Törökméz

A Magyar Hírlap közli Szabó Palócz Attila írását Törökméz címmel.

*

Törökméz

Európa elképedve nézi a hétvégi isztambuli robbantásos merényletekről készült felvételeket. S ezzel együtt ugyanez az Európa már huzamosabb ideje elképedve nézni, hogy mi történik Törökországban. Európa egyszerűen nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel. Láttunk már ilyet vagy húsz-huszonöt évvel ezelőtt, az egykori Jugoszlávia széteséséhez vezető véres délszláv polgárháborúk kezdetén. Európa azzal a helyezettel sem tudott mit kezdeni, nem volt felkészülve rá, nem voltak megoldásai, csak mélázott, töprengett, hümmögött, mismásolt, de legfőképp nézett, bámult, mint a legendás borjú a mesebeli új kapura. S láttuk azt is, mi lett akkor a vége.

Ha pedig azt láttuk akkor, bizony ma azt is látnunk kellene, hogy mivel fenyeget a török helyzet.

Európa elképedve nézi egyebek mellett Recep Tayyip Erdoğan török elnök átalakulását, átváltozását is, de már egyre kevésbé ismeri fel benne azt az embert, akiben partnert kellene látnia. Mert a partner az bizony egy olyan ember vagy embercsoport, amelyben, ha kell, hát fenntartások nélkül megbízhatunk. S Erdoğan nemrég még ilyen volt. De hát oly sok minden történt már azóta...

Tegnap például egy országos terrorellenes rendőrségi razziában kétszázharmincöt embert vettek őrizetbe Törökországban. Ami, akárhogy nézzük is, mindenképp jogos egy olyan terrortámadás után, mint, amilyen szombaton este történt az isztambuli Besiktas focicsapatának stadionjánál. Másfelől azonban Európa politikai vezetői elképedve összenéznek, s felvont szemöldökkel fürkészik egymás tekintetét. S mindegyikük agyában ott motoszkál a kérdés: Erdoğan most folytatja a puccskísérlet után megkezdett tisztogatásokat? A török belügyi tárca beszámolója szerint ugyanis a hatóságok többségében a kurdbarát Népek Demokratikus Pártjának vezetőit vették őrizetbe. Ayhan Bilgen, a párt szóvivője pedig elmondta: Isztambulban a vízágyúkkal állják el a párt székházának kapuját, a bent lévők nem tudnak kijönni, a kint lévők nem tudnak bejutni. Mi köze ennek az isztambuli támadást elkövetők megtalálásához? – tette fel a kérdést Bilgen, és persze ezt kérdezi a felelősen gondolkodó, ámde elképedt Európa is. Hiszen azt már láthattuk, hogy akármiről legyen is szó – terrorizmusról, puccskísérletről, belső feszültségekről – Erdoğannak mindenről ugyanaz jut az eszébe: a Kurd Munkáspárt. Ebben a helyzetben pedig hülye lenne az a kurd, aki ilyen terrortámadással próbálná meg felhívni magára a figyelmet, hiszen előre tudhatja, hogy háromszor veri ezt rajta Erdoğan vissza! Egy terrorista persze senkit sem képvisel, ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, de nem is csak rajta, hanem az egész népén – amelyet kvázi képviselni hivatottnak érzi magát – veri vissza.

Európának azonban szüksége van Törökországra, szüksége van Erdoğanra, és igen, Európának szüksége van mindkettő partnerségére. Ezernyi, vagy több milliónyi ok miatt, ha az összes, jelenleg török földön tartózkodó, de Európa felé ácsingózó migránst egy-egy oknak tekintjük. Törökország együttműködése nélkül ugyanis nehezen képzelhető el a menekültáradat feltartóztatása. S amennyiben Erdoğan beváltja a már többször megismételt fenyegetését, és a kontinensre, no meg persze elsősorban az unióra zúdítja a bevándorlókat, azzal olyan helyzetet idézhet elő, amelyet nemcsak a balkáni migránsútvonalon érintett államok sínylenek meg, hanem az egész közösség. Vagyis az integráció évtizedei után kész tényként köszönt ránk a dezintegráció, aminek már az elmúlt időszakban is láthattuk a jeleit.

Erdoğan viszont tudományos fantasztikumba illő feltételeket támaszt a partnerségéért cserébe, zsarol, követel, és a fenyegetőzéstől sem riad vissza, szóval minden olyan eszközt és módszert bevet, amit senki sem szeretne importálni az unióba. S mindezt tetézi persze az atatürki állam leépítése is, amelynek kirívó példája az elnöki rendszer felé haladó irányítás. Nos, ez a Törökország már rég nem azonos azzal az állammal, amellyel az unió sok évtizeddel ezelőtt megkezdte a társulási tárgyalásokat.

Annak az Európának van tehát szüksége Törökországra, illetve Erdoğan partnerségére, amelynek lakossága joggal tart, fél a török csatlakozástól. Ezt igazolják a Szlovéniában készült közvélemény-kutatás adatai is, amelyeket tegnap hozták nyilvánosságra: a szlovének több mint fele ellenzi Törökország csatlakozását, és támogatja a kormány intézkedéseit, amelyek a határok szigorúbb védelmére irányulnak. Nyolcvannégy százalékuk tart attól, hogy Erdoğan beváltja fenyegetését, és migránsok tömegeit indítja el Nyugatra, de ötvenhat százalékuk ettől függetlenül sem támogatja Törökország uniós közeledését. A szlovének tehát nem nyitnák meg az unió kapuját a törökök előtt. És persze nagyrészt így vannak ezzel az elképedt Európa más államaiban is.

Az új kaput azonban Ankarában már faragják, díszítik, csinosítják, hogy minden korábbinál csodálatosabb és megejtőbb legyen, a kérdés csak az, hogy leszünk-e készséges borjak annak csodálására, vagy van már értékelhető megoldás is a tarsolyunkban, amellyel belátható időn belül meg tudjuk oldani a helyzetet.

(Magyar Hírlap, 2016. december 13.)