A Magyar Hírlap közli Szabó Palócz Attila jegyzetét
Divathóbort címmel.
*
Divathóbort
Növekszik a valószínűsége annak, hogy felbontják az Európai
Unió és Törökország közötti migrációs megállapodást – erről beszélt az M1
műsorán Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Mint
mondta, bár a balkáni útvonalat lezárták, azon mégis jelentős aktivitás
tapasztalható, így, ha az egyezség érvényét veszti, akkor az érintett
országoknak újabb bevándorlási hullámot kell megállítaniuk. Olyan megoldást
kell találni a migránsválságra, amely „a magyar nemzeti érdekeket is szolgálja,
de az európai egységes fellépés lehetőségét is nyitva tartja”. Ez így
egyértelmű és korrekt álláspont. A kijelentés fontosságát igazolja, hogy egyre
több jel utal arra, hogy az uniós-török megállapodás az utolsókat rúgja,
vagyis, hogy a végóráit éli. Recep Tayyip Erdogan török elnök már többször is
nyomatékosította, hogy elege van a várakoztatásból és a bizonytalanságból, ő –
úgy tűnik – nemcsak otthon, a sikertelen puccs utáni leszámolásokban, de
nemzetközi szinten is egyszer, s mindenkorra le akarja „rendezni végre közös
dolgainkat”. „Az unió ötvenhárom éve előszobáztatja a törököket” – dühöngött
nemrég, s egyértelműen megfenyegette a brüsszeli döntéshozókat, hogy ha néhány
héten-hónapon belül nem adják meg a vízummentességet a török állampolgároknak,
akkor a migrációs megoldást semmisnek tekinti. Vagyis: ismét rázúdítja a
menekülteket Európára. Úgy érzi tehát, hogy van olyan zsarolási pozícióban,
hogy indulatos retorikájával célt érjen.
Mintha róla vett volna példát, a kijevi parlament múlt
szerdán határozatban szólította fel az Európai Unió tagállamait, hogy még az év
végéig adják meg a vízummentes beutazás lehetőségét az ukrán állampolgároknak.
Mi van itt – kapkodja fejét az egyszerű halandó –, most már
mindenki csak követelődzik meg zsarolásra vetemedik, ha az uniós kapcsolatokról
van szó? Valóságos divathóbortot csinálnak már ebből… S habár mindkét ország
helyzete zavaros, más és más okok miatt az, a kettő közé nem lehet egyenlőségjelet
tenni. Így hát magyar szempontból a különbségek is egyértelműek: Szijjártó
Péter külgazdasági és külügyminiszter októberben beszélt arról, hogy
„Magyarország elfogadhatatlannak tartja, hogy az Európai Unió még mindig nem
adott vízummentességet az ukrán állampolgároknak”. Ugyanez azonban
Törökországra nem érvényes. Talán éppen azért sem, mert fel kell készülnünk
arra – ahogy Bakondi György is mondta a tévében –, hogy az uniós-török
migrációs megállapodás pillanatokon belül semmivé foszlik. Azt szokták mondani,
hogy a hála nem politikai kategória, no de a zsarolás sem az.
(Magyar Hírlap, 2016. november 21.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése