Frissek a zEtnán

A zEtna webmagazin hivatalos Facebook-oldalán ajánlót tesz közzé a friss anyagaiból.

*

Frissek a zEtnán. Benne Csorba Béla, Celler Tamás Kiss, Szabolcs Döme, István Kalász, Szabó Palócz Attila, Szarka Mándity Krisztina, Tobias Krisztian, Vasagyi Mária, Wilhelm József szövegei, valamint Zoltán Virág beszélgetése Ladik Katalinnal.

„Vért vettek / sűrű mondta az orvos este lefeküdtem kételyeket / rakosgattam hajnalban nyúzott jelen jött-ment az előszobában” (Kalász István)

„és a koromfekete tintát / issza be úgy az ebédlőasztal / mint formiae tengerpartjának homokja / cicero vérét.” (Tóbiás Krisztián)

„Újratanuljuk az olvasást ezekkel az alkotásokkal, megértve azt, hogy a betűket nem csak mint tartalmi egységet lehetséges elolvasni, hanem érdemes azok vizuális értékét is megfigyelni, és így az írott képeken nem keressük többé görcsösen a betűkből összeállítható értelmes szavakat, helyette bátran elmerülünk az új oldaláról megismert, régi kedves ismerősünk, a betű, és az általa megformált kép formai szépségeiben.” (Szarka Mándity Krisztina)

„ötven dinár a gyanta / mormogta apám / drága ez a művészkedés / de még lehet belőled / a csillagban zenész / a szabósegédeknek mozart / nem imponált” (Csorba Béla)

„Régóta szerettem volna eljátszani Beckettnek az Ó, azok a szép napok! című drámáját, ami szinte monodráma. A férfi partner ott ül a háttérben, és nem szólal meg, de mégis ott van, hogy a nőnek legyen kihez beszélni. Ott arról van szó, hogy a nő szeretne elénekelni egy dalt. Egész idő alatt szeretné elénekelni a dalát, de nem tudja, hogy mi az. Na, ez volt az én hangköltészetem. Hogy a hangköltészetben én is el szerettem volna mondani azt, amit nem lehet leírni, vagy idegen nyelvre fordítani. Beckettnél nyakig be van ásva a földbe nő. Én ezt el szerettem volna játszani.” (Ladik Katalin)

„egy test meleget ad le egy másik testnek, / mérföldkövek nőnek ki a földből, / sorsokat cserélnek életekre, ilyesmi.” (Celler Kiss Tamás)

„... ennek a semmibéli vágytúltengésnek tünete, hogy eligyekszik mellőled minden mutus csácsogás, nincs kérdés, nincs válasz, nincs emlékezés, csupán sejtés van, s úgy érzed, ezt is elenyészti a némaságok némasága. De nem! Mert ahogyan OTT a Mindenség rendbe rakja rakoncátlan hullámait, előbb-utóbb itt is folytatódik a hangtalan csevej, süket duma, önmutogatás, és az őszinte szövegelés csakúgy, mint a pompakóros, pöffeteg proccok zagyválása a régi mederben ömleng.” (Vasagyi Mária)

„földmérőnek kéne lenni tán / álmatag / kicentizni minden lépést / akár visszafelé is / eljutni valahogy / bármi áron / a rettegésen túlra” (Szabó Palócz Attila)

„Porcelán pingvin. Egy törött, poros, porcelán pingvin állt a hűtőszekrény tetején. Nem volt csőre. Kicsit úgy nézett ki a csőr helyén barnálló folttal, mintha festőmaszkot viselne. Marcel Conran az előszobában, a fali tükör előtt állt. A saját arcát nézegette, jobbra-balra forgatta a fejét, grimaszokat vágott.” (Döme Szabolcs)

„Hátratekintgető figyelemmel / fújtat a bennem élő szétszóródás, / horzsolások csúfítják öngúnyom, / de gondolatmélységeiből meggyőző / döbbenetek araszolnak elő...” (Wilhelm József)

(zEtna, 2016. november 25.)