orbán Viktor jelöltje – Fotó: Tuzson Bence / Facebook

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése