2021. június 1., kedd

Zöldkommandó Neveleken

A gödi TüKörkép című lap hírrovatában beszámol a neveleki virágültetésekről.

*

Zöldkommandó Neveleken

Az elmúlt hetekben több helyi család is ültetett virágokat a neveleki Csíz utca kezdeti szakaszán – közölte Facebook-oldalán a Neveleki Szomszédok Településrész Fejlesztési és Kulturális Egyesület. Mint írták, igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a most elültetett virágok rendszeresen locsolva is legyenek, de ehhez nagyon várják önkéntesek jelentkezését, akiknek a munkáját kannákkal tudják segítni. Az egyesület a város által meghirdetett akcióban egynyári virágokhoz jutott, aminek köszönhetően június 12. óta folyamatos munkában ültetik az önkormányzattól és a lakóktól kapott növényeket.
Őszre évelő növényeket szeretnénk ültetni, de addig is „ezekben az egynyáriakban tudunk gyönyörködni” – írták felhívásukban.

(TüKörkép, 2021. június)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése