2021. június 1., kedd

Miniszteri és városi kitüntetést is kapott a táncpedagógus

Dézsi Yvett táncpedagógus, koreográfus nyilatkozik a gödi TüKörkép című lapnak.

*

Miniszteri és városi kitüntetést is kapott a táncpedagógus

Dézsi Yvett táncpedagógus, koreográfus húsz éves kiemelkedő szakmai pályafutásának elismeréseként miniszteri elismerő oklevelet kapott a tánc világnapja alkalmából. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját Tuzson Bence, térségünk országgyűlési képviselője adta át. A miniszteri elismerés után egy hónappal Göd önkormányzata kiemelkedő sportszervező tevékenységéért neki ítélte oda a Kóczán Mór-díjat.

Dézsi Yvett harmincöt éve aktívan táncol, sportol, a GDSE színeiben pedig húsz éve oktatja a gyermekeket Gödön, tizenkét éve diplomás táncpedagógus és a helyi táncszakosztály vezetője. Pedagógusi pályafutását egy gödi magánóvodában kezdte tíz kislánnyal, akiknek a szülei javaslatára bejelentkezett a Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolába, hogy az oviból kikerülő gyerekek iskolás korukban is folytathassák a megkezdett munkát. „Csoportokat indítottam, minden évfolyamról jöttek táncolni a diákok. Ezután jött az első bemutató, évzáró ünnepséget tartottunk a gödi József Attila Művelődési Házban, hogy megmutassuk a szülőknek, mit tanultunk egy év alatt. Majd tánctáborokat is indítottunk. A város is felfigyelt arra, milyen ügyesek a gyerekek, és hamarosan felkérések is érkeztek városi rendezvényekre, falunapra, gyermeknapra, szüreti fesztiválra vagy éppenséggel a madarak és fák napjára” – emlékszik vissza a táncpedagógus.
Dézsi Yvett célja a tánc szeretetének átadása mellett a gyerekek sportra, egészséges életmódra nevelése. Ebben van egy társa is, Hirsch Anett táncoktató. Ők ketten Göd mellett meghódították Fótot és Dunakeszit is. A koronavírus-járvány kitöréséig mintegy kétszáz növendékük volt. Ez a szám mára csökkent, de azokkal, akik maradtak, az online térben folyamatosan foglalkoztak. „Zoomon oktattuk a gyerekeket, akiket, mivel főként kisiskolásokról van szó, folyamatosan motiválnunk kellett. Megtörtént például, hogy cicának öltöztünk, vagy Mikulás alkalmával Mikulás-sapkában táncoltunk. És itt szeretném megköszönni a szülőknek a segítségüket és támogatásukat, mert nélkülük nem vészeltük volna át ezt az időszakot. Így ők is beleláthattak az órák menetébe, de volt olyan is, aki a végén a nyújtásra maga is beállt” – mesélte lapunknak Dézsi Yvett. Egyik haladó csoportjuk online versenyen is indult, és dobogós helyezést értek el a lányok.
Yvett és Anett tánccsoportjaiba mindenkit felvesznek, nincs alkati megkülönböztetés. Bemutatóikat is úgy koreografálják meg, hogy a vékonyabb és a teltebb kislányok is jól érezzék magukat a színpadon. Mint Dézsi Yvett viccesen megjegyezte, egy kikötés azért mégiscsak van: minden jelentkező szeresse a táncot és a mozgást! Beszélgetésünkkor épp a szülői értekezlettel egybekötött évzáróra készültek.
Legközelebb július 3-án, a GSE Sporttelepen lesznek láthatók a lányok a falunapon, amelynek részletes műsorát a lapunk huszonkettedik oldalán megjelenő programajánlónkban találhatják meg olvasóink.
Az idei rendezvény célja az adománygyűjtés egy kétéves gödi kislány és szülei számára: a súlyos izomgyengeséggel született Elizabet gyógykezelésére, terápiájára gyűjtenek a támogatók, hogy segíthessék a családot.

(TüKörkép, 2021. június)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése