Búcsú

A Szabad Magyar Szó versrovatában közli Kalkuttai Szent Teréz versét Szabó Palócz Attila fordításában.

* 

Búcsú
Kalkuttai Szent Teréz verse

Ím, e házból, mely lelkem világossága, távozom,
Szülőföldem és családom most elhagyom.
Fájdalom emészti Bengáliát, lám, indulok,
Az idegen földre, mely oly kedves már nekem.

Szomorú a rokonság, a házi tűzhely is oly sivár,
Barátaim lelkében helyemet most bánat tölti be,
Szívem mégis a szegényekhez szólít,
Hol Krisztusnak szentelhetem életem.

Búcsúzom most tőled, szeretett, jó anyám,
Búcsúzom, barátaim, Isten veletek!
Szívem perzselő ereje
A szenvedő Indiába hajt.

E nagy víz tarajos hullámait
Hajóm most oly lassan szeli.
Még egyszer visszanézve láthatom:
A zajos Európát most elhagyom.

Az állhatatos és örvendező szűz,
Istennek ajánlva magát, a hajón,
Mely egy új világba visz, ara volt, szerető,
Alázatos és örömtől ragyogó asszony.

Vaskeresztet szorít a kezében,
Bensőjében az üdvösség visszhangja zeng,
Az áldozat kelyhét boldogan
Fogadja, hisz felkészült a lélek.

Ó, Uram, legyen a szeretet záloga,
Mit felajánlok, amit ígértem Néked.
Segítsd meg teremtményed, Istenem,
Hogy dicsőségedre válthassam tetteim.

Amit, ha kérhetek, Mindenhatónk,
Viszonzásul, ó, jóságos Atyánk,
A lángoló lélek ajándéka érjen,
Mit csak Te ismerhetsz fel bennem.

Hajnalnak harmatja volna,
Most könny gördül arcomon,
Világosítsa meg előtted, Isten,
Immáron elfogadtatott ígéretem.

Szabó Palócz Attila fordítása

(Szabad Magyar Szó, 2017. február 22.)