A Magyar Hírlap olvasói rovatában közli Matthaeidesz Konrád írását Vodka, vodka, édes vodka címmel.
Vodka, vodka, édes vodka
Hajdanán, úgy hét évtizede, a szülőfalumnál szóltak a fegyverek. A keletről Uri-uri-hurrá kiáltással előretörő tömeg a halottjait hátrahagyva nyomult előre, és elfoglalta a falut. Hogy mi jött utána? Birokra szálltak a gyengébbik nemmel. Raboltak, no és ittak, ittak, itták azt, amiben azt gondolták, hogy van némi szesz. A parancsnokok jóváhagyóan nézték a vedelést, és ők is versenyre keltek a beosztottjaikkal. A kölni különösen kedvelt volt, volt ugyan némi illata, de az nem számított, lehörpintették a győzelemre, „Gitler” halálára, no és a nagyvezérre, Sztálinra.
Hogy miért jutott ez eszembe? A hirközlő szervek közölték, hogy Irkutszkban mintegy negyvennyolc fő átadta lelkét a túlvilágnak, haláluk oka a testerősítő folyadék elfogyasztása. A hajdani jó elvtársak olcsóbbnak vélték a vodkánál, no meg talán volt valami különleges íze is. Hörpintették, kortyolgatták, majd álomra hajtva fejüket örökre elszunnyadtak. A hatalom ott kiadta az ukázt, hogy le kell tartóztatni a forgalomba hozót, hiába volt az üvegeken jelzés, az nem számit, Iván olvas, de nem gondolkodik.
Előjött a régmúlt, aligha változott a módi, a vodka, pontosabban a szesz az alapja a sztálini, brezsnyevi ideológián felnövekvő ifjuságnak. Negyvennyolc ember (eddig) elhunyt, kár értük. De valahogy mégis azokra gondolok, akik annak idején jó anyám félve őrzött kölnijét a torkukba öntötték. Igaz, az nem volt az a későbbiekben klasszikusnak számító „Moszkva kölni”, amit az ideiglenesen itt tartózkodó csapatok tagjaitól szereztünk be, s amellyel a lányokat riasztgattuk a húsvéti locsoláskor, hisz a bűze napokig illatozott a ruhából. Az idő megy, a vodka, a szesz életszükséglet, feledtet, butít.
*
Vodka, vodka, édes vodka
Hajdanán, úgy hét évtizede, a szülőfalumnál szóltak a fegyverek. A keletről Uri-uri-hurrá kiáltással előretörő tömeg a halottjait hátrahagyva nyomult előre, és elfoglalta a falut. Hogy mi jött utána? Birokra szálltak a gyengébbik nemmel. Raboltak, no és ittak, ittak, itták azt, amiben azt gondolták, hogy van némi szesz. A parancsnokok jóváhagyóan nézték a vedelést, és ők is versenyre keltek a beosztottjaikkal. A kölni különösen kedvelt volt, volt ugyan némi illata, de az nem számított, lehörpintették a győzelemre, „Gitler” halálára, no és a nagyvezérre, Sztálinra.
Hogy miért jutott ez eszembe? A hirközlő szervek közölték, hogy Irkutszkban mintegy negyvennyolc fő átadta lelkét a túlvilágnak, haláluk oka a testerősítő folyadék elfogyasztása. A hajdani jó elvtársak olcsóbbnak vélték a vodkánál, no meg talán volt valami különleges íze is. Hörpintették, kortyolgatták, majd álomra hajtva fejüket örökre elszunnyadtak. A hatalom ott kiadta az ukázt, hogy le kell tartóztatni a forgalomba hozót, hiába volt az üvegeken jelzés, az nem számit, Iván olvas, de nem gondolkodik.
Előjött a régmúlt, aligha változott a módi, a vodka, pontosabban a szesz az alapja a sztálini, brezsnyevi ideológián felnövekvő ifjuságnak. Negyvennyolc ember (eddig) elhunyt, kár értük. De valahogy mégis azokra gondolok, akik annak idején jó anyám félve őrzött kölnijét a torkukba öntötték. Igaz, az nem volt az a későbbiekben klasszikusnak számító „Moszkva kölni”, amit az ideiglenesen itt tartózkodó csapatok tagjaitól szereztünk be, s amellyel a lányokat riasztgattuk a húsvéti locsoláskor, hisz a bűze napokig illatozott a ruhából. Az idő megy, a vodka, a szesz életszükséglet, feledtet, butít.
Matthaeidesz Konrád, újságíró
(Magyar Hírlap, 2016. december 21.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése