A gyász és a 21. század sekélységei

Kanyó Györgyi a Facebookon teszi közzé írását A gyász és a 21. század sekélységei címmel.

*

A gyász és a 21. század sekélységei

Elgondolkodtál-e/elgondolkodott-e már azon, hogy mi a valódi gyász és az „ENGEDD EL” tanács közötti összefüggésen avagy ellentmondáson???

Az „ENGEDD EL” jótanács a fogyasztói társadalom, az egyszerhasználatos „világunk” mesterséges kifejezése.

A vesztesség és a gyász, amit a hozzád legközelebb álló személy – gyermek, anya, apa, hitves, házastárs, testvér, nagyszülők, nagynéni, nagybácsi, unokatestvér, közeli jóbarát, stb. – halála okoz, óriási fájdalom, tragédia… Miért? Mert a véréből vagy, a húsából vagy, a véredből van, a húsodból van és a mély, őszinte szeretetből. Ugye?

Gyászodban jönnek a „jótanácsok”, pl. „ugyan ereszd már el!’ Kit, mit eresszek el?

Elgondolkodtatott ez az eleresztés fogalom. Érdekes asszociációim támadtak.

Persze, eresszem el, tán úgy, ahogyan a magzatot kikaparják az anya méhéből és vödörbe téve kidobják. Igen. Ki kellene dobnom (el kellene eresztenem), elfelejtenem az anyám, apám, gyerekem és a hozzám érzelmileg erős szállal kötődő minden ősöm, gyermekem emlékét és ezzel „megoldottam” a gyötrő fájdalmat. Valóban? Modern korunkban sok tudatmódosító molekula áll rendelkezésre ennek elősegítésére, „csak” be kell vennie a szenvedő embernek az „elengedéssel”, s máris fölmentheti magát:

„Igen, én olyan szuper vagyok, hogy rekord idő alatt, a kor követelményeinek megfelelően megoldottam a gyászomat”, s nyugodtan hátradőlhetek vagy szervezhetem az elterelő hadműveleteket – millió programot magamnak, ti. a hitvány elfoglaltságok (programok) tárháza kimeríthetetlen.

Ezt akarjuk? Akarhatjuk-e ezt a sekélyes, tárgyiasult, turbósított „érzéstelenítést”, elértéktelenedést?

Az elmélyülés, a belső utak kikutatása, megismerése helyett?

Ugye, nem?

Normális és gondolkodó ember soha ilyet sem magának, sem másnak nem kívánhat!!! Miért?

Mert BRUTÁLIS ÉS ÁT NEM GONDOLT tanács: a türelmetlenségre, önmagunkkal az elégedetlenkedésre serkent és komoly negatív következménye lesz mindenkor! (S a gyógyszeripar profitját növeli csak.)

Ugye értitek/értik?

A gyász az munka.

Kőkemény munka – intellektuális, érzelmi munka, IDŐ és TÜRELEM kell hozzá. Sok idő. És bátorság végig menni azon a belső úton, amit nem lehet megkerülni, érvényteleníteni, kidobni.

Ehhez nagyon sok lelki erőforrásra van szükség, mentális érettségre és gondolkodásra.

Szeressem, tiszteljem az elhunytat és önön magamat, hogy merjem ezt az utat végigjárni. Legyen bennem alázat, s hitem mindehhez.

Ismerjem az emberiség kultúráját, hagyományait, s annak hatalmas tárházát, hogy tudjam alkalmazni; vele – benne élni, s tudjam elhelyezni magamat a saját kultúrámban és hagyományaimban.

Akkor nem kell, de csak akkor, papagáj módjára, átgondolatlanul hülyeségeket, sekélyes, értéktelen, előre „legyártott" mondatokat mondanom embertársaimnak. S nem kell elfogadnom, még inkább komolyan vennem az efféle „jótanácsokat”. A gyászban élőnek nem kell jótanács. Kell együttérzés (empátia), s meghallgatás, az sem mindig. Kellenek építő szavak, egy érintés… Nemde??? Az viszont olyan nagyon fárasztó, meneküljünk előle… hova is? Önmagunk hitvány zsigereibe, élvezeteibe; „nem akarlak zavarni” hárításába. Nemde?

Természetesen erről még sokat lehetne írni: pl. a hit helyett, hogy milyen hiszékenységeket lovagoltatnak meg a gondolkodási restségben, a kiszolgáltatottságban, sérülékenységben élőkkel; s milyen jól jövedelmező „üzleteket” építenek föl minderre… (legális és illegális üzleteket) …ennek a tárháza is végtelen…

„Sapere aude” (Merj gondolkozni) – mondta Horatius.

Merj hinni a felelősséget vállaló szeretetben.

(Facebook, 2016. december 3.)

Auguste Rodin: A Gondolkodó