2016. december 25., vasárnap

Meghekkelték Orbán Viktor karácsonyi interjúját

A 444.hu közli Tamás Bence Gáspár cikkét az Orbán-interjú meghekkeléséről.

*

Meghekkelték Orbán Viktor karácsonyi interjúját

Megjelenés előtt néhány, a miniszterelnök által nem kimondott mondattal dobta fel valaki Orbán Viktornak, a Fejér Megyei Hírlapnak adott karácsonyi interjúját.

A Fejér Megyei Hírlap december 24-ei számának 5. oldala (Klikkre nagyobb lesz!)

Szerkesztőségünkbe már tegnap eljutott a lap kinyomtatott számáról egy fotó, amelyen be voltak jelölve az ominózus mondatok, de egészen addig nem hittük el, amíg nem láttuk a lapot kiadó Pannon Lapok közleményét.

„A Fejér Megyei Hírlap mai számában megjelent, Orbán Viktor miniszterelnökkel készült interjút ismeretlen tettesek meghamisították. Olyan mondatok kerültek a beszélgetés szövegébe, amelyeket a kormányfő nem mondott. A Pannon Lapok Társasága minden érintettől elnézést kér, és megteszi a szükséges jogi lépéseket. Az interjú eredeti és teljes formájában itt, a honlapunkon olvasható.”

Azt, hogy hogyan kerültek a ki nem mondott mondatok a kinyomtatott szövegbe, nem tudjuk. Valahol a megszerkesztett cikk tördelése és az utolsó kivonat elkészítése környékén avatkozhatott be a miniszterelnök titokzatos kritikusa a gépezet működésébe.
Mindenesetre nagyon ügyesen csinálta, mert csak apró, de jelentős változtatásokat eszközölt, mintha számított volna arra, hogy még valaki átfutja a szöveget.
A négy „javítás” között van egyértelmű politikai kekeckedés (emberek véleménye, korrupciós vádak), jóízű trollkodás (pogány ünnep), kemény trollokodás (kórházi hullák):

„... mi kikértük az emberek véleményét, BÁR NEM ÉRDEKELT MINKET”

Részlet a Fejér Megyei Hírlap 2016. december 24. számából (5. oldal)

... és az ápolónők bérét 2017-ben és 2018-ban is folyamatosan emeljük. A KÓRHÁZI HULLÁK SZÁMA IS EMELKEDIK.”

Részlet a Fejér Megyei Hírlap 2016. december 24. számából (5. oldal)

„A korrupciós vád mint politikai lejárató eszköz teljes mértékben megszokottá vált. MI IS HASZNÁLJUK.”

Részlet a Fejér Megyei Hírlap 2016. december 24. számából (5. oldal)

Azt kívánom, hogy MINÉL TÖBBEN TALÁLJANAK VISSZA A KARÁCSONY POGÁNY ÉRTELMEZÉSÉHEZ, hiszen mégiscsak a Megváltó születését várjuk.”

Részlet a Fejér Megyei Hírlap 2016. december 24. számából (5. oldal)

Az sem véletlen, hogy a Pannon Lapok lapcsoport egyik számában történik mindez, hiszen éppen idén kerültek a miniszterelnök jóbarátja, Mészáros Lőrinc cégéhez a kiadó vidéki lapjai (Dunaújvárosi Hírlap, Fejér Megyei Hírlap, Napló, Vas népe, Zalai Hírlap, Somogyi Hírlap).
A lapok vezetésének élén folyamatosak a személycserék, több újságírót elküldtek, az pedig máris érzékelhető, miért volt fontos Orbán Viktor számára, hogy a megyei lapok is baráti kezekbe kerüljenek.
Legutóbb így tálalt a lapcsalád online portfóliója egy, a miniszterelnökkel készült interjút:

A megyei kiadványok online címlapjai egy héttel ezelőtt, Orbán Viktor Világgazdaság-interjújának másnapján

(444.hu, 2016. december 25.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése