A Magyar Hírlap olvasói rovatában közli Papp Krisztián levelét Népességrobbanás és gyermektelenség címmel.
Népességrobbanás és gyermektelenség
Naponta több millió fővel nő az emberi populáció, óránként százezrek jönnek a világra és döntő többségük a „leszakadó rétegek”, a szegénységben, vagy kifejezetten a nyomorban élők számát szaporítják. A rossz körülmények közé érkező kisdedek persze nem tudják, hogy milyen sors vár rájuk, hogy majd egy városi szegénynegyedben, vagy egy nyomortanyán kell mindennapi harcukat megvívniuk egy pohárnyi vízért, egy falat kenyérért, vagy egy kartonpapírnyi helyért, ahol meghúzódhatnak éjszakára. Ők nem tudhatják, mi vár rájuk, de úgy látszik, hogy a szülők milliói sem tudják felfogni, hogy az újabb és újabb utódaikat milyen rögös életre segítik világra. Mint ahogy az is nehezen érthető, hogy a legszegényebb országokban miért nem élnek a születésszabályozás, a családtervezés módszerével. Mi értelme van a leszakadt rétegek, az éhezők számát naponta növelni, ha ezt ezzel a komolyabb beavatkozással mérsékelni lehetne? Miért kell egy nincstelen családnak két gyereknél többet vállalnia, ha azokat (és magukat is...) csak alig tudják eltartani? Igaz, a kínaiak ugyan megpróbálkoztak a születések befolyásolásával, de azzal meg fölborult a nemek aránya. A népességrobbanás bizonyosan meghatározó a tömeges migráció kialakulásában is.
A kérdés Európában sem igazán megoldott, itt is tele vannak az árvaházak, de Afrikához és Ázsiához képest, ahol már a káosz előjelei mutatkoznak, mégis kezelhetőnek látszik a probléma. A világ más tájain a nincstelenek egyre népesebb táborát növelik a vallási okok, a termékenységkultusz és vallási előírások, mint Indiában a kasztrendszer, az abortusz teljes tiltása, a kormányzati nemtörődömség, vagy egyszerűen a szervezetlenség.
Magyarországon ez a kérdés különösen hat, hiszen a magyar népesség stabilan fogy, mégis tömve vannak a lelencházak és gyermekmentő otthonok. A magyar népességfogyás, a születések és halálozások arányának negatívba fordulása az 1945 utáni kommunista időszakra tehető. A keresztény hit és a hagyományok háttérbe kényszerítésével, a közfelfogás megváltoztatásával egyre nagyobb méreteket öltött az abortusz, és bár pontos statisztika nem létezik, de 1990-ig minimum hatmillió embriót öltek meg, pusztítottak el itthon. Döbbenetes szám, ami viszont megmagyarázza, hogy ma miért túlnyomó az öregek, a nyugdíjasok száma, hogy miért nincs elég fiatal.
A magyar társadalom szinte sportot csinált a művi vetélésekből, miközben a házasságkötések és a gyermekvállalók száma, az ellenpropaganda hatására is drasztikusan csökkent. Az 1970-es években kialakult társadalmi hozzáállás a máig megfigyelhető, és egyértelmű, hogy csak rosszabbodott a helyzet az olyan gátló tényezők miatt, mint az elkényelmesedés, a gazdagodási vágy, illetve a gyerekkel járó „nyűg” fel nem vállalása. És sok más negatív tényező, amelyek együttes hatása mára oda vezetett, hogy a nemzőképes fiatal férfiak és nők inkább kamaszkorukat igyekeznek mind tovább kitolni, vagy, régi szóval: vadházasságban élnek, ami egy esetleges gyermekre nézve talán még veszélyesebb is, mint ha egyedül nevelik.
Fekete Gyula figyelmeztetett Véreim, magyar kannibálok című könyvében, hogy a nemzetiszocialisták a megszállt Ukrajna lakosságát tudatosan csökkenteni akarták fogamzásgátlókkal, valamint az ehhez szükséges propagandával. Könyvében Heinrich Himmlert idézte: „Ezeken a területeken tudatosan olyan politikát kell folytatnunk, amely a lakosság csökkentésére irányul. A propaganda, főleg a sajtó, a rádió, a mozi, a röplapok, kis füzetek, előadások stb., segítségével következetesen terjesztenünk kell a lakosság között azt a gondolatot, hogy milyen káros a sok gyerek. Rá kell mutatni, milyen nagy anyagi áldozatba kerül a gyerekek nevelése, és hogy mi mindent lehetne ezért az összegért megszerezni.” A mai helyzet kísértetiesen emlékeztet a nácik által felvázolt elképzelésekre.
*
Népességrobbanás és gyermektelenség
Naponta több millió fővel nő az emberi populáció, óránként százezrek jönnek a világra és döntő többségük a „leszakadó rétegek”, a szegénységben, vagy kifejezetten a nyomorban élők számát szaporítják. A rossz körülmények közé érkező kisdedek persze nem tudják, hogy milyen sors vár rájuk, hogy majd egy városi szegénynegyedben, vagy egy nyomortanyán kell mindennapi harcukat megvívniuk egy pohárnyi vízért, egy falat kenyérért, vagy egy kartonpapírnyi helyért, ahol meghúzódhatnak éjszakára. Ők nem tudhatják, mi vár rájuk, de úgy látszik, hogy a szülők milliói sem tudják felfogni, hogy az újabb és újabb utódaikat milyen rögös életre segítik világra. Mint ahogy az is nehezen érthető, hogy a legszegényebb országokban miért nem élnek a születésszabályozás, a családtervezés módszerével. Mi értelme van a leszakadt rétegek, az éhezők számát naponta növelni, ha ezt ezzel a komolyabb beavatkozással mérsékelni lehetne? Miért kell egy nincstelen családnak két gyereknél többet vállalnia, ha azokat (és magukat is...) csak alig tudják eltartani? Igaz, a kínaiak ugyan megpróbálkoztak a születések befolyásolásával, de azzal meg fölborult a nemek aránya. A népességrobbanás bizonyosan meghatározó a tömeges migráció kialakulásában is.
A kérdés Európában sem igazán megoldott, itt is tele vannak az árvaházak, de Afrikához és Ázsiához képest, ahol már a káosz előjelei mutatkoznak, mégis kezelhetőnek látszik a probléma. A világ más tájain a nincstelenek egyre népesebb táborát növelik a vallási okok, a termékenységkultusz és vallási előírások, mint Indiában a kasztrendszer, az abortusz teljes tiltása, a kormányzati nemtörődömség, vagy egyszerűen a szervezetlenség.
Magyarországon ez a kérdés különösen hat, hiszen a magyar népesség stabilan fogy, mégis tömve vannak a lelencházak és gyermekmentő otthonok. A magyar népességfogyás, a születések és halálozások arányának negatívba fordulása az 1945 utáni kommunista időszakra tehető. A keresztény hit és a hagyományok háttérbe kényszerítésével, a közfelfogás megváltoztatásával egyre nagyobb méreteket öltött az abortusz, és bár pontos statisztika nem létezik, de 1990-ig minimum hatmillió embriót öltek meg, pusztítottak el itthon. Döbbenetes szám, ami viszont megmagyarázza, hogy ma miért túlnyomó az öregek, a nyugdíjasok száma, hogy miért nincs elég fiatal.
A magyar társadalom szinte sportot csinált a művi vetélésekből, miközben a házasságkötések és a gyermekvállalók száma, az ellenpropaganda hatására is drasztikusan csökkent. Az 1970-es években kialakult társadalmi hozzáállás a máig megfigyelhető, és egyértelmű, hogy csak rosszabbodott a helyzet az olyan gátló tényezők miatt, mint az elkényelmesedés, a gazdagodási vágy, illetve a gyerekkel járó „nyűg” fel nem vállalása. És sok más negatív tényező, amelyek együttes hatása mára oda vezetett, hogy a nemzőképes fiatal férfiak és nők inkább kamaszkorukat igyekeznek mind tovább kitolni, vagy, régi szóval: vadházasságban élnek, ami egy esetleges gyermekre nézve talán még veszélyesebb is, mint ha egyedül nevelik.
Fekete Gyula figyelmeztetett Véreim, magyar kannibálok című könyvében, hogy a nemzetiszocialisták a megszállt Ukrajna lakosságát tudatosan csökkenteni akarták fogamzásgátlókkal, valamint az ehhez szükséges propagandával. Könyvében Heinrich Himmlert idézte: „Ezeken a területeken tudatosan olyan politikát kell folytatnunk, amely a lakosság csökkentésére irányul. A propaganda, főleg a sajtó, a rádió, a mozi, a röplapok, kis füzetek, előadások stb., segítségével következetesen terjesztenünk kell a lakosság között azt a gondolatot, hogy milyen káros a sok gyerek. Rá kell mutatni, milyen nagy anyagi áldozatba kerül a gyerekek nevelése, és hogy mi mindent lehetne ezért az összegért megszerezni.” A mai helyzet kísértetiesen emlékeztet a nácik által felvázolt elképzelésekre.
Papp Krisztián, e-mail
(Magyar Hírlap, 2016. december 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése