2016. december 30., péntek

Labdarúgó-akadémia magyarországi támogatásból

A Magyar Szó közli Tóth Péter tudósítását a topolyai községi képviselő-testület évzáró üléséről.

*

Labdarúgó-akadémia magyarországi támogatásból
Elfogadták Topolya 2017-es költségvetésének tervezetét

Hosszas, de építő jellegű és kulturált hangnemben zajló vitákkal tarkítva zajlott a topolyai községi képviselő-testület idei utolsó ülése. Szavazattöbbséggel elfogadták a 2017. évi községi költségvetés keretének bruttó 1,3 milliárdos tervezetét. Jóváhagytak egy, a község tulajdonában lévő közterület eladására vonatkozó határozati javaslatot is. Ezen a helyen sportpályákat létesítenének, a városban ugyanis magyarországi támogatásból labdarúgó-akadémiát terveznek létrehozni.

Megtartotta utolsó ez évi ülését a topolyai községi képviselő-testület. Több mint 40 napirendi pontot irányoztak elő erre az alkalomra. Az ülés ennek megfelelően több órán át tartott, nemcsak a beterjesztett viszonylag számos határozati javaslat miatt, hanem mert bizonyos napirendi pontokhoz többen is hozzászóltak. A 2017. évi költségvetés tervezetét végül szavazattöbbséggel fogadták el, az ellenzéki képviselők közül is többen elismerően nyilatkoztak róla, illetve úgy vélekedtek, hogy az ideihez képest sikerült jobb javaslatot kidolgozni. Fekete Ildikó, a közigazgatás pénzügyi osztályvezetője ismertette a büdzsé kidolgozásával és a benne szereplő tételekkel kapcsolatos főbb tudnivalókat. A költségvetés bruttó kerete meghaladja az 1 milliárd 300 millió dinárt.
A Komgrad közvállalat 2017-es évi ügyviteli programja is napirenden szerepelt. Emellett a község által alapított intézmények igazgató- és felügyelő bizottságaiba történő felmentések és kinevezések is határozati javaslatok formájában lettek előterjesztve, melyeket több-kevesebb vitát követően rendre el is fogadtak.
Zsemberi János, a községi tanács tagja ezen az összejövetelen jelentette be, hogy a magyar kormány sportfejlesztési stratégiájával összhangban, valamint a topolyai TSC labdarúgóinak kiemelkedő teljesítményét figyelembe véve Magyarország 2 és 3 millió euró közötti értékben támogatja egy labdarúgó-akadémia létrehozását Topolyán. A projekt keretében megvásárolnának egy több hektáros községi tulajdonban lévő telket, ahol négy labdarúgópályát alakítanának ki, s egy stadion kiépítése a távlati tervek között szerepel. Zsemberi szerint a tény, hogy a magyarországi döntéshozók éppen Topolya mellett döntöttek, elsősorban az egyesületben folyó magas színvonalú munkának és az ott tapasztalható professzionális hozzáállásnak köszönhető. Meglátása szerint városunk ezzel egy regionális jelleggel bíró sportközponttá válik majd. Mindez egyben a két ország, Szerbia és Magyarország labdarúgó-szövetségei kiváló együttműködésének is köszönhető.
A testületi ülés napirendjén szerepelt egy határozati javaslat a közégi közigazgatási hivatalról is. Szedlár Péter, a közigazgatás főosztályvezetője elmondta, jelenleg mindössze 58 dolgozója van a hivatalnak, ami a munkafeladatokhoz képest, de más hasonló jellemzőkkel bíró községekkel összehasonlítva is drasztikusan kevés. A topolyai önkormányzatban évek óta tiszteletben tartják a még 2017-re is meghosszabbított létszámstopot, annak ellenére, hogy ez már esetenként meghaladja a dolgozók teljesítőképességének a határát is. Egyben azonban a foglalkoztatottak számának a tervezése törvényes kötelezettség, így prezentálta azt a tervet, melynek alapján a közigazgatásban dolgozók száma 99 lenne. Egyben azt is elmondta, hogy a létszámstop miatt irreális egyelőre ilyen méretű létszámnövelésben gondolkodni, de abban azért bízik, hogy az illetékes minisztérium 3-4 felsőfokú végzettséggel rendelkező szakember alkalmazását belátható időn belül mégis jóváhagyja majd. Szedlár azt is elmondta, hogy a közeljövőben várhatóan új törvényes előírásokkal szabályozzák majd ezt a területet is, ami újabb változásokat eredményezhet a közigazgatásban foglalkoztatottak számának tekintetében. Az ülésen elfogadták a Piac Közvállalat és a Telekrendezési Közvállalat 2017. évre vonatkozó ügyviteli tervét is.

(Magyar Szó, 2016. december 30.)

Zsemberi János a testület ülésén bejelentette a labdarúgó- akadémia létrehozásának tervét (Tóth Péter felvétele)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése