A Szabad Magyar Szó közli Kókai Péter írását Nem értem…
címmel.
*
Nem értem…
Én ezt nem értem. De tényleg.
Azt írja az index.hu
magyarországi hírportál, hogy „Szijjártó Péter megtiltotta a magyar diplomatáknak,
hogy megjelenjenek olyan eseményeken, amelyet a román nemzeti ünnep alkalmából
szerveztek”.
Ráadásul az index.hu a hvg.hu értesüléseire hivatkozik,
mivel ez utóbbi megkérdezte a Külügyminisztériumot, és állítólag választ is
kapott. A minisztériumi válasz szerint: „Mivel a magyar embereknek nincs mit
ünnepelniük december elsején ezért a külgazdasági és külügyminiszter minden
diplomatának és minden minisztériumi alkalmazottnak megtiltotta a román nemzeti
ünnepségeken való részvételt.”
Továbbra is az index.hu magyarázatát idézve, álljon itt,
hogy mit is ünnepel Románia december 1-én: „A románok december 1-jét annak az
1918-ban e napon megtartott gyulafehérvári nemzetgyűlésnek az emlékére
ünneplik, amikor a magyarországi románokat képviselő 1228 küldött
kinyilvánította szándékát, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánát és Máramaros –
összesen 26 történelmi vármegye – a Román Királysághoz csatlakozzon.”
Tehát a magyarországi
külügyminisztériumi (ennélfogva nyilván egyben: kormányzati) kinyilatkoztatott
álláspont az, hogy Erdély Romániához való csatolásán „magyar embereknek nincs
mit ünnepelniük”.
Ugyanakkor, egy héttel ezelőtt ünnepeltek Szerbiában is. A szerb
nyelvű sajtó bőségesen és terjedelmesen beszámolt a november 25-én, Újvidéken
megrendezett díszülésről, amelyen Tomislav Nikolić államfő azt javasolta, hogy
ez a nap – a román példához hasonlóan – legyen állami ünnep Szerbiában is.
Indoklásában az államfő kifejtette, hogy „ez a nap ünnep Szerbia minden egyes
polgára számára, mint ahogy az volt az elmúlt 98 év során is”, mint ahogy azt is,
hogy „meggyőződése, hogy javaslata osztatlan támogatást fog élvezni”.
November 25. ugyanis szerbiai szövegkörnyezetben pontosan
ugyanaz, mint december 1. romániai szövegkörnyezetben: 1918-ban ezen a napon hirdette
ki a Nagy Nemzetgyűlés Bácska, Bánát és Baranya (azaz Vajdaság) egyesülését a
Szerb Királysággal.
És ezen a díszülésen ott volt (például a közszolgálati
televízió tudósítása
szerint) a legnagyobb vajdasági magyar párt és érdekvédelmi szervezet, a VMSZ
elnöke, Pásztor István is! Jó, az már, mondjuk, nem derül ki a tudósításokból,
hogy például tapsolt-e az államfő beszéde közben, vagy végén, de mindenesetre
ott volt, jelen volt.
Akkor most hogy van ez? Erdély
Romániához való csatolásán a magyar kormány álláspontja szerint „magyar
embernek nincs mit ünnepelni”, Vajdaság Szerbiához való csatolásán viszont a
Fidesz vajdasági stratégiai partnere, a VMSZ szerint van?
Szóval nem, egyszerűen nem értem.
Most már csak abban bízhatok, hogy a Jó Reggelt Vajdaság!
ezt majd szépen elmagyarázza nekem – és mindenkinek.
(Szabad Magyar Szó, 2016. december 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése