Hétköznapi intelligenciahányódások

A Hét Nap közli Szabó Palócz Attila írását Hétköznapi intelligenciahányódások címmel, ismét Visszapörgetés megjelöléssel.

*

VISSZAPÖRGETÉS

Hétköznapi intelligenciahányódások

„A lélek egy pici ember, aki az emberi testben szaladgál – akkora, mint a hüvelykujjam. Néha a gyomorban van, néha felszalad a fejbe –, előrejön, beül a szemekbe, vagy hátul, a nyúltagyvelő puha párnájára lefekszik. Néha a torokban szorul meg, s onnan beszél – néha a kezekbe szalad. Nem tud jól beszélni emberi nyelven, dadogva vonaglik, s nyugtalanul rázza kényelmetlen börtönét. De ahol befészkelte magát: legyen az kő vagy ember, annak a tárgynak mozdulnia kell.”

(Karinthy Frigyes)

„Neked mekkora az intelligenciahányódásod?” – kérdezte egykor régen az egyik kedvvel olvasgatott Facebook-csoportomban, a Sehova tanúiban Séthy Viktor. No jó, persze, alig néhány éve lehetett… Azt hiszem azonban, hogy az ismeretlenül is a barátommá fogadott csoporttárs mondatában foglalt szójátékot senkinek sem kell ennél alaposabban megmagyarázni… S azt sem, hogy mire utalt a „szerző”! Csatlós Csabát azonban sokkal inkább az foglalkoztatta, hogy aki a kocsiban szexszel, arra mondhatjuk-e, hogy ő tulajdonképpen egy közlekedési dugó. J Persze talán azt is mérlegelnünk kellene menet közben, hogy az a bizonyos jármű, amelyben az aktus megtörténik, az adott pillanatban valójában részt vesz-e a közlekedésben. Bekapcsolódott-e a forgalomba? Mert csak akkor beszélhetünk közlekedési dugóról (közlekedési dugásról…) – az autón belül –, ha az illető valóban a forgalomban halad. Parkolóban vagy garázsban nem ér! Ott nincs közlekedési dugó! Arra a testhelyzetre majd egy másik szójátékot kell alkalmasint kitalálni. Vajnágh Domokos azonban nem teketóriázott, hanem egyenesen és nyíltan feltette a kérdést:

– Melyik a világ leggusztustalanabb dallama?

Persze, a nagyesküt is le merném tenni, itt, most és helyben, hogy gusztustalannak tartott dallamokat, szerzeményeket, zenei irányzatokat mindannyian vég nélkül tudnánk sorolni napestig, az ízlésvilágok szélkakasszerű szórása/szóródása szerint… (Gondoljunk csak arra, hogy mekkora felbolydulást okozott az eurovíziós dalverseny két évvel ezelőtti nyertese, egy bizonyos Thomas Neuwirth egynémely körökben… igen, ő művésznevén nem más, mint az osztrák Conchita Wurst…) Mivel azonban értékelhető tippeket Vajnágh Domokos aznap nem kapott a kérdésére, hamarosan az általa helyesnek ítélt választ is neki kellett megadnia:

– A fülbemászó.

Hát, mi tagadás…

Kovács László a sok-sok kérdéstől elvonatkoztatva inkább apróhirdetésnek álcázta poénját: „A jövő évi bringás szezonra bomba formában szeretnék lenni, ezért TNT és C4 alapanyagokat keresek megvételre!” J No, erre azonban már én sem bírtam ki, nem fértem a bőrömbe, már megint nem tudtam befogni a pofámat, így hát a billentyűzet felett sikló karral, visszakézből sebtében, kapásból közbeszóltam: „Az al-Kaidás ellátóm nemrég belerobbant a bizniszbe.” Yani Báchi, vagyis mindnyájunk Jani bácsija pedig így kommentálta az elmondottakat, vagyis a hevenyészett és cseppet sem megalapozott beszélgetésünket: „Ha fix az időpont, akkor időzített leszel.” Hát ennyit erről, no meg persze a bombabizniszről is… Hogy a bombanőket akkor már ne is bolygassuk! Mert ha egyszer még majd ők is belerobbannak ebbe a bizniszbe, akkor annak már kiszámíthatatlan következményei lesznek… Vagy legalábbis lehetnek.

Aztán az utóbbi napokban, hetekben, vagy talán több is lehet már annál – bűnös és semmivel sem igazolható módon – kissé elhanyagoltam barátaimat a Sehova tanúi csoportban, egy ideje már rájuk sem nyitottam az ajtót. Vagyis ma már ezt talán inkább úgy kellene mondanunk: rájuk sem nyitottam a számítógépes ablakot. Nos hát, a brit Enter Shikari zenekar – amely az úgynevezett elektronicore hangzás úttörőjeként ismert –, az elmúlt néhány évben a soproni VOLT Fesztivál és persze a budapesti Sziget Fesztivál egyik rendszeresen vissza-visszajáró vendége volt, de felléptek a magyar fővárosban az A38-as hajón is… Meg mindenfelé. Az Enter Shikari is az a sok-sok együttes közé tartozik (egyebekben…), amelyet élőben szerettem meg, és zenéjüket csak azután kezdtem el itthon is hallgatni, miután koncerten már megnyertek maguknak. J Nagyjából talán tavaly február vége felé történhetett, hogy épp a furcsa című zeneszámuk, a Zzzonked szólt a fülhallgatómon, amikor Roughton „Rou” Reynolds énekes és szintetizátoros így üvöltött a dal elején:

„Mate! I’m zonked absolutely spent,

I think I’m gonna give up my eyes for lent,

I’ll use my sockets to stock stones instead,

And with an icy cold stare, I’ll hide bones in your bed.

Mate! Please accept this invitation,

So I can take you away.”

Vagy talán mégis inkább Chris Batten basszusgitáros-énekes lett volna az? J Ennyi idő után ki tudná már hitelt érdemlően megmondani… Egyikük azonban pontosan így üvöltött a fülhallgatómon, ahogyan itt és most idéztem a dalszövegüket. Ez az emlékkép vezetett most arra, hogy újra rányitottam a számítógépes ablakot a Sehova tanúira. Csécsi Szabolcs épp egy párbeszédet idézett meg a Facebook-csoportban:

– Ez a Deák Ferenc utca?

– Nem, ez az én cuccom…

S ha már a zenei ízlésvilágról volt szó egy kicsivel fentebb, akkor épp az Enter Shikari erre az egyik legjobb, legszemléletesebb személyes példám, hiszen lányom például egyáltalán nem szereti a zenéjüket. S ha van is annyi tapintat a gyermekben, hogy ne nevezze gusztustalannak vagy fülbemászónak az édesapja egyik kedvencét, egy-egy jól irányzott fintorban (de mintha szemmel verés volna…) is markánsan és kifejezően össze tudja foglalni ellenérzéseit. Én pedig már hónapok óta (de talán éveket is mondhatnék ma már erre, az sem volna nagy tévedés…), a leggyakrabban az ő felvételeiket rakom be, amikor a fülhallgatóm segítségével szeretném kizárni a világ zaját a fülemből, a fejemből. Elmenekülni a napi hírfolyam elől pontosan oda, ahol a Karinthy Frigyes által említett pici emberke toporzékol, mert sürgős randevúm van vele…

Rendez-vous…

A felettébb felmérhetetlen és felbecsülhetetlen, azonosíthatatlan és átláthatatlan hétköznapi intelligenciahányódások közepette – randevúm van a lelkemmel!

Ilyen konspirált találkozóra készülődtem épp tavaly február végén is, talán 24-e lehetett, ha nem tévedek, néhány órával korábban érkeztem haza Szigligetről, ahol a nemrég csodálatosan felújított alkotóházat néztük meg a Balaton északi partján a Magyar Írószövetség kis küldöttségével, Erős Kingával, Szentmártoni Jánossal és másokkal. Hazaérve pedig, a frissen elkészített, forrón gőzölgő kávémat szürcsölgetve be kellett látnom, hogy most már végképp nem tűr halasztást az egyre csak halmozódó újságkupacaim felszámolása. No persze, a félretett sajtó… Meg a gyűjtőszenvedély! Bekötöttem hát laptopomra a fülhallgatót, az Enter Shikari szinte mindig kéznél van, keresgélnem sem kellett, s hogy alaposan felkészüljek a munkára, feladtam még néhány röpke perc erejéig a Sehova tanúival szemben tanúsított, megengedhetetlen és semmivel sem magyarázható hűtlenségemet is. Úgyhogy Csatlós Csabának ezúton is köszönöm az élményt, azóta is hahotázva röhögök…

(Hét Nap, 2016. december 14.)

Az Enter Shikari zenekar