,,Időben kell felkelni, dolgozni, egy irányba húzni“

A Jó Reggelt Vajdaság című trollportál közli Erdődi Edvina interjúját, amelyet Pásztor Istvánnak, a VMSZ elnökével készített.

*

,,Időben kell felkelni, dolgozni, egy irányba húzni“

Interjú Pásztor Istvánnal

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Sokan csak ennyit tudnak róla, és talán ez is elég. Én arra vállalkoztam, hogy mást is kérdezzek, ne csak azt, ami a szokásos évértékelő interjúk része. A kérdéseim a Vajdasági Magyar Szövetség elnökéhez címeztem, de úgy igyekeztem fogalmazni, hogy ne (csak) az elnök, hanem az ember is válaszoljon: egyebek mellett kérdeztem arról, hogy Vajdaság vagy Délvidék, de az is érdekelt, milyenm tanulságokkal hagyja maga mögött 2016-ot. Az interjú úgy készült, hogy a kérdéseket írásban küldtem el és Pásztor István írásban válaszolt azokra.

● Hogyan indul egy átlagos napja? Hány találkozó, megbeszélés fér bele?

– Mindig koránkelő voltam. No, persze a korán is egy relatív fogalom, tudom. Én munkahelyi kötelezettségek szempontjából úgy szocializálódtam, hogy reggel negyed hatra oda kellett érni a Sugárút elején levő Fidelinka irodaház elé, onnan indult a vállalati busz, hatkor kezdődött a munkaidő az irodisták számára is. És kettőig tartott, aztán a vállalati busz, pályáját visszafele irányban leírva,  mindenkit úgymond hazavitt. Meg lehetett szokni. Ma már, tudom, sokan legyintenek erre, legjobb esetben is. Olyan, mint a Régmúlt idők focija... persze ebben a ,,filmben“ Garas Dezső nem szerepelt.

Noha, a korán is relatív, de nem gond ma sem korán kelnem, ha kell. Ha nem kell, hat körül kelek.

Igaz az is, nem mindig egyforma elánnal és kedvvel. De ki nincs ezzel így? Mi tagadás, van, hogy nehezen megy, van, hogy az embernek nincs is kedve felkelni. Vagy mert tudja, mi vár rá aznap, vagy a tegnapi napok miatt, vagy mindezekért, egyben.

Ha csak tudok, szeretek lassan „magamhoz térni”. Nem vagyok az a típus, aki, amint kipattan a szeme, máris ezerrel pörög.

Nyolc fele indul a napom.

Jóformán mindig autózással, csak az irány és a táv a változó. Ha nem utazok sehova, akkor is általában 250 kilométert teszek meg naponta. Sok. Monoton is.

Sok időt vesz el, de telefonálásra, gondolkozásra, olvasásra kiválóan alkalmas. Vagy csak ülni, ha másra nincs az embernek kedve, illetve, ha ahhoz van kedve.

A munkanapjaim általában megszakítás nélkül estig tartanak, hatig, hétig, ha van esti ülésem is, vagy valamelyik településünkre megyek, ilyesmi hetente kettő-három azért akad, akkor még tovább. A napba pedig sok tartalom fér. A fél órákra beosztott beszélgetésektől a hosszabbakig, mint a parlamenti, de annál meg minden felszólalás külön program. Oda kell nagyon figyelni.

Összességében minimum tíz különböző programom azért van a simább napokon is. Meg a telefonok, üzenetek.

Nem szoktam unatkozni, nem kell programokat kitalálnom, a feladatok mindig megtalálnak.

Vagy én találom meg azokat, fene se tudja.

Mindehhez hozzá is szoktam már. Erre mondják, aki felveszi a kolompot, kolompoljon. Igyekszem, de így is rengeteg helyre nem tudok odaérni, nagy az eklézsia, ezt is szokták mondani.

● Ön, mint házelnök, mit gondol, Vajdaság vagy Délvidék?

– Jó a kérdés, mert lehetőséget ad az alapállásom tisztázására.

Én mindenek előtt és felett a VMSZ elnöke vagyok. Ötödik éve házelnök, de tizedik éve a VMSZ elnöke.

Nem vagyok tudathasadásos, alapvető kérdésekről csak egy véleményem van, azt képviselem.

Nincsenek különbejáratú véleményeim annak függvényében, milyen minőségben beszélek.

Persze nem mindegy, hogy az ember milyen pozícióból beszél, de bármelyikből is beszélek, ugyanaz a  meggyőződésem, értékrendbeli állásfoglalásom. Ez tud az embernek kellemetlen pillanatokat okozni, nem mindig könnyű a többségitől, a megszokottól, az elvárttól eltérő modatokat kimondani.

A konkrét felvetésre összetett is és egyszerű is a válasz. A Délvidék az én számomra egy múltbeli állapotot takaró fogalom, amit sokan ránk vonatkoztatva használnak, nemzeti elkötelezettségüket erőteljesebben aláhúzandó. Mindig meg is szoktam őket mosolyogni. A Délvidék egy, a vajdaságitól nagyobb földrajzi egységet takart. Része volt a horvátországi és a szlovéniai magyarok által lakott térség is. Valamikor ez földrajzilag, politikailag egy térség volt, de már akkor is nagy különbségek léteztek a térségben élő magyar közösségek között. Idővel ezek a különbségek mindinkább erősödtek, a politikai-történelmi események forgatagában úgy maradtunk az egyetemleges nemzet részei, hogy mindinkább elsodródtunk egymástól.

Ha magunkra gondolok, akkor Vajdaság és a vajdasági magyarok.

És ha a vajdasági magyarokra gondolok, büszkeséggel teszem, mert életerős, kemény, szülőföldjükhöz és a nemzethez ragaszkodó egyének alkotják.

Szívósak, makacsok, szilajak, bátrak, harcosak, dolgosak, szorgalmasak, rendszeretők, becsületesek, de ugyanakkor önzők és dölyfösek és esendők.

Másmilyenek vagyunk, mint a többi határon túli magyar közösség.

Nem jobbak vagy rosszabbak, másmilyenek. Másmilyenné tett bennünket a közeg, amiben évtizedek, évszázadok óta boldogulnunk kellett és kell.

Vajdaságivá. Vajdasági magyarrá.

● Ön szerint mi a VMSZ erőssége? És mi az, amin javítani kellene?

– A VMSZ erőssége a tagság hite, elkötelezettsége, meggyőződése, hogy a szülőföldjét és a nemzetét szolgálja. Patetikusnak tűnhet a válasz, de ez az igazság. Ezt tapasztaltam az elmúlt tíz évben, mióta elnöke vagyok. Ilyenné formáltuk.

Persze a VMSZ tagok is húsból és vérből vannak, emberek.

De többségükben ilyenek. És amikor helyzet van, ilyenek.

A VMSZ párt. Úgy is működtetem, működtetjük. A közösen meghozott döntések mindenkit köteleznek. A VMSZ eredményorientált.

Amit eldöntünk, azt meg kell valósítani. Ha kell, tűzön, vízen át. Lehet, hogy nem sikerül, de az nem lehet, hogy azért ne sikerüljön, mert mi magunk nem tettünk meg mindent a siker érdekében.

Lévén, hogy a VMSZ egy politikai szervezet, párt, nem önmaga miatt van, de

ha önmagát nem tudja kondícióban tartani, ha nem alkalmazkodik a változó körülményekhez, ha nincs bátorsága akár önmaga számára is fájdalmas változtatásokra szánni magát, elsorvad, eltunyul, legatyásodik.

Ennek az elkerülése, az ilyen jelek kezelése az, amivel jobbá tehető a párt, és ez állandó feladat.

A VMSZ elnökének és vezetőségének folyamatosan minimum kettős feladata van. Egyrészről, mint a közösség legitim politikai érdekérvényesítőjének az érdekérvényesítés, és ugyanakkor önmaga alakítása: emberek bevonzása, hogy megőrizze az érdekérvényesítő képességét és készségét.

● Melyik politikai döntésére a legbüszkébb?

– Nincs ilyen. A politika, a pártvezetés egy folyamatos mérlegelés, értékelés és döntéshozás. Folyamatos! Minden nap új kezdet és új csata.

Persze a döntések illetve azok eredményei nem egyenlő fajsúlyúak, de minden egy egységes folyamat.

Vereségekkel és győzelmekkel. Jó és rossz döntésekkel.

Csak a stratégiai döntések legyenek jók! Eddig azok voltak, gondolom, kellő szerénységgel.

Legbüszkébb arra vagyok, hogy a VMSZ erős, elismert, tekintélyes párt, amelyik élvezi azok bizalmát és támogatását, akik érdekében politizál. Csak ez számít, csak ez a fontos!

● Milyen tanulságokkal hagyja maga mögött a 2016-os évet?

– Nem kívánom megismételni mindazt, amit már más helyeken a 2016-os év értékelése kapcsán elmondtam.

Tanulságokról sem szeretnék mondatokat megfogalmazni. Levontam azokat, de megtartanám magamnak.

Ennyi talán nekem is jár, meg mindent nem is volna jó feltárni, elmondani, kikotyogni.

Talán csak pár fontos megállapítást mondanék itt ki, tanulság helyett, de a szerzett tapasztalatok alapján!

Ha lépni és vágni kell, akkor lépni és vágni kell, bármennyire is kellemetlen és fájdalmas!

Az ügyhöz való hűség és ragaszkodás, mindenek felett!

Ami nem öl meg, megerősít!

A Nemzet része vagyunk, bizonyítottuk, újfent!

Szolgáljuk a szülőföldünk felemelkedését, megbecsülést vívva ki!

Az Anyaország kormánya gondot visel rólunk!

A VMSZ- ben politizálók közösségi elkötelezettsége és szellemi teljesítménye megkérdőjelezhetetlen!

Sokan elmentek, de még mindig nagy közösség vagyunk, várjuk vissza azokat, akik ma máshol keresik a kenyerüket!

A vajdasági magyar emberek életereje óriási, szülőföldjéhez való ragaszkodása legalább akkora!

A vajdasági magyar emberek a VMSZ-től várják el, hogy segítse boldogulásukat! Ma is képesek vagyunk rá! És a vajdasági közéletben ma csakis mi!

● Mit jelent Önnek a karácsony és a szilveszter? Mit vár el az új esztendőtől?

– Nem szeretném az ismert dolgokat válaszolni. A karácsony már különben is mögöttünk van! Az idén sem sikerült úgy alakitani az életemet, hogy a karácsony olyan legyen, amilyennek kellene lennie. Nem tudtam ráhangolódni, csak úgy egyszerűen beleestem. Szebb lenne mást válaszolni, de nem volna igaz!

A szilvesztert sose szerettem! Ahogy múlik az idő felettem, mind kevésbé szeretem. Szembesít az idő múlásával, rohanásával. És a számomra kirótt idő fogyásával.

No, sem mélabús, sem ünneprontó nem akarok lenni, nincs is rá okom.

Ami pedig a jövő évre vonatkozó elvárásaimat illeti, azt szeretném megismételni, amit hasonló kérdésekre mindig válaszolok, merthogy ez a legtöbb, amit kívánhatok!

Hogy egy év múlva, mint VMSZ elnököt újra felkérjen a JRV szerkesztősége, hogy évet értékeljek, és hogy jövő ilyenkor is hasonlókat tudjak megállapítani, mint az idei év vonatkozásában.

Nem kevés, de megvalósítható.

Időben kell felkelni, dolgozni, egy irányba húzni, azt keresni, ami összeköt bennünket és nem azon rugózni, amiben különbözünk.

Boldog új esztendőt, jó egészséget kívánok a JRV minden Olvasójának és családtagjának, ismerőseiknek, a szerkesztőségnek! És hitet, mindenek felett.

(Jó Reggelt Vajdaság, 2016. december 28.)