2016. december 18., vasárnap

Kókai Péter nyilatkozatával fogták csúsztatáson Vona Gábort

A Vajdaság Ma hírportál ismerteti a budapesti Lokál című ingyenes hírújság cikkét.

*

Kókai Péter nyilatkozatával fogták csúsztatáson Vona Gábort
Miért nem vett részt a Jobbik elnöke a Máért ülésén?

Nem mondott igazat a Jobbik, amikor azt állította, hogy Vona Gábor Kókai Péterrel és Korhecz Tamással folytatott tárgyalásai miatt hagyta ki a határon túli magyarok értekezletét. A pártelnök wellnessezni ment, a tárgyalástól pedig odaért volna a Máért ülésére, írja a Lokál internetes portál.

Az egerszalóki Shiraz Hotelban járt Vona Gábor december 1-jén – erősítette meg a hírt a Lokálnak a Jobbik sajtóosztálya. A dátumnak azért van jelentősége, mert aznap a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) is ülésezett, csakhogy a nemzeti érzelmű Jobbik-vezér – bár kapott meghívást – nem vett részt a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozó tanácskozáson. Az utolsó pillanatban lemondta a részvételt.
Amikor az ügy kipattant, a Jobbik tagadta, hogy Vona a wellnessezést választotta volna a Máért helyett. Azt mondták, a pártelnök azért nem ment el az értekezletre, mert azzal egy időben egy vajdasági szervezet, a Magyar Mozgalom (MM) vezetőivel tárgyalt. Csakhogy ez így nem igaz. A Lokál elérte a mozgalom társelnökét, Kókai Pétert, aki elmondta: december 1-jén valóban fogadta őket Budapesten a Jobbik elnöke, de a találkozó reggel fél 8-kor kezdődött, és egy órán át tartott. A Jobbik azt állította, hogy az egyeztetés „délelőtt” zajlott. A Máértot viszont 9 órás kezdéssel hirdették meg. Tehát ha Vona Gábor nagyon akart volna, bőven átér az ülésre.
Mint ismeretes a Magyar Mozgalom vezetőinek kezdeményezésére december elsején elnöki szintű találkozóra került sor a Jobbik Magyarországért Mozgalommal, Korhecz Tamás és Kókai Péter társelnököket Vona Gábor pártelnök és Szávay István, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke fogadta Budapesten. Ezt írta akkori közleményében a magyarországi jobboldali ellenzéki párt. Az MM akkori közleménye szerint a találkozónak az adott különös aktualitást, hogy ugyanazon a napon, december 1-jén tartotta meg idei rendes ülését a Magyar Állandó Értekezlet (Máért), amelyre a Magyar Mozgalomnak, határozott álláspontja szerint, szintén meghívást kellett volna kapnia, tekintettel arra, hogy az áprilisi választási eredménye alapján, magyar szervezetként (tartományi) parlamenti tényezővé vált. Az MM azonban nem csak meghívást nem kapott, hanem még magyarázatot sem annak okáról, rótta fel a vajdasági szervezet.
Később viszont a magyarázat is megérkezett.

(Vajdaság Ma, 2016. december 18.)

Kókai Péter nyilatkozatával fogták csúsztatáson Vona Gábort Vona Gábor pártelnök (jobbról) és Szávay István, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése