A Szabad Magyar Szó versrovatában közli Jozefina Dautbegović
Krajinović versciklusát.
*
korčulai
képek
Jozefina Dautbegović Krajinović versciklusa
I.
Már csak az égtájak a régiek
minden más megváltozott
győzögetem a szigetet amellyel alakoskodást játszom
hogy én egyszer már életem itt
sok-sok örökkévalósággal ezelőtt
Rááll a játékra és nagy beleéléssel szállítja a
bizonyítékokat
amelyekben magam is hinni tudok
A strand valóban a régi csak más fürdőzők népesítik be
akiknek figyelmét az új naptej fényvédőfaktorának
hatékonysága köti le
s észre sem veszik hogy a sziget közepén álló fekete erdők
sötét árnya már a tengerpartig terjed
Amikor a templomtoronyból előtör az éjfél
az itt lakók a város kulcsait a helyi Szűzanyának adják át
megőrzésre
A városkapukat tépő süvítő szelek miatt ő majd
nagyon felelősségteljesen látja el feladatát
az aranyozott keretből
A hajó amelynek neve ugyancsak Marco Polo
Egész éjjel gyűjti a kikötőben a horgony körül
a régmúlt idők dicsőségének
fénylő csillagait
II.
Ahogy a maradandó falakat emeltem már annak a módja is jelzi
tudhatom hogy a szerelmem bizonytalan és önmagába zárkózó
lehetett
némi önzéssel is talán
hisz oly kevés helyet hagyott a tereknek
Megérzem benne valamelyest az illír kalózokat
meg a római fényűzést az asztalnál amit én is megterítettem
magamban
akárhányszor rád vártam itt
a kín szót gyakorolva a világ összes nyelvein
Testem merevségét
(ha hirtelen mégis megjelennél az ajtóban)
kiválóan megörökítették a régi
görög vázák maradványain
A tengerfenéken még hevernek amforák
illatos olajjal és borral tele
amit egymásnak szállítottunk
a teljesen megbízhatatlan időben
Most gyöngykagylók élnek odabent
Nekem már csak a fonalat kell megtalálnom amely
a nyakamra kötve elég erősen kitartson
ezen az évszázadon át amíg felváltva
a könnyeket és a gyöngyöket
sorjázom
Játékunkat csak időnként szakítják meg a flották
amelyek értem hajóznak ide olyan időkből
amelyekben nem találtam fel magam
III.
Amikor lemerülök úgy érzem te adsz nekem jeleket
a messzeségben köveket kocogtatva egymáshoz a víz alatt
Korallá változva kell válni mondod
a fenéken
vagy tobozzá a csúcson
olajbogyóvá
olyasvalamivé ami változatlanul képes fennmaradni
mint az a három kereszt
a Lumbarda felé eső szőlőskertben
amely alatt megpihentünk
Akárhova lépjek is mindenhol csak egy mozgó (és ideges)
célpont vagyok
amikor pedig alámerülök hallom a távoli kopogtatást
Ez talán egy módszer amivel a mélybe csalogatsz
oda hívsz arra a helyre ahol elhagytál
Egy ismert hal alakjával ámítasz
de túl sok az éhező a földön nem merészelem
Láttam ahogy a csillagokra hágtak
élelmet keresve
Minden éjjel hallom ahogy álkapcsuk
a Tejutat őrli
Azt mondod majd hogy kitalálok dolgokat okokat kifogásokat
keresek
biztosra veszem hogy a tengeri mérföldekben mért szerelmed
hűen követ engem
a sziget körül tisztes távolságot tartva
nedves nyomot hagyva a fövenyen
Csak az égtájak a régiek
mondom
S helyettem
egy galamb
az én sikolyommal
bukik alá
a fehér barázdába
mit ott húz maga mögött
a komphajó.
Korčula, 1996. VII.
27.
Szabó Palócz Attila
fordítása
(Szabad Magyar Szó, 2017. február 24.)
Sárosi Szabolcs felvétele
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése