Példányszám(titkolás) és bizalom(vesztés)

A Szabad Magyar Szó közli Purger Tibor írását a Magyar Nemzeti Tanács évzáró üléséről.

*

Példányszám(titkolás) és bizalom(vesztés)

Megválaszol(hat)atlan kérdések az MNT előtt

A Magyar Nemzeti Tanács december 29-ikei ülésén Joó Horti Lívia (Magyar Összefogás) feltett néhány kérdést a Magyar Szó jövő évi terveiről szóló vitában. Kérdései – és különösen az azokra kapott elnöki (nem)válaszok – tökéletesen érzékeltetik, mennyire küszködik a napilap alapítója, hogy elrejtse a szerkesztőséget uraló egészségtelen légkört és a vezetők felkészületlenségét, ami egyre súlyosabb következményekkel jár az MNT-re, a lapot markában tartó pártra, de különösen az egész vajdasági magyarságra nézve.

Pedig Joó Horti kérdései – röviden átfogalmazva – roppant egyszerűek: Miért titkolják a lap példányszámát még az alapítótól is? Miért ködösítenek a folyamatban lévő munkajogi perekkel kapcsolatban, vagyis miért nem ismerik be, hogy azokért a pártkatonáskodó lapvezetést terheli a felelősség vezető újságírók kirúgása miatt? Miért nem ismerik be, hogy a magyarszo.com webcím elvesztését nem „tolvajok” okozták, hanem a vezetőség hozzá nem értése, valamint a hatalmi párt propaganda-önkénye és a jószándékú bírálatok semmibevétele?

Hajnal Jenő MNT-elnök – akinek igyekezetében nincs okunk kételkedni – a pártparancs abszurdumát érzékelve, ugyanakkor a ráruházott súlyos teher alól kibújni nem tudva, az ilyenkor szokásos témaváltással reagált, miközben egyetlen érdemi kérdésre sem adott választ:

„Hát az nem is olyan nagy dolog, hogy valakinek a bizalmába fektették azt, hogy a Magyar Szó egy olyan honlapon jelent meg, akinek a más tulajdonában volt, és egyik napról a másikra egyszer csak szembesülünk olyan dolgokkal, amikkel. Hát nyilvánvaló, hogy a Magyar Szónak le kell vonnia a konzekvenciáit mindezekből, hogy kit tekint… kit fogad[?] a saját bizalmába, a saját köreibe, és kiben bízik meg és kiben nem. De hogy ez nem csak egy egyszerű sima, így egy legyintéssel elintézhető történet, amit azt hiszem, hogy azok, akik ezt megtettek, ezt egy napon belül erre rá is jöttek és pillanatok alatt módosították a dolgokat, tehát a tulajdonviszony és minden más egyebek… Én úgy gondolom, hogy nem szeretnék további bonyodalmakba és sajtóperekbe bonyolódni, úgyhogy ezért nem minősíteném ezeket. Mindenki döntse el maga, hogy ez mit is jelent, és hogy ezt egy kézlegyintéssel elintézhetjük-e a legfontosabb, legjelentősebb napilapunkkal kapcsolatban.” (A szó szerinti idézet legitim videofelvétel alapján készült.)

Mivel az eredeti kérdésben az én nevem is elhangzott a webcím tulajdonosaként, itt szeretném megköszönni Hajnal Jenőnek, hogy legalább ő belátja és végeredményben elismeri: semmilyen „lopás” nem történt a webcím átirányításának megvonásával. Következésképpen a Magyar Szó legfelső szervének elnöklője (az MNT embere), valamint a cég igazgatója által aláírt közlemények és levelek alaptalanul vádoltak meg és álnokul rágalmaztak a nyilvánosság előtt. A bizalmat így ők veszítették el.

Hajnalnak abban is igaza van, hogy nem lenne szabad „egy kézlegyintéssel” elintézni „legfontosabb és legjelentősebb napilapunk” szakmai és olvasottsági lenullázását. Az viszont nem várható el, hogy „mindenki maga döntse el, hogy ez mit is jelent” – hiszen a Magyar Szó mindmáig hazugságokat közölt az október 23-ikai címvesztésről. Ezzel is elveszítette a bizalmat.

Az a lapvezetés, amely nem bízik meg saját alapítójában és olvasótáborában ahhoz, hogy beismerje példányszámát, annak nincs semmilyen alapja azon töprengeni, hogy „kit fogad bizalmába”. Az a Nemzeti Tanács, amely saját tagjai elől rejtegeti „legfontosabb és legjelentősebb” napilapjának kudarcait, az nem élvezheti a nyilvánosság bizalmát. Az az alapító, amelyik megtűri, hogy lapigazgatósági főképviselője hazugul rágalmazzon valakit, aki negyed évszázadon át önzetlenül a lapért dolgozott, az nem érdemli meg az alapítói jogokat. Az a párt, amely legfontosabb kádereinek (MNT-elnökének és főszerkesztőjének) megparancsolja, hogy a nyilvánosságra tartozó legalapvetőbb adatokat rejtegesse, az nem érdemel semmilyen bizalmat.

A bizalmat nem más veszítette el, hanem az egyetlen napilapunk körül – parancsra vagy túlbuzgóságból, de mindenképpen méltatlanul – tüsténkedő-önkényeskedő dilettánsok és aparatcsikok. Hajnal Jenő ebből a körből próbált kilépni a nemválasz-válaszával. Reméljük, egyszer majd sikerül neki.

(Szabad Magyar Szó, 2016. december 31.)