2021. június 1., kedd

Önkiszolgáló kerékpárszervizt épített a Rotary klub

A TüKörkép című lap beszámol a gödi Rotary klub által létesített önkiszolgáló kerékpárszerviz üzembe helyezéséről.

*

Önkiszolgáló kerékpárszervizt épített a Rotary klub

Először tavaly ősszel vetődött fel az ötlet, hogy telepítsenek egy önkiszolgáló kerékpárszerviz-pontot városunkban, a bicikliút mellé – írta honlapján a gödi Rotary klub. Több lehetséges, kiszemelt terület megtekintése és felmérése után végül a Kincsem Park mögötti – néhány évvel ezelőtt parkosított – terület mellett döntöttek. Ekkor készítették el az első vázlatokat a szerelőoszlopról, illetve a látványtervet a területről.
A szerelőpont végül – az eredeti tervektől némileg eltérve – a terület déli végébe került, mivel leginkább itt állt rendelkezésre kellő szélességű hely, a kerékpártárolót pedig az eredeti helyéről az északi oldalra költöztették át.
Mivel a környék enyhén lejtett, mindenek előtt el kellett végezni a talaj úgynevezett planírozását ahhoz, hogy a szerelőoszlopot egyenes felületen állíthassák fel. Ehhez először a meglévő talajréteget kellett elkotorni, majd pedig flórakosár betonelemeket helyeztek el.
Május 6-án végeztek az alapozással, majd egy héttel később már az oszlopot is felállították. A Stahl-Volánspec Kft. felajánlásának köszönhetően néhány hét alatt elkészült a festett acélszerkezet, és beszerezték a szereléshez szükséges szerszámokat is. A szervizpont egyébként a mérőórás kézipumpa mellett csavarhúzókat, imbuszkulcskészletet, torx kulcskészletet, krovafejeket, láncbontót, küllőkulcsot, franciakulcsot és egy multiszerszámot is tartalmaz.
A gödi Rotary klub honlapján arról írtak, hogy a további terveik közt szerepel ugyanezen a helyszínen egy köztéri pad és egy információs tábla felállítása is, amelyen a Kincsem Park és udvarház történetéről lehetne majd olvasni.
Elsősorban a bringások, de igazából városunk egésze gondol szeretettel és köszönettel az önkéntes felajánlásban elvégzett közérdekű munka kezdeményezőire és kivitelezőire, valamint mindenkire, aki segítette őket terveik magvalósításában.

(TüKörkép, 2021. június)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése