2017. február 24., péntek

Elkelt a legdrágább szerbiai ingatlan (FRISSÍTVE!)

A Szabad Magyar Szó saját információkkal kiegészítve feldolgozza a Novosti értesülését.

*

Elkelt a legdrágább szerbiai ingatlan (FRISSÍTVE!)
Több mint egymillió eurót fizetett leendő székházáért a Magyar Nemzeti Tanács

Szenzációként kezelte az információt a Novosti című lap, miszerint Szabadkán kelt el a legértékesebb szerbiai ingatlan, s az újság még csak találgatásként jelezte, hogy a vásárló „vélhetően” a Magyar Nemzeti Tanács. A vételár a Novosti értesülései szerint 1,2 millió euró volt. Az persze erős túlzásnak tűnik, hogy Szabadkán lenne a legdrágább szerbiai ingatlan, ezzel az összeggel azonban mindenképp a legnagyobb értékű ingatlanvásárlási tranzakcióról, vagy legalábbis azok egyikéről beszélhetünk. Házak, villák, egyéb ingatlanok tehát akár lehetnek is drágábbak az országban, de egy ilyen értékű adásvétel valóban kiemelkedő.
A négyszáz négyzetméteres szabadkai épület a Szent Teréz székesegyházzal szemben található, és vélhetően ez lesz a Magyar Nemzeti Tanács és a Prosperitati Alapítvány új székháza – írta a lap. A Novosti arra azonban már nem tért ki, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) új székhelye is itt van, tavaly év végi zárófogadását Pásztor István pártelnök már itt tartotta. A lap érdeklődésére csütörtökön még senki sem volt hajlandó megerősíteni a vásárló kilétét.
Hasonló szenzációként szerepelt nemrég a szerb sajtóban az – ugyancsak ingatlanos témakörbe tartozó – információ is, miszerint Belgrádban egy épületet 5290 eurós négyzetméteráron adtak el. A fővárosi ingatlan a Köztársaság téren található, de a Köztársasági Földhivatal nem volt hajlandó pontosítani, hogy melyik épületről van szó – írta a Novosti.
Várjuk, hogy az illetékesek erősítsék meg vagy cáfolják a hírt.

UPDATE: Azt ugyan nem tudni, hogy a szóban forgó épületre vonatkozott-e az 1,2 millió eurós adásvétel, de ha már szóba került, utánanéztünk a kataszterben. A Fasizmus áldozatainak tere 9-es szám alatti ingatlan alapterülete 405 négyzetméter, a telek pedig 900 négyzetméter körüli. A Szabadka, Alsóváros, 6920/1 kataszteri számon bejegyzett ingatlan tulajdonosa a Bíró Károly Alapítvány, amelynek alapítója a Vajdasági Magyar Szövetség. Az alapítvány ügyvivője Nagy Miklós, igazgató bizottsági tagjai pedig: Ceglédi Rudolf, Fremond Árpád, Kovács Elvira, Pásztor István és Dudás Károly.

(Szabad Magyar Szó, 2017. február 24.)


A Fasizmus áldozatainak tere 9. szám alatti ingatlan, a Szent Teréz székesegyházzal szemben található

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése