2016. december 23., péntek

Győztessé tesszük az országot

Összesen nyolc megyei napilap közli Szakács Árpádnak az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel készült interjúját.

*

Győztessé tesszük az országot
Orbán Viktor miniszterelnök szerint hazánk számára a töretlen fejlődés éve következik

Budapest A világban jelentős változásokat hoz a 2017-es esztendő, hazánk számára a töretlen fejlődés éve következik – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta: jövőre jelentősen nőnek a nyugdíjak és a fizetések, csökkennek az adóterhek, 2017 legfontosabb célkitűzése, hogy mindenkinek megérje dolgozni Magyarországon.

● Az idei karácsony már biztosan más lesz, mint az eddigiek. A berlini merényletet nyilván nem véletlenül időzítették az ünnep kezdetére. A részvétnyilvánításon túl mit lehet még egy ilyen tragédia után mondani?
– Valóban más, mert arra még nem volt példa, hogy Európa szívében keresztényeket gyilkoljanak karácsonykor. Minden részvétünk és együttérzésünk a németeké. Jól látható, hogy semmi sem maradhat úgy migránsügyben, ahogy eddig volt. Brüsszelnek változtatnia kell. Azokat, akik illegálisan jöttek be Európába, vissza kell szállítani, a határokat meg kell védeni, a beáramlást meg kell szüntetni.
● Tavaly decemberben ön volt Európában a legtöbbet támadott politikusok egyike, amiért migránsügyben azt mondta, minden erővel meg kell akadályozni a bevándorlók beözönlését. Egy éve úgy fogalmazott: „Meg fogjuk kapni a tiszteletet és az elismerést, el fogják fogadni az álláspontunkat, csak kellően szívósnak és kitartónak kell lennünk.” Ez mára lényegében megtörtént. Milyen 2017-es esztendőnek néz elébe Európa?
– A nép 2016-ban egyre hangosabban szembefordult azzal a kormánnyal és politikai vezetéssel, amely nem volt hajlandó meghallani az emberek hangját. Egy évvel ezelőtt senki nem hitte volna, hogy az Egyesült Királyság kilép az EU-ból, és Amerikában a Clinton-klán, a hagyományos amerikai baloldali értelmiség pártja kiesik a hatalomból. A világ két mintademokráciájában valójában lázadás megy végbe. Ez folytatódni fog, 2017 sok európai demokráciában a lázadás éve lesz. Magyarország azért stabil sziget a forrongó nyugati világban, mert mi kikértük az emberek véleményét, és az illegális bevándorlással szemben 2015-ben és 2016-ban is megvédtük az országot.
● A lázadások egyik oka az, hogy lassan vége lesz az amerikai álom alapgondolatának, hogy mindenki a saját erejéből, kemény munkával képes a saját életét jobbá tenni?
– Pontosan, de vége az európai álomnak is. Nyugat-Európában a fiataloknak eddig azt mondták, ha úgy csinálod, mint a szüleid, szorgalmas vagy, szakmát tanulsz, betartod a törvényt és dolgozol, biztosan előrébb jutsz és többet érsz el. Ma alig van ország, ahol ezt a komolytalanság kockázata nélkül el lehetne mondani. Nyugat-Európában korábban arról kellett dönteni, hogy a többletpénzeket hogyan osszák szét különböző jóléti intézkedésekre, ma már a megszorítás, a spórolás életérzése a természetes állapot. A gazdasági nehézségek mellett súlyos kérdéssé vált a bevándorlás. Nyugat-Európa évtizedek óta fogad bevándorlókat, akiknek a beilleszkedése mindenki számára nyilvánvalóan kudarc. Számos nyugat-európai városban az embereknek ma már nincs biztonságérzetük, elszaporodtak a bűncselekmények és fokozottan nő a terrorveszély. Ez megrázza a nyugati világ önbizalmát és önbecsülését. A gazdasági lassulás, a bűnözés, a terror, a migráció, a döntésképtelenség és az őszintétlen beszéd összeadódik a nyugati világban, s erre eddig nem találták meg a választ a vezetők. Ennek komoly következményei lesznek.
● Magyarország része az Európai Uniónak. Valamilyen mértékben mégis védekeznünk kell ellene?
– Keleti származású nép vagyunk, de a nyugati világhoz tartozunk. Ezért érdekeltek vagyunk a Nyugat sikerében, egy olyan Európa sikerében, amely nem akar minket átalakítani, tudomásul veszi, sőt, tiszteli, hogy magyarok vagyunk és azok is maradunk. Nekünk, magyaroknak és a közép-európai országoknak megadatott a lehetőség, hogy tanuljunk Nyugat-Európa hibáiból. Nem kell mindent átvenni, sőt, határozottan nemet kell mondani mindarra, ami rossz. Nemet kell mondani a tömeges bevándorlásra, nemet kell mondani a kultúránkat és a mindennapjainkat veszélyeztető, felelőtlen brüsszeli törekvésekre. Nemet fogunk mondani akkor is, amikor Brüsszel a közös energiapolitika mögé bújva vissza akarja vonatni a magyar rezsicsökkentést. Az országot és elért eredményeinket mindenkivel, Brüsszellel szemben is meg fogjuk védeni.
● Magyarország történetében is nagyon mozgalmas volt a 2016-os év. Elkészítette már az idei számvetést?
– Hat éve, 2010-ben olyan célokat tűzött ki az ország maga elé, amelyekről a liberális közgazdászok folyamatosan bizonygatták, hogy lehetetlen. Ezek a közgazdászok szinte vallásosan hittek abban, hogy nem lehet egyszerre adósságot csökkenteni és versenyképességet javítani. Nem lehet egy időben mérsékelni az adókat, új munkahelyeket teremteni, és eközben megőrizni a pénz értékét. Csakhogy 2016-ra sok mindent elértünk. Magyarországon ma 680 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben, ezzel a munkanélküliség öt százalék alá süllyedt, 26 éve nem volt erre példa Magyarországon. Az államadósság csökkent, három éve folyamatosan nő a gazdaság teljesítménye. Újra nő a családi adókedvezmény. Elkezdtek növekedni a bérek. A rezsicsökkentésnek köszönhetően pedig növelni is tudtuk a nyugdíjak értékét.
● Mit várhatunk a következő esztendőtől?
– A 2017-es év legfontosabb célkitűzése, hogy mindenkinek megérje dolgozni Magyarországon. Amíg az ember csak azért küzd, hogy legyen munkája és el tudja tartani a családját, nem érezheti magát győztesnek. Amikor elkezd jobban keresni, és azt látja, hogy megéri csinálni azt, amin dolgozik, akkor ráébred, hogy ő valójában egy győztes ország polgára. A kormány azért csökkenti a munkáltatókat terhelő adókat, hogy emelkedni tudjanak a bérek. Jövőre a minimálbér 15 százalékkal, a szakmunkás-minimálbér pedig 25 százalékkal növekszik. A béremelések 2018-ban is folytatódnak. A nyugdíjakat a tervezettnél nagyobb mértékben emeljük, és jelentősen csökkentjük az idősek számára legfontosabb alapvető élelmiszerek áfakulcsát is: 27-ről öt százalékra.
● Meglesz az ezekhez szükséges gazdasági teljesítmény?
– Óvatos duhaj vagyok, konzervatív módon tervezek, mert ez pénzügyi és gazdasági biztonságot jelent az országnak. Ezért most csak annyit ígérhetek biztosan, hogy az ország 2017-ben töretlenül fejlődni fog. A dolgok azonban könnyen alakulhatnak úgy, hogy az ország jobban teljesít majd a vártnál, jelentősebben emelkednek a bérek, gyorsabban nő az életszínvonal, nagyobbat lépünk előre 2017-ben, mint ahogy az a mostani mértéktartó becslésekből következik.
● Ezek szerint 2017-re a munka nehezét letudják?
– Egyáltalán nem. A legnehezebb feladat ráébreszteni az embereket arra, hogy büszkék lehetnek magukra, mert ezeket a sikereket ők maguk érték el. Hosszú évtizedekig arra neveltek bennünket, hogy a magyarok vereségre ítélt nép. Ennek mély gyökerei vannak: elvették tőlünk területeink és népességünk jelentős részét, vesztettünk háborúkat, deportáltak, kitelepítettek és száműztek népcsoportokat; nem csoda, ha sokan azt gondolják, hogy vesztesek vagyunk. Sokan vélik azt ma is, hogy ha valami történik a világban, az nekünk biztosan rossz lesz, és ha valami jó történik velünk, akkor azt kevésbé saját magunknak, inkább a szerencsének köszönhetjük. Ennek az ösztönnek és gondolati pályának a megváltoztatása, átállítása a legnagyobb feladatunk. Mi nem akarunk vesztes országban és vesztes nép fiaiként élni. Az a célunk, hogy győztes országgá tegyük Magyarországot.
● Az egészségügy és az oktatás helyzete nem tűnik sikerágazatnak. Elakadtak a reformok?
– Éppen ellenkezőleg. Magyarországon 71 kórházat felújítottunk, fejlesztettünk, 23 új rendelőintézet épült, 54-et felújítottunk. Huszonhét új mentőállomás épült meg, 85-öt felújítottunk. Az orvosok és az ápolónők bérét 2017-ben és 2018-ban is folyamatosan emeljük. Ami pedig az oktatást illeti: 50 százalékkal emelkedett a pedagógusok bére, nem bezárunk iskolákat, hanem újakat nyitunk. Ma több mint 700 ezer gyermek kap ingyenesen tankönyvet, és több mint 300 ezer gyerek jut napi többszöri ingyenes étkezéshez. Ezeket az eredményeket lehet ugyan kevesellni, de egy dolog biztos: ez jelentős előrelépés ahhoz képest, hogy 2006 és 2009 között iskolákat és kórházakat zártak be, és az utolsó szocialista kormány búcsúzóul egyhavi bért vett el a pedagógusoktól és az egészségügyben dolgozóktól is.
● Az ellenfelei folyamatosan korrupcióval vádolják. Hatékonynak tartja ezeket a támadásokat?
– A korrupciós vád mint politikai lejárató eszköz teljes mértékben megszokottá vált. Ezt a csatát okosan kell vívni. Ha az ember azt bizonygatja, hogy nem korrupt, akkor már önmagában ettől hihetőbbnek tűnik, hogy mégis az. A mentegetőzés éppen ellenkező hatást vált ki. Határozottan világossá kell tenni, hogy mi nem tűrjük a visszaéléseket. Én mindenkinek azt tanácsolom, kormánypártiaknak és ellenzékieknek is, hogy tartsák be a törvényeket, és akkor nem lesz baj. Az igazság az, hogy amikor fejlődik az ország, akkor a korrupció visszaszorul. Azért is jut pénz nyugdíjemelésre, családtámogatásra, gyerekek ingyenes tankönyvére, mert nem tűröm, hogy ellopják a pénzt. Ezekre korábban is lett volna lehetőség, csak a kormányrúdnál ülő elődeinknél kézen-közön eltűnt a pénz.
● Jövőre köztársasági elnököt választ az országgyűlés. Pártelnökként ön tehet javaslatot a Fidesz államfőjelöltjére. A sajtóhírek szerint ön már döntött Áder János mellett.
– Áder Jánost nagy tisztelet övezi a Fideszben, ha vállalja, őt fogjuk jelölni. A magyar és a nemzetközi politikában is szükség van arra a higgadtságra, nyugodt és kiegyensúlyozott magatartásra, amit ő képvisel.
● Lesz változás 2017-ben a kormányban?
– A mostani miniszterekkel szeretném kitölteni ezt a kormányzati ciklust.
● Mit üzen a magyaroknak 2016 karácsonyára?
– A kereszténység erejét mutatja, hogy a karácsony a szeretet ünnepévé vált, és a vallási gyökerektől elszakadt embereket is meg tudja érinteni. Azt kívánom, hogy minél többen találjanak vissza a karácsony eredeti értelméhez, hiszen mégiscsak a Megváltó születését várjuk. A magyar ember számára a karácsony, a szeretet, a család együttléte valahogy összekötődik. Azt kívánom mindenkinek, hogy olyan szeretetteljes körben tölthesse az ünnepet, mint ahogy én teszem azt minden évben a saját családommal.

(Fejér Megyei Hírlap, 24 óra, Petőfi Népe, Új Dunántúli Napló, Békés Megyei Hírlap, Tolnai Népújság, Napló, Vas Népe, Zalai Hírlap, 2016. december 23.)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése