Őrlés és őrlemény

A Magyar Hírlap olvasói rovatában közli Milinszki Márton levelét Őrlés és őrlemény címmel.

*

Őrlés és őrlemény

A hétköznapi életben ma még a liberális elvek dominálnak, de a politikában már új szelek fújdogálnak. Nyilvánvaló, és a józanul gondolkodók könnyen belátják, hogy a liberalizmus mai formája társadalmi hatásait tekintve, enyhén szólva is eredménytelen. Ennek egész egyszerűen az az oka, hogy megtagadta az igazságot. Elveszítette kapcsolatát a valósággal. Amiből az következik, hogy képtelen helyesen megítélni dolgokat, és képtelen helyes irányt szabni az emberi cselekvésnek. Nem csoda, hogy a liberális értelmiség elerőtlenedett. Magyarországon különösen. Utóvédharcot folytat már csupán. Rég elkopott paneleket pufogtat. Liberátoraink legnagyobb bánata, hogy már nem ők a fő megmondóemberek, mint a régi szép időkben. Szenvednek ettől rendesen, de a póz a régi. Azon nem változtatnak. Érzik ők ott legbelül, hogy valami nagyon nem stimmel akörül, amit művelnek, de ezt nyíltan be nem vallanák egy világért sem. Makacskodnak, hajtják a magukét, jóllehet ők is látják az irrealitást a cselekedeteikben, és nyilván a lelkiismeret is mardossa őket. Valószínűleg ez utóbbival magyarázható, hogy a liberális mozgalmárok részéről is van igyekezet az elrontott dolgok helyrehozására, ami különféle humanitárius kezdeményezések formájában nyilvánul meg, de ebből csak további zűrzavar keletkezik, mert a valóságtól elrugaszkodott elveiket akarják érvényesíteni még ekkor is. Ötleteléseik, megmozdulásaik rendre kudarcba fulladnak és végül nevetség tárgyává lesznek.

Kétségtelen, hogy a reformkor újításai a maguk idején elősegítették a polgárosodást és az ipar fejlődését, ezzel megvetették az újkori társadalom alapjait.

Fel kell tennünk viszont a kérdést: mennyiben tekinthető – minden elemében – egészségesnek, támogatandónak egy olyan társadalmi folyamat, amely lényegében mégiscsak az erkölcsi rend lazításán alapszik. Voltaképpen semmi furcsa sincs abban, hogy a reformkor szabadságeszméjéből kiinduló liberalizálás mára kifulladt. Ahogy a mondás tartja: Isten malmai lassan őrölnek. De az őrlést elvégzik.

A keresztény hit megkérdőjelezése, kipellengérezése, a keresztény vallás megcsúfolása természetesen nem tilos, az ember szabadságába ez is belefér, viszont az életnek, tetszik vagy sem, de vannak bizonyos működő törvényszerűségei. Európa számára a keresztény tanítással való szakítás nem bizonyult jó befektetésnek.

Nagyjából most jutottunk el oda, hogy  az ostobaság már nem palástolható tovább. Az, ami nagyon korszerűnek, jövőbe mutatónak számított korábban, és jól eladható volt, mostanra kiüresedett, hitelét veszítette, és menthetetlenül az enyészet felé tart. Hullik le az álarc, és nincs ami megteremthetné a hamis látszatot. Lassan eljutunk a zsákutca végére. A liberalizmus zsákutcájának a végére.

A történetnek itt még nincs vége. Nem feledkezhetünk meg a liberális gondolat ikertestvéréről, a kommunista eszméről sem, amely máig jelen van a közgondolkodásban, sőt, egyfajta reneszánszát éli. Látszólag egymásnak ellentmondó nézetekről van szó, de valójában egy tőről fakadnak, a felvilágosodás keresztényellenessége táplálja, tüzeli mindkettőt. Ez az, ami újra és újra összebékíti őket. A felvilágosodás forradalmi eszméjéből nőtt ki mindkettő, pontosabban, maga az eszme vált ketté idővel, így jött létre az intellektuálisabb liberális, valamint az osztályharcos (a végső harcot hirdető) kommunista ideológia. Különösnek tűnhet, de valójában ez a kettősség teszi fenntarthatóvá – történelmi léptékben is – az eredeti forradalmi gondolatot, hiszen válság idején egymást váltja a kettő, ettől marad „friss” az eredeti, a közös nagy eszme.

Kérdés azonban, hogy képes lesz-e a két ikertestvér megmenteni, tovább éltetni egymást a későbbiekben is. Valószínűleg nem, hiszen a szabadelvűség, mint társadalomformáló tényező, a végkimerülés szélére ért, gyakorlatilag a megsemmisülés küszöbén van. Ezzel szemben a kommunista ideológia jelenleg erősödni látszik, és most éppen az ikerpár riválisaként jelenik meg a világpolitikában – habitusának megfelelően: a végső harcra készen. Fogantatásának körülményeit figyelembe véve, jövőbeni sorsát illetően nem mondhatunk mást, mint amit az ikertestvérről már elmondtunk: a saját megsemmisülése felé menetel.

Milinszki Márton, Tát

(Magyar Hírlap, 2016. december 13.)