2021. június 1., kedd

Az egész régió fejlődését szolgálják a beruházásaink

Tuzson Bence, a Pest megyei 5-ös számú választókerület országgyűlési képviselője nyilatkozik az Erdőkertesi Napló című lapnak.

*

Az egész régió fejlődését szolgálják a beruházásaink
Tuzson Bence: A jövőt építi az, aki iskolákat épít

Jól halad a veresegyházi Kálvin téri református általános iskola bővítése, aminek nemcsak a helyiek látják majd hasznát, hanem mindazok, akik a környékbeli településekről ott tanulnak, a diákok és a családjuk egyaránt – hangsúlyozta a lapunknak adott nyilatkozatában Tuzson Bence, térségünk országgyűlési képviselője, aki szerint ez egy olyan fejlesztés, ami az egész régió haladását elősegíti majd. Mint mondta, a napokban járt a helyszínen, ahol Pásztor Béla veresegyházi, és Pásztor László erdőkertesi polgármesterrel együtt tekintette meg a munkálatokat.

Újabb tantermek, csoportszobák, mosdók, zsibongó és lépcsőház is épül a veresegyházi Kálvin téri református általános iskolában, amelynek bővítésére tavaly decemberben hatszázötvenötmillió forintos állami támogatást nyert el az intézmény – mondta lapunknak Tuzson Bence, a Pest megyei 5-ős számú választókerület országgyűlési képviselője, aki elégedetten beszélt arról is, hogy remek hangulatban zajlott az a bejárás, amelyen a két polgármesterrel megtekintette a munkálatokat. Az összekötő épület, amit az iskolában kialakítanak, azért is kiemelten fontos, mert így a gyerekeknek nem kell majd elhagyniuk az objektumot ahhoz, hogy a már meglévő tantermekből átjussanak a tornacsarnokba – tette hozzá a politikus.
Régi meggyőződésem, hogy a jövőt építi az, aki iskolákat épít – folytatta Tuzson Bence –, ezért az ilyen beruházásokat mindig is kiemelt figyelemmel kezeltem képviselői munkámban. Mint mondta, ezekkel a fejlesztésekkel a térség egészének jövőjét építjük, hiszen egy-egy iskola nemcsak a helyi, esetünkben tehát veresegyházi lakosságnak, a diákoknak és a szüleiknek kedvez, de a környező településeken, így Erdőkertesen, vagyis az intézmények úgynevezett vonzáskörzetében élőknek is, akik oda járnak iskolába – értékelte a politikus.
Az elmondottakat példázva Tuzson Bence felhívta a figyelmet arra is, hogy a veresegyházi Kálvin téri református általános iskolának nagyon sok erdőkertesi tanulója is van. Szerinte már eddig is „fontos eredményeket értünk el, iskolák és óvodák épültek, vagy újultak meg a választókerületem több településén is, a munka azonban továbbra sem állt meg”. Jelenleg is több ilyen beruházás van folyamatban: Veresegyházon például a már folyamatban lévő bővítés mellett hamarosan új, huszonnégy tantermes általános iskola is épül, tornateremmel, és négy olyan osztállyal, amelyben lehetőség lesz a sajátos nevelési igényű gyermekek oktatására is – nyilatkozta lapunknak térségünk országgyűlési képviselője. Az új iskolának önálló főzőkonyhája is lesz. Az iskola megvalósíthatósági tanulmányterve tavaly szeptemberben már elkészült, ezt a kormány elfogadta és az előkészítési feladatokra az idén februárban forrást is biztosított.
Ugyancsak huszonnégy tantermes új iskola épül a választókerületemhez tartozó Gödön, Csömörön pedig egy tizenhat osztálytermesre tervezett intézményt építünk – foglalta össze a képviselő. Akármennyire büszkeséggel töltsön is el bennünket az, hogy ma már az országos felmérések is azt mutatják, hogy hazánkban a legkiemelkedőbbek közé tartozik a térségünkben élő emberek életminősége, és egyre több vélemény szerint is Magyarországon nálunk a legjobb élni, mégsem elégedhetünk meg ennyivel, tovább dolgozunk tehát azon, hogy egyre szebb és élhetőbb jövőt építsünk fel régiónkban a gyermekeinknek, a felnövekvő nemzedékeknek – nyilatkozta lapunknak Tuzson Bence.

(Erdőkertesi Napló,. 2021. június)





     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése