A Magyar Hírlap közli Kő András írását A cipőpucoló - múltidőben címmel a Képírás című sorozatában.
Jelenet A kétéltű ember című orosz filmből:
Egy újságíró a barátját keresi a városban, és egy cipőpucoló fiútól érdeklődik, nem látott-e egy magas, húsz év körüli, fekete, göndör hajú fiatalembert. A kérdezett visszakérdez: „Milyen cipő volt rajta, uram?
A példa egyértelművé teszi számunkra, hogy a nézőpont meghatározó az ember életében. Nyilvánvaló, hogy a cipőpucoló a cipőkről különbözteti meg a járókelőket. De írjuk múlt időben, mert cipőpucoló már régóta nincs Budapesten. Kihalt, mint annyi más színes kisember a főváros utcáiról. Kihalt a köszörűs, a verklis, a rikkancs (akit még Kosztolányi Dezső is megénekelt), kihalt a drótostót, a fagylaltos („Sárgarigó kanveréb, jöjjenek csak közelébb! – énekelte. – Nem látják? Nem is akarják!”), a virág- és sorsjegyárus, a hordár és a tejes legény, a perecárus, a luftballonos néni, a virsli főző és a forgóárus. És még sorolhatnánk.
Tábori Kornél, a Pesti Napló egykori munkatársa 1910-ben így írt a cipőpucolóról:
„A Deák téri protestáns templom előtt vagy tíz esztendeje ül és bólogat a komor cipőpucoló bácsi, aki a szárazságtól bizonyára épp úgy retteg, mintha domíniumai volnának, és azok áhítoznák az esőt. Pedig egy rozzant láda az egész birtoka, benne egész arzenálja a különböző fényesítő eszközöknek, a vulgáris suviksztól egész az előkelő chevreauxlakkhoz való kenőcsig. Öt-tíz krajcárért olyan fényesre pucoválja a cipőt, hogy csak úgy ragyog. (…) Egész napi szótlan unalmában egy kis lompos kutya a társasága. Erről a kutyusról meg a gazdájáról maliciózus legenda terjedt el. Azt beszélik róla, hogy a közeledő jobbformájú cipők elé szalad, hozzájuk dörgöli sáros szőrét, aztán visszafut a gazdájához és várja, hogy a bemocskolt cipő az ő lábbeli-purgatóriumához jöjjön megtisztulásra. Így ügynökösködik a kutya.”
Budapest több pontján, a Deák téren kívül egyebek mellett az Andrássy és a Rákóczi úton is cipőpucoló kínálta szolgáltatását. Nem tudjuk pontosan, hogy a cipőpucolók mikor tűntek fel először a főváros utcáin, de alighanem a 19. század végén már színesítették az utcai látképet. A híres, magyar születésű Munkácsi Márton fotóművész fényképein a 20. század elején az utcai kisemberek fényképei is ott vannak, köztük a cipőtisztító kisfiúk. Mellékelt fényképünk készítője ismeretlen. Amit látunk: a cipőpucoló éppen kuncsafja cipőjét tisztítja, valószínűleg Budapesten. Hogy mikor készült a fénykép? Segít nekünk a hirdetőtáblán olvasható két plakát. Az egyiken ez olvasható: „Hayakava A csata.” Tokuji Hayakawa a tokiói királyi színház világhírű művésze volt. A csata című filmet – Claude Farrere világhírű regényéből – 1925-ben mutatták be. A másik plakát híradása: „Douglas Fairbanks: A három testőr. Fairbanks Hollywood sztárja volt, A három testőr 1921 után került a mozikba.
A fénykép tehát megközelítőleg az 1920-as évek első felében örökítette meg a fehér inges, nyakkendős cipőpucolót.
Hogy mikor tűnt el az utolsó cipőpucoló Budapestről? Amikor a családunk 1951-ben a Balaton fővárosából Budapestre költözött, mi gyerekek még sokáig láthattuk talán az utolsó cipőpucolót a Bródy Sándor utca és a Múzeum körút sarkán. A cipőtisztítás mellett különböző cipészkellékeket is árult.
Van város, ahol a cipőpucolás hagyománya olyan erős, hogy a mai napig dívik. Például New Yorkban a központi pályaudvar előtt, egymás mellett sorakoznak a feketék, és mindig akad egy-egy járókelő, aki szolgálatukat kéri. Budapesten, ahol mostanság a könnyű sportcipő a divat, amit nem is kell tisztítani, aligha van szükség cipőpucolóra.
A budapesti ember inkább vesz egy új cipőt, minthogy a tisztítással bajlódjon.
*
A
cipőpucoló – múlt időben
Kihalt a köszörűs, a verklis, a rikkancs, kihalt a drótostót, a virág-
és sorsjegyárus, a hordár és a tejes legény
Jelenet A kétéltű ember című orosz filmből:
Egy újságíró a barátját keresi a városban, és egy cipőpucoló fiútól érdeklődik, nem látott-e egy magas, húsz év körüli, fekete, göndör hajú fiatalembert. A kérdezett visszakérdez: „Milyen cipő volt rajta, uram?
A példa egyértelművé teszi számunkra, hogy a nézőpont meghatározó az ember életében. Nyilvánvaló, hogy a cipőpucoló a cipőkről különbözteti meg a járókelőket. De írjuk múlt időben, mert cipőpucoló már régóta nincs Budapesten. Kihalt, mint annyi más színes kisember a főváros utcáiról. Kihalt a köszörűs, a verklis, a rikkancs (akit még Kosztolányi Dezső is megénekelt), kihalt a drótostót, a fagylaltos („Sárgarigó kanveréb, jöjjenek csak közelébb! – énekelte. – Nem látják? Nem is akarják!”), a virág- és sorsjegyárus, a hordár és a tejes legény, a perecárus, a luftballonos néni, a virsli főző és a forgóárus. És még sorolhatnánk.
Tábori Kornél, a Pesti Napló egykori munkatársa 1910-ben így írt a cipőpucolóról:
„A Deák téri protestáns templom előtt vagy tíz esztendeje ül és bólogat a komor cipőpucoló bácsi, aki a szárazságtól bizonyára épp úgy retteg, mintha domíniumai volnának, és azok áhítoznák az esőt. Pedig egy rozzant láda az egész birtoka, benne egész arzenálja a különböző fényesítő eszközöknek, a vulgáris suviksztól egész az előkelő chevreauxlakkhoz való kenőcsig. Öt-tíz krajcárért olyan fényesre pucoválja a cipőt, hogy csak úgy ragyog. (…) Egész napi szótlan unalmában egy kis lompos kutya a társasága. Erről a kutyusról meg a gazdájáról maliciózus legenda terjedt el. Azt beszélik róla, hogy a közeledő jobbformájú cipők elé szalad, hozzájuk dörgöli sáros szőrét, aztán visszafut a gazdájához és várja, hogy a bemocskolt cipő az ő lábbeli-purgatóriumához jöjjön megtisztulásra. Így ügynökösködik a kutya.”
Budapest több pontján, a Deák téren kívül egyebek mellett az Andrássy és a Rákóczi úton is cipőpucoló kínálta szolgáltatását. Nem tudjuk pontosan, hogy a cipőpucolók mikor tűntek fel először a főváros utcáin, de alighanem a 19. század végén már színesítették az utcai látképet. A híres, magyar születésű Munkácsi Márton fotóművész fényképein a 20. század elején az utcai kisemberek fényképei is ott vannak, köztük a cipőtisztító kisfiúk. Mellékelt fényképünk készítője ismeretlen. Amit látunk: a cipőpucoló éppen kuncsafja cipőjét tisztítja, valószínűleg Budapesten. Hogy mikor készült a fénykép? Segít nekünk a hirdetőtáblán olvasható két plakát. Az egyiken ez olvasható: „Hayakava A csata.” Tokuji Hayakawa a tokiói királyi színház világhírű művésze volt. A csata című filmet – Claude Farrere világhírű regényéből – 1925-ben mutatták be. A másik plakát híradása: „Douglas Fairbanks: A három testőr. Fairbanks Hollywood sztárja volt, A három testőr 1921 után került a mozikba.
A fénykép tehát megközelítőleg az 1920-as évek első felében örökítette meg a fehér inges, nyakkendős cipőpucolót.
Hogy mikor tűnt el az utolsó cipőpucoló Budapestről? Amikor a családunk 1951-ben a Balaton fővárosából Budapestre költözött, mi gyerekek még sokáig láthattuk talán az utolsó cipőpucolót a Bródy Sándor utca és a Múzeum körút sarkán. A cipőtisztítás mellett különböző cipészkellékeket is árult.
Van város, ahol a cipőpucolás hagyománya olyan erős, hogy a mai napig dívik. Például New Yorkban a központi pályaudvar előtt, egymás mellett sorakoznak a feketék, és mindig akad egy-egy járókelő, aki szolgálatukat kéri. Budapesten, ahol mostanság a könnyű sportcipő a divat, amit nem is kell tisztítani, aligha van szükség cipőpucolóra.
A budapesti ember inkább vesz egy új cipőt, minthogy a tisztítással bajlódjon.
(Magyar Hírlap, 2016. november 12.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése