Új főszerkesztője van a Létünknek (is)

A Naplo.org közli Bence Erika, a Létünk című folyóirat leváltott főszerkesztőjének írását.

*

Napi ajánló

A munka vége

Új főszerkesztője van a Létünknek (is)

Hogy miért adtam be mégis a pályázatomat? Mert be szoktam fejezni a dolgaimat. Nem szoktam félreállni önként. Bence Erika:

Hosszasan latolgattam, hogyan is írjam le a Létünk folyóirat főszerkesztője mostani megválasztásának ügyét, hogy egy kívülálló, a kulisszák mögötti történésekről semmilyen élménnyel vagy ismerettel nem rendelkező személy számára is érthető legyen, illetve kifejezésre jusson, nem kizárólag az én személyes sértettségemről van szó. Mert természetesen arról is – okait is el szeretném mondani. Aztán arra gondoltam, hogy egyszerűen felvázolom, mi történt.

A Létünk társadalomtudományi-kulturális folyóirat élére 2007 végén kerültem; a más pozícióra távozott korábbi főszerkesztőtől vettem át a munkát. 2013-ban újraválasztottak.

A Létünk a múlt század kilencvenes éveitől kezdve – kedvezőtlen társadalmi, anyagi és kulturális folyamatok következtében – egyfajta „leszálló ágba” került, olyan „nyugalmi helyzetbe”, amikor – negyedéves folyóirattá válva egy havi lap terjedelmében – elfogadható színvonalon jelent meg több-kevesebb rendszerességgel, de igazán beleszólni aktuális tudományos (társadalmi – politikai – kulturális) diskurzusokba nem volt képes. Ez a térségi kultúrpolitikát irányító köröknek és „szürke eminenciások”-nak a legnagyobb mértékben megfelelt.

A lap ilyen módon s ebben az állapotában jelent meg kb. 2010 elejéig, amikor is arculatot váltva, megnövekedett terjedelemben lépett az olvasók elé – azonnal kiváltva a magukat konkurensként meghatározó lapkiadás ellenállását, illetve ellehetetlenítő machinációiknak sorozatát.

A Létünk 2011-ben ünnepelte megjelenésének 40. évfordulóját. Ekkor jubileumi számokat adtunk ki és A láthatatlan változat címmel egy, a négy évtized anyagából összeállított antológiát, illetve a teljes négy évtized digitalizációját tartalmazó CD-ROM mellékletet a Forum Könyvkiadó Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában.

Az aktuális kultúrpolitikát irányító intézmények elhallgatták a folyóirat jubileumát.

Időközben lezajlott a folyóiratot megjelentető kiadónak – mint minden más, a társadalmi és kulturális életben jelentőséggel bíró intézménynek – az MNT és a mögötte álló politikai párt, a VMSZ általi teljes okkupációja. Az intézet élén álló igazgatók kiszolgáltatott, ún. marionett szerepbe kerültek.

A kiadó aktuális igazgatója sohasem intézett nyílt támadást a Létünk ellen, eleget tett törvényileg meghatározott minimális kötelezettségeinek a lap megjelenését illetően – ugyanakkor semmilyen más erkölcsi támogatásban nem részesítette, nem érezte feladatának, küldetésének, hivatásának a tudományos folyóirat fejlesztését, terjesztését, kapcsolati hálózatának, lehetőségeinek kiterjesztését.

A kiadó másik folyóirata nyíltan sohasem támadta a Létünket, a kulisszák mögött azonban mindvégig rendkívül ellenséges és rosszindulatú diskurzust folytatott vele szemben.

A Létünk és szerkesztőbizottsága önmagát a másik folyóirattól teljes független lapként határozta meg, sohasem szólt bele sem nyíltan, sem hallgatólagosan annak életébe.

A Létünk 2012-ben újraindította a múlt század utolsó két évtizedében jól működő tudományos tanácskozásainak sorozatát. 2014-ig három hagyományos konferenciát rendeztünk. 2015-ben az anyagi támogatás hiánya miatt „csak” ún. internetes konferenciára került sor. 2016-ban nem rendeztünk sem hagyományos, sem internetes tanácskozást, mivel ehhez minimális „biztatást” sem kaptunk.

A folyóirat 2014-ben Létünk Könyvek címen könyvsorozatot indított. Az év során két címszó jelent meg, egyik a Forum Könyvkiadó, a másik a Forum és a Temerini Múzeumbarátok Egyesülete közös kiadásában. 2015-ben a sorozatszerkesztőt arról tájékoztatta az igazgató, hogy az alapító(k) nem támogatják (megtiltották?) a Létünk Könyvek sorozatának kiadását, mivel úgy hat, mintha „kiadó lenne a kiadóban” (miközben a Híd Könyvek sorozat továbbra is megjelenhetett). A sorozat további darabjait legfeljebb egy másik kiadó adhatja ki, „ha vállalja” – mondták, de a döntésről soha, semmilyen írásbeli értesítést nem kaptunk. E sorok írója mint a Létünk főszerkesztője és az említett sorozat szerkesztője először a szabadkai Grafoprodukt Kiadóhoz fordult, amely „örömmel” vállalta a két további kötet megjelentetését, majd váratlanul elállt ettől. A Létünk Könyvek 3-ik és 4-ik darabját végül a VMDOK adta ki. Mindkét könyvet elismeréssel fogadta a kritika.

A Létünk Könyvek ügyében, illetve a folyóiratot ért diszkriminatív eljárások miatt 2015-ben levéllel fordultam az akkori igazgatóbizottsághoz. A levél következménye egy, az igazgatóbizottság elnöke, akkori alelnöke, illetve az igazgató részvételével történő megbeszélés lett, amelyről kérésem ellenére nem készült jegyzőkönyv, s amelyet a katonaságnál talán „raportnak” neveznének; a megbeszélésen szerkesztői, tanári, tudományos kutatói és női mivoltomban is megsértettek, lekezelően bántak velem.

Kilenc évet kitevő fő- és felelős szerkesztői munkám során nyilvánvalóan követtem el hibákat, voltak tévedéseim; ezeket természetesen vállaltam és vállalni is fogom. Munkám során a folyóirat szerkesztőbizottsága mindvégig támogatott, segített és kiállt mellettem.

Az elmúlt időszak során különböző tematikák és tudományos diszciplínák, területek és műfajok körében realizálódtak a folyóirat aktuális számai. Voltak jól és kevésbé jól sikerültek: figyelemfelkeltőek és kifogásolhatók. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a Létünknek sikerült folyamatosan vállalható tudományos színvonalat fenntartania, amely – a kritikai visszhangokból tudható – felfelé tartó diskurzust jelent.

A Létünk körül kialakult egy erős tudományos munkatársi bázis: főleg humán tudományos érdeklődésű alkotók műhelyévé vált, de a természettudományok terén ténykedők is többször megjelentek publikációikkal a folyóirat lapjain.

A lap munkatársainak körébe hazai és külföldi, magyar és nem magyar nyelven író, alkotó szerzők egyaránt beletartoznak. A folyóirat idegen nyelven íródott tudományos értekezéseket, tanulmányokat is közölt.

A Létünk nem hozott létre külön kört, egyesületet vagy más „csapatformációt” a fiatalok számára, de – munkatársi és vendégszerkesztői körét figyelembe véve – elmondható, hogy rendkívül nagy számban vonzotta maga köré a fiatal kutatók, tudósok, doktoranduszok különböző tudományterületeken ténykedő képviselőit, ezáltal nagy teret nyitott a fiatal tudósok publikációi előtt. A folyóirat főszerkesztője és szerkesztőbizottsága a fiatalokat nem tekintette saját vazallusainak; két pozitív recenzió függvényében, elvi meggyőződéseiktől, pártállásuktól, szakmai, klikkbeli hovatartozásuktól függetlenül jelentette meg munkáikat.

A Forum Könyvkiadó Intézet november végén kiírta a Létünk és a Híd folyóiratok főszerkesztői (tiszteletdíjas) posztjára vonatkozó pályázatát.

A kiírás – véleményem szerint – eleve diszkriminatív allúziót rejtett a Létünk irányában, mivel a társadalomtudományi-humanisztikai doktorátus feltétele melletti felsorolásban nem tüntették fel az irodalomtudományt mint releváns tudományterületet, azaz azt sugallták, hogy az irodalomtudomány nem egyenrangú diszciplína más társadalomtudományi-humanisztikai tudományágakkal, illetve – személyes meglátásom szerint – eleve azt „üzenték” számomra, hogy ne pályázzam meg a posztot.

A mindezek ellenére beadott pályázatomat elfogadták.

Engedtessék meg nekem, hogy ettől a ponttól kezdve, a hivatalosabb stílust mellőzve, személyes meglátásaimat közvetítsem!

A Létünk főszerkesztői tisztsége tiszteletdíjas pozíció. Számomra tehát nem jelentett egzisztenciát. Évi 60 ezer dinár tiszteletdíjra írtam alá szerződést. Ezt meg is kaptam.

A tudományos kompetenciáit illetően a Létünk M52-es, azaz egy közepes besorolású hazai folyóirat, magasabb szintű kinevezéseknél már nem jelent különösebb előnyt a benne való publikáció és a szerkesztése sem. Én most itt tartok, tehát az egyetemi karrierem szempontjából nem mérvadó.

Természetesen a pályázat nyitott, bárki jelentkezhet, aki megfelel a feltételeknek. Hivatalosan és látszólag. A valóságban azonban nem így zajlanak a dolgok. Egy tudományos folyóirat szerkesztése egyfajta társadalmi, szakmai presztízst jelenthet. Negyedévenként megjelenve nem szól bele aktuális politikai folyamatokba, de feltárhatja egy rendszer, társadalom működésének anomáliáit.

Amennyiben egy folyóirat elér egy bizonyos tekintélyt szakmai körökben, árnyalhatja a magukat egyedülállónak minősítő és kizárólagosságra törekvő más lapok minősítését. Ezt a kulisszák mögötti machinációk révén szokták ellehetetleníteni, főleg anyagi „kivéreztetés” és szándékos szakmai lejáratás, róla szóló negatív kommunikáció útján.

Bizonyos időközönként „javára válik” egy folyóiratnak, ha „fiatalítják” a szerkesztőséget. A „fiatalítás” látszatával sok mindent el lehet érni, ki lehet rúgni a nem kívánatos idősebb korosztályhoz tartozó (és értelemszerűen nem hűbéres és kevésbé befolyásolható) szerkesztőt, vagy épp fordítva, a (mentorával hallgatói jogviszonyban levő tanítvány) „háta mögött” továbbra is „megbújhat” a régi szerkesztő és irányíthat.

A Létünk esetében nem ez történt. A helyemre kinevezett főszerkesztő nem tartozik a kifejezetten fiatal korosztályhoz, ő is a negyvenes éveinek végét tapossa – két évvel fiatalabb nálamnál. Egyébként is, a tudományos folyóirat szerkesztéséhez szükséges feltételek (doktorátus) megszerzéséhez kicsit hosszabb tanulmányi időre van szükség – bár igen fiatal tudománydoktorok is vannak (a Létünk munkatársai körében jónéhány). Gondolom, hogy nem sokat jelent – hiszen a megszerzett tudás a fontos –, de a megválasztott főszerkesztő nem honosította a doktorátusát [ha időközben ez megtörtént, elnézést kérek].

A főszerkesztő kilétét illető feltételek közé tartozott a tudományos és kulturális közéletben való tevékeny részvétel. A vonatkozó minisztériumnál megtekinthető A1-es kutatóként való minősítésem, több fórumon publikációs eredményeim, könyveim száma és minősítése, a nemzetközi kongresszusokon, konferenciákon és tanácskozásokon való részvételi listám. Ennek alapján állíthatom, hogy messzemenően többet tettem le az asztalra e téren is az ellenjelöltnél, akinek nincs minisztériumi kutatói státusa, nincs benne az egyetemi oktatói rendszerben, nincsenek tudományos és akadémiai együttműködései, szakmai kapcsolatai – legalábbis nem részese ilyen értelemben egy egész kutatói hálózatnak. Enélkül pedig igen nehéz egy tudományos folyóirat nemzetközi hatókörét és tudományos színvonalát fenntartani.

(A megválasztott főszerkesztő egyébként  felismerhető álnéven [ugyanaz mint az e-mail címe] Vajdaság hírhedt szennyportálján is publikál, legalábbis jelen van szerzői névsorában. Ha valaki bitorolja a nevet, akkor illett volna tiltakoznia.)

Feltétel volt a több éves szerkesztői gyakorlat – nincs tudomásom róla, hogy bárhol több éves szerkesztői gyakorlatra tett volna szert – hacsak nem valamilyen belső kiadvány szerkesztője volt.

Még fontosabb a feltételek között: a magyar helyesírás és nyelvhelyesség tökéletes ismerete. Természetesen bizonyos hibaszázalékot még a legképzettebb ember is ejt e téren – tehát nincs tökéletes helyesírás, de létezik egy színvonal, amelyet biztosan tart egy tudományos vagy irodalmi folyóirat szerkesztője. A megválasztott főszerkesztő teljesen hiányában van ennek a készségnek. Munkatársa volt eddig is a Létünknek – én jelentettem meg (és tettem rendbe nyelvileg, majd a lektor „gyomlálta”) a tanulmányait, viszont minden egyes cikkét „átírásra“ utalták a recenzensek. Most is nálam van egy cikke, mert néhány hónappal ezelőtt megjelentetésre ajánlotta a Létünknek (nem tudom, akkor tudta-e már, hogy ő lesz a következő főszerkesztő!); ha akarnám, bemutathatnám, ország–világ előtt nevetségessé tehetném. Természetesen nem teszem.

Bizonyos körökben ő a megfelelő ember.

Amikor tegnap délelőtt a Forum Könyvkiadó igazgatóbizottsága előtt ültem néhány percig, s arra kértek, ismertessem a Létünkről alkotott elképzelésemet, szerkesztői koncepciómat, egy pillanatig azt gondoltam, szólok: „Hagyjuk abba ezt a kutyakomédiát!” Már legalább egy éve megüzenték, ne is számítsak arra, hogy újra megválasztanak.

Ehelyett azt mondtam, a Létünk arculatán és kritikai visszhangján lemérhető, hova, milyen irányban tart, mindemellett papírra vetettem világosan és érthetően a szerkesztési koncepciómat. Ennyi.

Amikor távoztam az épületből, visszanéztem a lépcsőről. Akkor láttam, hogy ki az ellenjelölt. Nem mertek bennünket egy szobában leültetni. Nem tudom, miért.

Hogy miért adtam be mégis a pályázatomat? Mert be szoktam fejezni a dolgaimat. Nem szoktam félreállni önként.

Hogy miért akartam két mandátum után továbbra is főszerkesztő lenni? Mert a Létünk számomra küldetés volt; beleépítettem összes szakmai és tudományos kapcsolatomat. Miért hagytam volna el önként épp akkor, amikor majdnem egy évtizedes munkám/ánk kiteljesedett, elismertté vált, elért egy biztos színvonalat! Eleget tettem a Létünk kiterjedt munkatársi köre elvárásának – önként nem mondtam le arról, amit együtt kiépítettünk.

Hogy mit vétettem?

Ismert történések ezek kultúrpolitikai berkekben. Elmarasztaló kritikát írtam a leghatalmasabb pártasszony regényéről. (Érdekes, hogy senki sem emlegeti, hogy korábban, több, sikeres művéről elismerően szóltam kritikáimban.) Amikor ezért a Kilátó szerkesztőjét menesztették, nyilvánosan tiltakoztam.

Elmarasztaló kritikát írtam a vajdasági magyar tudományos és kulturális közélet legtekintélyesebb alakjának könyveiről. Miért ne tettem volna? Hiszen a tudományos színvonal a belefektetett munka, a megformálás, az alaposság, az innováció etc. eredménye; a rang és a tekintély önmagában nem garantálja. És nincs olyan törvény, hogy egy ilyen személyről nem lehet bírálattal szólni.

Nyilvánosan kritizáltam, szólítottam fel a rombolás felhagyására a vajdasági magyar politikum vezető pártját és elnökét.

Tiltakoztam az igazságtalanságok, diszkriminatív eljárások, a kontraszelekció, a gyűlöletbeszéd és más digresszív folyamatok ellen. (Olykor nehéz és népszerűtlen tettek voltak: pl. fiatalokat bírálni szolgalelkűség, kislelkűség, gyávaság etc. miatt.)

És nem utolsósorban: a Magyar Mozgalom és ügyvivő testülete (alapító) tagja vagyok.

Politikai szerepet nem vállaltam, viszont a választás alkalmával nyíltan támogattam a Mozgalom (ilyen téren is) angazsálódott tagjait és testületeit.

A Létünk szerkesztőbizottságában, szerkesztői és munkatársi körében több olyan tag is van, aki az MM-ben is vezető pozíciót tölt be. Akkor csatlakoztak a folyóirathoz, amikor a szervezet létrehozásának még az igénye sem merült fel. Amikor kegyvesztetté váltak, nem rúgtam ki őket, miként ideológiai alapon soha, senkit.

A Létünk kis ügy. Rövid távon elenyésző jelentősége van azon nagy horderejű történések mellett, amelyek nap mint nap zajlanak politikai és kulturális  közéletünk terén. Hosszú távon azonban része a térségünkben zajló kultúrarombolásnak, tudománytalanításnak.

(Naplo.org, 2016. december 16.)