Topolcsányi Laura
a Facebookon teszi közzé jegyzetét.
*
december 29.
Köki-Terminál, felüljáró. tangóharmonikás öregúr lehajtott fejjel muzsikál.
elfogad egy pohár meleg italt? köszönöm, van mit ennem. nem néz fel. miben
tudok segíteni? hát a szoba éjszakánként háromezer, de ha csak kettőezer jön
össze, azt is elfogadják. csak egyre nehezebben jön össze. esetleg a
hajléktalanszálló? mire kimondom, már megbánom. késő, felnéz a harmonikáról.
tudtam, hogy pont az az apró barna szem, okos és meleg és huncut, ez
fel-felbukkan sokévente, Apu, Lakatos tanítóbácsi, Szegvári, Szurdi, Indián a
szegedi pályaudvaron, Lajos bácsi Tiszakürtön, ő csak fényképről, de átsüt.
hajléktalanszálló? nincs benne büszkeség, csak őszinte kedves értetlenség. hát
én oda nem. persze, hogy nem, ezzel a szabad tekintettel. ülünk egymás mellett,
én is beszélek magamról. színházban? hát akkor maga ért engem. elémgurul hatvan
év. 35 év vendéglátós muzsikálás, mások gazdagítása, mások muzsikálni tanítása,
öt éve utca. Piafot is játszik? mert mi most a színházban éppen azt. hogyne,
Piafot is. a kesztyűből kifeslő ujjbegyek puhán futkosnak föl-alá. ma párizs
hív, a szerelmek városa. utálok visszanézni. visszanézek. háztetők alján
kicsiny kis szoba vár ránk, tarararam, tarararam. a huzat finoman rezegteti a
harmonikára ragasztott rongyos papírt: ELADÓ.
(Facebook, 2016.
december 30.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése