Még mindig nem boldog az utolsó magyar királyné

A Magyar Hírlap közli Szabó Palócz Attila írását Még mindig nem boldog az utolsó magyar királyné címmel a Képírás című sorozatában.

*

Még mindig nem boldog az utolsó magyar királyné

IV. Károly azon ritka Habsburg uralkodók egyike volt, akiknek házasságát nem a hatalmi vagy a politikai érdek határozta meg, hanem ő maga választott magának feleséget

Portréval és ünneplő kísérőszöveggel köszöntötte Magyarország új királyát és királynéját száz évvel ezelőtt, 1916-ban a Tolnai Világlapja, röviddel Ferenc József november 21-i halála után. A korabeli újságban meg nem nevezett szerző igyekezett hangsúlyozni, hogy IV. Károly királyunk korábban két évig Sopronban nevekedett, s ott igen szépen, választékosan megtanult magyarul, akárcsak felesége, Zita Mária Adelgunda, aki 1892. május 9-én született Róbert bourbon-pármai herceg tizenhetedik gyermekeként (az összesen huszonnégy közül), népes családban. „Ő is jól megtanult magyarul és szereti nemzetünket” – jegyezte fel róla az anonim szerző. Teljes leánykori nevét – miszerint: Zita Mária Adelgunda Mikaéla Rafaéla Gabriella Jozefa Antónia Lujza Ágnes Bourbon-pármai hercegnő – azonban nem írták ki az újságban, talán túl hosszúnak tűnt volna, s az emberek meg egyébként is szeretik a könnyen megjegyezhető, egyszerű neveket. Így vált belőle később a magyar köznyelvben egyszerűen csak Zita királyné. Vagy olykor kicsit talán hivatalosabban: Bourbon Zita, később pedig Habsburg Zita. Mennyivel egyszerűbb is egy így…

A Tolnai Világlapja illusztrált, képes újságként egyébként sem szeretett elveszni a részletekben, nem tért ki tehát arra sem, hogy az új uralkodó csak magyar királyként volt IV. Károly, osztrák császárként bizony mindössze első. „Új korszaka kezdődött meg Magyarország történetének: új király ült a magyar trónra. IV. Károly néven foglalta el trónját az új uralkodó, Magyarország királya és Ausztria császára. A nemzet örömmel üdvözli trónralépésekor az új királyt, aki már mint trónörökös tanúságot tett arról, hogy a szeretet és a nagyrabecsülés érzelmeivel van eltelve irántunk” – olvashatjuk a Tolnai Világlapja korabeli, 1916. decemberi számában. Az újságban a királyné menyasszonyi fotóját adták közre – néhány évvel korábban, 1911. október 21-én házasodtak össze Károllyal –, s az ünnepi alkalom pillanatában vélhetően még ő sem gondolta volna, hogy uralkodóként hasonló sorsot kell majd megérnie, mint édesapjának. Vagyis, hasonlatosat ahhoz, amilyet magával hozott szülői családjából.

Zita édesapja, I. Róbert pármai herceg ugyanis csak nevében viselte uralkodói rangját, s tulajdonképpen soha nem is lépett trónra. Hatévesen vette át – persze csak névleg – Párma vezetését, de tizenegy esztendősen már el is veszíttette a trónt. A Pármai Hercegséget 1860-ben előbb megszállták II. Viktor Emánuel szárd–piemonti király seregei, majd a következő évben beolvasztották az egyesített Olasz Királyságba. I. Róbert tehát tulajdonképpen egy napot sem uralkodott, hiszen mire Párma az egységes Itália részévé vált volna, édesanyjával és testvéreivel már az Osztrák Császárságban keresett menedéket.

Nem szokványos uralkodói nász volt Károlyé és Zitáé. Az Angliában, a bencés rendi Szent Cecília-zárdában – amelyet anyai nagyanyja, az apáca Adelheid hercegnő vezetett – eltöltött rövid idő alatt a nedves-párás klíma kikezdte a hercegleány egészségét, ezért Csehországba küldték gyógykúrára. Franzensbad (mai nevén: Františkovy Lázně) gyógyfürdőjében ismerkedett meg Károly főherceggel, aki a regimentjével épp a közelben állomásozott. Így esett hát, hogy Károly azon ritka Habsburg uralkodók egyike lett, akiknek házasságát nem a hatalmi vagy a politikai érdek határozta meg, hanem ő maga választott magának feleséget, s a történetnek már ez a része is tündérmesékbe, vagy női magazinokba illik. Első gyermekük, Habsburg Ottó, röviddel a házasságkötésük után, száznégy esztendővel ezelőtt, 1912. november 20-án született meg.

Zita ragaszkodott a trónjához: „Egy uralkodó sohasem mondhat le. Trónjától megfosztani lehet, uralkodói jogait megvonni tőle lehet. Ez rendben van. Mert ez merő erőszak. De ez nem kötelezi arra, hogy elismerje: elvesztette uralkodói jogait. Engedhet az erőszaknak, attól függően, milyen időben és milyen körülmények közé kerül, de lemondani soha, soha, soha! Inkább itt pusztulok veled, de majd jön Ottó. És ha mindannyiunknak pusztulnia kell is, akad még Habsburg elegendő” – mondta az az Osztrák–Magyar Monarchia háborús veresége és felbomlása után, mielőtt férje 1918. november 11-én aláírni kényszerül a lemondó nyilatkozatát.

A Tolnai Világlapja anonim szerzője azonban mit sem sejthetett még erről, amikor trónra lépésük alkalmából köszöntötte őket 1916-ban. Akárcsak arról sem, hogy később száműzetésben éltek, akárcsak egykor Zita ugyancsak trónját vesztett édesapja. És nyomorogtak is, mert az osztrák Habsburg-törvény minden vagyonukat államosította, így a családnak semmi pénze nem maradt, és a győztes nagyhatalmaknak sem fűződött érdekük ahhoz, hogy az ellenséges császári családot támogassák. De Zita még férje halála után sem adta fel a Habsburg-birodalom restaurációjába vetett álmait, amire jó alkalom kínálkozott a második világháborút megelőző években, hogy útját állhassák a náci és a szovjet terjeszkedésnek. Mint tudjuk, ebben azonban nem járt sikerrel, de ő maga sohasem mondott le sem az osztrák, sem a magyar trónról, ezért Habsburg Ottót mindvégig trónörökösnek nevelte. Az utolsó magyar királyné 1989. március 14-én, kilencvenhat évesen hunyt el a svájci Zizersben.

A franciaországi Le Mans püspöke, Yves Le Saux 2009. december 10-én indította el Zita királyné boldoggá avatási folyamatát, az özvegy ugyanis minden évben több hónapot töltött a városban, ahol három nővére élt apácaként a Szent Cecília-apátságban, a helyiek továbbra is tisztelik emlékét. Így várjuk hát a folyamat végkifejletét azóta is, hogy ha már az utolsó királynénk életében nem lelehetett boldogságra a Habsburg-restaurációban – bár férje halálától számítva az utolsó napjáig csak feketét viselt –, legalább az egyházban megtalálja végre posztumusz ezt a tisztességet.

(Magyar Hírlap, 2016. december 3.)