A Magyar Hírlap közli Szabó Palócz Attila írását Megvilágosodás címmel.
Megvilágosodás
És lőn világosság Radovan Karadžić elméjében: a boszniai szerbek háborús vezetője a rá kiszabott negyven esztendei börtönbüntetés kihirdetése óta most először nyilatkozott a szerb sajtónak – korábban csak egy német lapnak adott interjút –, és úgy fogalmazott, hogy „a srebrenicai mészárlást a szerb nép árulója hajtotta végre”.
Nagy szenzációként tálalták a hírügynökségek Karadžić nyilatkozatát, kiemelve belőle elsősorban azt, hogy ma már ő is úgy látja, csak beteg elme követhet el olyan szörnyűségeket, amelyek a boszniai szerbek keze által Srebrenicában megestek. A boszniai Szerb Köztársaság első elnöke kifejezte sajnálkozását az egykori Jugoszlávia szétesése miatt, s ha már ennek meg kellett történnie, akkor nagyon bánja azt is, hogy úgy esett meg, ahogyan megesett. Ahogyan az ellene (és a társai ellen...) készült vádirat is rögzítette – teszem hozzá én. „Nekem tetszett Horvátország, iskoláim nagy részét is ott végeztem, és személyesen soha semmiféle bajom nem volt, azonban felülkerekedtek az ő érzelmeik Jugoszlávia és a szerbek ellenében, amelyek végül egy újabb vérontást eredményeztek” – mondja most Radovan Karadžić. Annyira tehát mégsem világosodott meg az elméje, hogy a vádaskodásoktól, a felelősség hárításától képes lenne elszakadni, elvonatkoztatni, elrugaszkodni.
S nagyjából az interjú megjelenésével egy időben kiderült az is, hogy a háborús emlékeknek, a háborús cselekmények talán sohasem, de egyelőre még egészen biztosan nem érhetünk a végére – nincs itt még semmi sem végérvényesen lezárva, kérem: nyolc boszniai szerb férfit fogtak el kedden az északnyugat-boszniai Prijedorban és környékén, akiket az 1992 és 1995 közötti boszniai polgárháború idején elkövetett háborús bűnökkel gyanúsítanak.
Egy bosnyák lap írt arról, hogy a háborús bűnökkel foglalkozó ügyészség az elfogott férfiakat emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolja azért, mert százhúsz bosnyák és horvát férfit és fiút fogtak el, kínoztak és gyilkoltak meg 1992 nyarán az ország észak-nyugati részén. Az áldozatok közül néhányan – lőtt sebeik ellenére is – túlélték a kegyetlenkedést, és vallomásuk kulcsfontosságú volt a bűncselekmények felgöngyölítésében.
A boszniai háborúnak csaknem százezer áldozata volt, és több mint egymillió ember vált földönfutóvá, a boszniai szerbek „etnikailag tiszta” államot akartak létrehozni, ezért elüldözték a helyi katolikus horvát és muzulmán vallású bosnyák lakosságot. S közben olyan dolgok történtek, amelyekre csak a beteg elme képes...
Mit lehet minderre mondani?
Igen, Karadžić úr, ez egy olyan kérdés, amelyben kivételesen egyetértünk. Csak hát ennek a beteg elmének, amelyről az interjúban beszélt, épp ön volt a vezetője és a legfőbb – mondjuk úgy: polgári – irányítója. Nem gondolja, hogy kicsit talán megkésett ez a megvilágosodás?
*
Megvilágosodás
És lőn világosság Radovan Karadžić elméjében: a boszniai szerbek háborús vezetője a rá kiszabott negyven esztendei börtönbüntetés kihirdetése óta most először nyilatkozott a szerb sajtónak – korábban csak egy német lapnak adott interjút –, és úgy fogalmazott, hogy „a srebrenicai mészárlást a szerb nép árulója hajtotta végre”.
Nagy szenzációként tálalták a hírügynökségek Karadžić nyilatkozatát, kiemelve belőle elsősorban azt, hogy ma már ő is úgy látja, csak beteg elme követhet el olyan szörnyűségeket, amelyek a boszniai szerbek keze által Srebrenicában megestek. A boszniai Szerb Köztársaság első elnöke kifejezte sajnálkozását az egykori Jugoszlávia szétesése miatt, s ha már ennek meg kellett történnie, akkor nagyon bánja azt is, hogy úgy esett meg, ahogyan megesett. Ahogyan az ellene (és a társai ellen...) készült vádirat is rögzítette – teszem hozzá én. „Nekem tetszett Horvátország, iskoláim nagy részét is ott végeztem, és személyesen soha semmiféle bajom nem volt, azonban felülkerekedtek az ő érzelmeik Jugoszlávia és a szerbek ellenében, amelyek végül egy újabb vérontást eredményeztek” – mondja most Radovan Karadžić. Annyira tehát mégsem világosodott meg az elméje, hogy a vádaskodásoktól, a felelősség hárításától képes lenne elszakadni, elvonatkoztatni, elrugaszkodni.
S nagyjából az interjú megjelenésével egy időben kiderült az is, hogy a háborús emlékeknek, a háborús cselekmények talán sohasem, de egyelőre még egészen biztosan nem érhetünk a végére – nincs itt még semmi sem végérvényesen lezárva, kérem: nyolc boszniai szerb férfit fogtak el kedden az északnyugat-boszniai Prijedorban és környékén, akiket az 1992 és 1995 közötti boszniai polgárháború idején elkövetett háborús bűnökkel gyanúsítanak.
Egy bosnyák lap írt arról, hogy a háborús bűnökkel foglalkozó ügyészség az elfogott férfiakat emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolja azért, mert százhúsz bosnyák és horvát férfit és fiút fogtak el, kínoztak és gyilkoltak meg 1992 nyarán az ország észak-nyugati részén. Az áldozatok közül néhányan – lőtt sebeik ellenére is – túlélték a kegyetlenkedést, és vallomásuk kulcsfontosságú volt a bűncselekmények felgöngyölítésében.
A boszniai háborúnak csaknem százezer áldozata volt, és több mint egymillió ember vált földönfutóvá, a boszniai szerbek „etnikailag tiszta” államot akartak létrehozni, ezért elüldözték a helyi katolikus horvát és muzulmán vallású bosnyák lakosságot. S közben olyan dolgok történtek, amelyekre csak a beteg elme képes...
Mit lehet minderre mondani?
Igen, Karadžić úr, ez egy olyan kérdés, amelyben kivételesen egyetértünk. Csak hát ennek a beteg elmének, amelyről az interjúban beszélt, épp ön volt a vezetője és a legfőbb – mondjuk úgy: polgári – irányítója. Nem gondolja, hogy kicsit talán megkésett ez a megvilágosodás?
(Magyar Hírlap, 2016. december 9.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése